Címkék: műkereskedelem, bibliofília, aukció, Párizs, London, Manet

Miközben a hazai aukciós házak jobbára nyári szünetet tartanak, a világ nagy árverezői egy percet sem pihennek. Ilyenkor például hűsítő könyvaukciókat szoktak tartani – így volt ez júniusban és júliusban Londonban és Párizsban is. A legmellbevágóbb ár kétség kívül az a 187 ezer euró, amit egy olyan kötetért fizettek a Sotheby’snél Párizsban, amit Baudelaire ajándékozott Manet-nak.

A nevezett kötet Charles Baudelaire életrajza Théophile Gautier költőről és esszéistáról, mely 1859-ben jelent meg Victor Hugo előszavával, eredetileg mindössze 500 példányban. (A Romlás virágait, legismertebb kötetét egyébként Baudelaire Gautier-nek ajánlotta két évvel korábban.) A most árverésre került példány a szerző Édouard Manet-nak dedikálta („á mon ami Édouard Manet, C. B.”), vagyis nyugodtan a francia és egyetemes kultúrtörténet becses ereklyéjének tekinthetjük. A költő és a festő 1855 körül ismerkedett meg, a hatvanas évektől gyakorlatilag napi kapcsolatban álltak, Manet meg is örökítette Baudalaire-t a Zene a Tuileriák kertjében című festményén, Gautier és Offenbach mellett, Baudelaire szintén több írásában méltatta a modern festészet nagy alakját. Amikor a költő nagy betegen visszatért Belgiumból, Manet és felesége rendszeresen látogatták. A kötet becsértéke mindössze 40-60 ezer euró volt, a leütési ár ezt jócskán meghaladta: 187 ezerért kelt el, ami 56 millió forintnak felel meg. Érdemes összehasonlítani ezt az összeget a második legdrágább tétel árával: Camus 32 kéziratos levele is „csak” fele ennyit ért, 91 ezer euróért talált gazdára.

Londonban, ugyancsak a Sotheby’snél az angol irodalom remekeit kínálták ebben a hónapban. Itt James Joyce Dublini emberek című dedikált kötete hozott remek eredményt (37 ezer font), a címzett Jacob Schwarz könyvkereskedő, és ez a példány egyike annak a háromnak, ami Joyce dedikációjával fennmaradt ebből a kiadásból. Éppen ugyanennyit ért Charles Darwin szintén dedikált (bár a nevét nem írta oda, csak ajánló sorokat) kötete (Ont the Movements and Habits of Climbing Plants), Keats 1813-ban megjelent verseskötete esetében pedig még csak kézjegy sem kellett, hogy ára elérje a 30 ezer fontot. Jane Austin első kiadásait egyenként 25 ezer fontért vitték el. Összehasonlításul: Churchill hét, lányához írt kéziratos levele 16 ezer fontot ért.

 

