Egy magára valamit is adó világvárosban létezik olyan, hogy galériások hétvégéje. Nos, idén már nálunk is lesz, az egyetlen hétvégére eső megnyitók és tárlatvezetések száma erősen megugrik szeptember 13-14-én. Kortárs művészek mindenütt, a harmincastól a kilencvenesig.

Ha lehet ilyet mondani, az art fair a lusta műbarát rendezvénye, a gallery weekend a hiperaktívé, hiszen ilyenkor egyszerűen be kell járni a várost, járni a galériákat, kortárs művek tömkelegét látni és befogadni, megnyitó- és tárlatvezető beszédeket hallgatni két napon keresztül. Előnye az ilyen eseménynek, hogy két galéria között van egy szusszanásnyi szünet (a vásárokon nincs, hiszen egymásba érnek a pavilonok), és közben még városnézésre is van mód, a pesti „bulinegyedtől” a budai várhegyig.

A teljes felsorolás helyett (16 galériában 20 kiállítás) szemezgessünk a kínálatból! Az INDA Galériában Kicsiny Balázs Saint Louis-ban készült installációja látható, ahol bábuk fejükre rögzített kamerákkal pásztázzák egymást. A Trafó Galériában az új magyar kortárs „világsztár”, Csákány István vendégszerepel – ritka eset manapság, hogy Budapesten állítson ki a művész. A Várfok Galériába aatoth franyó ünnepli születésnapját, valamint Czigány Ákos fotósorozatát lehet megtekinteni antik kötetek üres lapjairól és a bérházak udvarának legkevésbé ismert részéről: az égről, ami felette van. A Knoll Galériában Birkás Ákos erősen politikus műve tekinthető meg, az acb Galéria Attachmentben Szombathy Bálint pecsétképeit, a Körmendi Galériában a kilencven éves Gádor Magda keramikus tárgyait állítják ki.

Délelőtt tíztől kétóránként indulnak a túrák a galériákból, lesz „levendula”, „lila”, „fehér” és „világoskék” kör, kettő Budáról indul Pest felé, kettő Pesten marad mindvégig. A programot érdemes a honlap információi alapján összeállítani, vagy villámgyorsan beszerezni egy térképet bármelyik érintett galériában. Az egész rendezvényből pénzbe csak a villamosjegy kerül, a többi ingyenes!

Illusztráció: Szombathy Bálint Pecsétmunka, 1979 (acb Galéria)