Az orvosok egyáltalán nem ajánlják a napozást a déli órákban, ám a kiállításlátogatás nem rontja az egészséget, ezért javasolunk néhány múzeumot a Balaton körül – ráadásul vasárnap is látogathatók.

 


A nyugati medence fővárosában, Keszthelyen több lehetőség is kínálja magát. Mindenképpen előre kívánkozik a Balaton Múzeum, amely komplex élmény nyújt a környék állatvilágától (élő és kitömött egyedekkel) a SZOT-üdülők világáig, az akváriumtól a rekonstruált hekk árusig. A viszonylag új állandó kiállítás mellett idén nyáron az 1945-ös balatoni csata részleteit ismerhetik meg a látogatók: a zalai olajmezőkért vívott küzdelemben öt nemzet hadserege vett részt, a végeredményt ismerjük. A Festetics-kastély nemcsak a szépen rendbe hozott tereivel és pazar könyvtárával csalogat, de van itt hintómúzeum, vadászati kiállítás és pálmaház, valamint a Festeticsekhez kapcsolódó Majormúzeum, Európa első mezőgazdasági akadémiájának emlékére. Aki már mindent látott, az felkeresheti a Babamúzeumot, de ezt az élményt tényleg csak haladóknak ajánljuk.


Ha elindulunk az északi part felé, Balatonedericsen belefuthatunk az Afrika Múzeumba, amelyet a kalandos életű Nagy Endre alapított. (A Kittenberger leszármazott csendőrszázados elvette a műgyűjtő-nagybirtokos Hatvany Ferenc egyik lányát, fővadásza lett Rákosinak, majd a börtön elől Németországig menekült, a gyűjtemény széthullott darabjaiért kárpótlást kapott a német államtól, abból földet vett Tanzániában, ám kiderült, alaptalanul vette fel a kárpótlást. 1987-ben új feleségével visszatelepült Magyarországra, ekkor hozta létre az említett múzeumot, ahol élő állatok, ereklyék és egyéb látványosságok is akadnak, sok-sok pénzért.) A Badacsony több kismúzeumot is tartogat, két borkóstoló között. Az egyik az Egry József Emlékmúzeum: az egykori műteremben és lakásban 1973 óta működik kiállítóhely, korábban Veszprém megye, ma Badacsonytomaj fenntartásában, akárcsak a helytörténeti és néprajzi gyűjteménnyel büszkélkedő Tájház. Egy lépéssel közelebb jutunk a hely szelleméhez, vagyis a borhoz a Szegedy Róza-házban, amelyben Kisfaludy Sándor költő emlékére ma irodalmi és bormúzeum is működik. Tihanyban nem kérdés, mit kell megnézni: az Artplaccot az Apátságot és annak múzeumát, kőtárral, egyházművészeti gyűjteménnyel. (Az egyre kevésbé képzőművészeti és egyre inkább összművészeti és dizánjközpontú Artplaccon egyébként mi is ott leszünk, július 22. és 26. között.) Tapolca-Diszel a környék rezervátuma, az Első Magyar Látványtár programjaival, egy egyedülállóan színes és értékes magángyűjtemény változatos tárlataival. Füreden bőven akad látnivaló, a Jókai Emlékháztól a Helytörténeti Gyűjteményen át a Vaszary Villáig. Ez utóbbi azért érdekes, mert egész évben komoly kiállítási programot visz, most éppen a Szépművészeti Múzeumtól egy osztrák biedermeier anyagot állítanak ki, ami év végéig látható, augusztusig párhuzamosan Robert Capa fotóival. Csak egy ugrás innen Veszprém, ahol a Művészetek Háza számos kiállítóterével és a Laczkó Dezső Múzeummal (és persze az állatkerttel) az egész napot megoldja, ha egy kicsit elég a Balatonból.


Délen Siófokkal kezdünk, itt a település világhírű szülöttje, Kálmán Imre kapott múzeumot egykori szülőházában, amely a zeneszerző nevét viselő sétányon található, a vasútállomástól három percre. A hagyatékból származó tárgyak, emlékek mellett a kiállítóterekben rendszerint egyéb balatoni gyűjteményeket is elhelyeznek, plakátokat, képeslapokat, fotókat, a teljes élmény kedvéért. Néhány házzal odébb működik az egyetlen, de 10 ezer darabra épülő magángyűjteményre alapozott Ásványmúzeum – jó kis program eső és erős UV-sugárzás esetére. A déli parton tovább Balatonszemesen Latinovits Zoltán Emlékháza, Szárszón József Attila Emlékháza várja a látogatókat. Itt, az egykori Horváth-panzióban a Petőfi Irodalmi Múzeum 2012-ben épített új és valóban korszerű kiállítást, amit egyszerűen nem illik kihagyni. A parttól kicsit eltávolodva, a Somogy megyei Zalában található a Zichyek kastélya, itt már 1979-ben megnyílt a festő-grafikus Zichy Mihály és neves felmenői múzeuma, amely kibővítve ma a Szépművészeti Múzeum filiáléja. Légvonalban nagyon közel, autóval kicsit bonyolultabban megközelítve Somogytúron működik a Kunffy Lajos Múzeum, a festő és gazdálkodó egykori kúriájában és műtermében.

És a Balaton-felvidék várairól még nem szóltunk. Talán majd máskor.


Illusztráció: A keszthelyi Balaton Múzeum állandó kiállításának részlete (közben Prognózis szól). Forrás: balatonimuzeum.hu