A múzeumi szakma példamutató összefogásával ezen a hétvégén negyven múzeum ötven műtárgyából rendeznek alkalmi kiállítást a Múzeumok Majálisán. A közös téma a kert, az apropó pedig a Múzeumkert készülő rekonstrukciója. Mi most mindössze egyetlen tárgyat emelünk ki a valóban különleges kínálatból: Oláh Gusztáv díszlettervét Madách darabjához, 1955-ből, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet felajánlásával.
Már színre vinni Az ember tragédiáját is hosszú évek küzdelmével lehetett (1948-ig játszhatták csak Both Béla rendezésében), a diktatúra legsötétebb éveiben az emberiségről nem túl rózsás képet festő, „nihilista” darab nem tartozott az engedélyezett előadások közé. (A falanszter jelenetet a szocializmus legkeményebb bírálatának tekintették.) Major Tamáséknak mégis sikerült elérnie 1955-re, hogy a Nemzeti Színház bemutassa, de csak néhány hétig, amíg Rákosi nem látta az egyik előadást: már állítólag a szünetben üvöltözött a rendezőként és Luciferként is érintett Majorral (a másik két rendező, Marton Endre és Gellért Endre jelenlétében), a darabot betiltották, a Blaha Lujza téren naphosszat kígyózó sorokban jegyre várakozó közönség legnagyobb bánatára. Arra a néhány előadásra is csak azért kerülhetett sor, mert a premier idején Rákosi Moszkvában tárgyalt, a támogató kritika pedig meglátta az előadásban szocialista realizmusra való törekvést, jelentsen ez bármit is szegény Madách esetében. Ezt a vitát, a bemutatót, majd a betiltást követő kritikai és politikai recepciót a mai napig a korszak színházpolitikája szimbólumaként emlegetik.
Bőségesen rendelkezik tehát színháztörténeti jelentőséggel Oláh Gusztáv színpadterve, amely most hétvégén az OSZMI jóvoltából szerepel a Nemzeti Múzeum épületében rendezett alkalmi, Műtárgysétány című kiállításon. Az operarendezőként is ismert díszlettervező már 1923-ban és 1926-ban (rendező: Hevesi Sándor) is tervezett színpadképet, az utóbbi különlegesebb, hiszen egy misztérium-játékszerű előadást álmodtak meg Hevesiék. Az 1955-ös terv nyilvánvalóan kevésbé volt spirituális, a kor szellemének megfelelően, az alkotók mégis elmentek a falig, ahogy ma mondani szoktuk, Básti Lajos és Lukács Margit pedig még nagyon sokszor eljátszhatta élete során Ádámot és Évát, a közönség legnagyobb örömére.