Fotó: Sotheby’s

Komment 0 | Reblog! 0 |


Címkefelhő

kiállítás (116),Magyar Nemzeti Galéria (57),MúzeumCafé folyóirat (57),Szépművészeti Múzeum (47),kultúrpolitika (36),programajánló (30),műgyűjtés (29),történelem (27),interjú (24),irodalom (24),politika (23),kortárs művészet (23),Párizs (22),avantgárd (22),építészet (21),múzeumépítészet (20),műkereskedelem (18),gyűjteménygyarapítás (18),videó (16),fotográfia (16),Petőfi Irodalmi Múzeum (16),Szentendre (16),régészet (14),Ludwig Múzeum (13),restaurálás (13),Műcsarnok (12),restitúció (11),műtárgyvásárlás (11),Nemzeti Múzeum (11),élő MúzeumCafé (11),szobrászat (10),Capa Központ (10),grafika (10),digitalizálás (10),iparművészet (10),Picasso (9),holokauszt (8),film (8),Bécs (7),Kiscelli Múzeum (7),Garas Klára (7),színház (7),múzeumpedagógia (6),könyvajánló (6),Néprajzi Múzeum (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Rippl-Rónai József (6),Kassák Múzeum (6),világháború (6),Román Csarnok (6),Liget Budapest (6),Allegro Barbaro (6),Nyolcak (5),néprajz (5),aukció (5),Értéktár Program (5),zene (5),kortárs (5),Ady Endre (5),rendszerváltás (5),New York (5),Power 50 lista (5),fotóművészet (4),wanted (4),könyv (4),szocreál (4),városi séta (4),Baán László (4),Skanzen (4),Élő MúzeumCafé (4),látogatottság (4),Velence (4),Csontváry (4),Európai Iskola (4),Pécs (4),Louvre-Lens (4),Rembrandt (4),örökségvédelem (4),Hopp Ferenc Múzeum (4),Bálint Endre (4),Louvre (4),konferencia (4),Bartók Béla (4),I. világháború (3),kulturpolitika (3),műemlékvédelem (3),sport (3),Czóbel Béla (3),Erdély (3),Aczél György (3),London (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),Bauhaus (3),kézirat (3),emlékezet (3),Iparművészeti Múzeum (3),műtárgyvédelem (3),Budapest Galéria (3),ganymed goes europe (3),Derkovits Gyula (3),impresszionisták (3),előadás (3),Caravaggio (3),modernizmus (3),Anna Margit (3),dizájn (3),MúzeumCafé Díj (3),MűvészetMalom (2),múzeumi rendszer (2),Zsolnay (2),Lektorátus (2),kert (2),MúzeumNegyed (2),dokumentum (2),Artpool (2),Vermeer (2),relikvia (2),Textúra (2),Modigliani (2),Szántó Piroska (2),Ország Lili (2),Barcelona (2),fortepan (2),Milánó (2),magángyűjtemény (2),örökség (2),Chagall (2),Magyar Zsidó Múzeum (2),internet (2),fotó (2),Vadak (2),keleti művészet (2),Szeged (2),MúzeumCafé könyvek (2),Holokauszt (2),Vasarely (2),múzeum (2),MúzeumCafé díj (2),Art Market Budapest (2),Csinszka (2),címlap (2),Berlin (2),Seuso-kincs (2),pop art (2),Bukta Imre (1),vadászat (1),kastélypark (1),Bosch (1),médiaművészet (1),kastély (1),Andrássy (1),KEMKI (1),megnyitó (1),Fortepan (1),emlékmű (1),gender (1),Balaton (1),Győr (1),orosz művészet (1),Kassák Lajos (1),Amszterdam (1),Batthyány Gyula (1),Miskolc (1),Sziklakórház (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),Matisse (1),törénelem (1),porté (1),Benczúr Gyula (1),Rozsda Endre (1),krimi (1),kommunikáció (1),Velencei Biennále (1),nők (1),bevándorlás (1),oktatás (1),Vasarely Múzeum (1),Trieszt (1),Amerika (1),veduta (1),Disputa (1),Budavár (1),Centre Pompidou (1),Román csarnok (1),Múzeum-kert (1),BTM (1),interaktivitás (1),egyház (1),Kijev (1),Moszkva (1),emlékmúzeum (1),installáció (1),MOME (1),Vaszary-villa (1),Múzeumkert (1),Színháztörténeti Múzeum (1),temető (1),festészet (1),belsőépítészet (1),OSZMI (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),MúzeumCafé könyv (1),Tiszadob (1),Vatikán (1),art deco (1),helytörténet (1),Art Capital (1),Bayreuth (1),Richard Wagner Múzeum (1),1956 (1),Kecskemét (1),Múzeumok Éjszakája (1),műtárgylopás (1),portré (1),várostörténet (1),popzene (1),animáció (1),múzeumelmélet (1),El Kazovszkij (1),etnográfia (1),stressz (1),Budapesti Történeti Múzeum (1),emlékhely (1),zsidóság (1),Albertina (1),emigráció (1),Lengyelország (1),Leonardo (1),kultúrtörténet (1),Képzőművészeti Egyetem (1),Sopron (1),Olaszország (1),jótékonyság (1),beszélgetés (1),műkincslopás (1),Római Iskola (1),Balaton (1),gyerekeknek (1),Siófok (1),retró (1),Guernica (1),ajánló (1),dinoszaurusz (1),Prado (1),Magnum Photos (1),bibliofília (1),Manet (1),Természettudományi Múzeum (1),Vallauris (1),François Gilot (1),Garas Kára (1),irodalomtörténet (1),kultusz (1),Mravik László (1),Cloisters (1),Palazzo Grassi (1),Pinault (1),közösségi oldalak (1),szeged (1),Metz (1),Sinkó Katalin (1),Christie’s (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Óbuda (1),Nagyvilág (1),szalon (1),MúzeumCafé (1),Prága (1),restitucio (1),adatbázis (1),Toulouse-Lautrec (1),Kieselbach Galéria (1),Guggenheim Múzeum (1),Rómer Flóris Múzeum (1),felújítás (1),kutatás (1),elhurcolt műkincsek (1),könyvtár (1),Csernus Tibor (1),Dada (1),Kratochwill Mimi (1),Népessy Noémi (1),muzeológia (1),Duchamp (1),Keserü Ilona (1),királynő (1),Nagy-Britannia (1),tárlatvezetés (1),balaton (1),Vaszary Villa (1),gallery weekend (1),Guggenheim Muzeum (1),Frida Kahlo (1),erdély (1),szürrealizmus (1),kina (1),Munkácsy Mihály (1),BÁV (1),Várkert Bazár (1),Elgin-márványok (1),Aristide Maillol (1),Athén (1),Velázquez (1),Ernst Múzeum (1),Kína (1),Műértő (1),Kimt (1),Budapest100 (1), Bécs (1),Műemlék (1),velence (1),egyiptológia (1),MTA (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Fabényi Júlia (1),MANK (1),Vaszary János (1),porgramajánló (1),Bálint Ház (1),teremőr (1),Ani (1),dada (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Radnóti Miklós (1),Művészetmalom (1),olimpia (1),Ámos Imre (1),városliget (1),progarmajánló (1),Kocsis Zoltán (1),századforduló (1),Gyarmati Fanni (1),Márffy Ödön (1),Moholy-Nagy László (1),Google Art Project (1),Vajda Júlia (1),Magyar Nemzeti Múzeum (1),fotógráfia (1),védettség (1),hamisítás (1),műemlék (1),Debrecen (1),Székesfehérvár (1),szobor (1),Lucian Freud (1)