Címkék: MúzeumCafé folyóirat, építészet, műemlékvédelem, holokauszt

MúzeumCafé folyóirat építészet műemlékvédelem holokauszt

A zsidók hozzájárulását Budapest nagyvárossá válásához sokan elemezték már. Az ÓVÁS! Egyesület legújabb kutatása – Kik éltek, kik építettek itt? – viszont házról házra mutat be olyan épületeket – egyelőre a VI. és VII. kerületből –, amelyeknek zsidó építtetője, építésze volt. Weboldalon követhető a program alakulása. Vezetője, Perczel Anna építész, az ÓVÁS! egyik alapítója. Húsz éve szisztematikusan tárja fel a pesti zsidónegyed építészeti értékeit. 

 


MC: Komoróczy Géza történész mondta: a zsidó polgárság hozzájárulása a főváros életéhez többnyire azért láthatatlan – ezt teszik önök most láthatóvá –, mert az polgári és állampolgári hozzájárulás volt. De ettől még zsidónegyed a zsidónegyed.

 

A régi pesti zsidónegyed hivatalosan – miként az UNESCO világörökségi listáján szerepel – a három nagy zsinagóga, a Kazinczy, a Rumbach és a Dohány utcai templomok környezete, egészen a Klauzál térig.

 

MC: Nincs benne az egykori gettó teljes területe?

 

Nincs, tehát nem tart a Kertész utcáig. Kutatásaink során mi ugyanakkor a Rákóczi út, Károly körút, Andrássy út és a Nagykörút határolta részt tekintettük zsidónegyednek. De még erre a területre sem mondhatnánk, hogy ez volt a zsidónegyed. Mert amit annak lehetne nevezni – bár nem így határozták meg –, az talán az egykori, mára jogilag kettébontott Terézváros.

 

MC: Az itteni házak kapcsán szokta említeni: azok nem különböznek a többiektől.

 

Egyáltalán nem – eltekintve persze a zsinagógáktól, a zsidó közösségi épületektől.

 

MC: A bérházakon nincsenek is zsidó szimbólumok, motívumok?

 

De, több ilyen bérház is akad. Például a Rákóczi út 18.-as számú téglaburkolatú sarokház a Kazinczy utcánál. Lajta Béla tervezte. A VII. kerületben ez az egyetlen Lajta-ház. Külső homlokzatát az építészre jellemző stilizált kalotaszegi minta díszíti, belül azonban a liftház ajtóit minden szinten menóra motívum. Az Erzsébetvárosi Takarékszövetkezet volt annak idején a megrendelő, a finanszírozó: az „ET” iniciálé veszi körbe a menórát. Feltételezhetően zsidók alapíthatták a bankot. A régi pesti zsidónegyedben – amit ma hívunk így – ugyanakkor nagyon sok a korai ház, amelyek a 19. század elején-közepén épültek. Szinte egyiket sem zsidók építették, hiszen a zsidóknak csupán 1840-től lehetett tulajdonuk, s csak akkortól engedték számukra az építkezést Pesten. Volt idő, amikor tartósan nem is időzhettek Pest városában. Óbudán éltek a 18. század végén, a 19. század elején, onnan csak bizonyos vásári napokon jöhettek be a mai Erzsébet tér területére, annak sarkára, ahol most a Deák téri evangélikus templom áll. Itt volt a zsidó piac, így hívták. És mivel ezt a környéket ismerték, itt kezdtek el – amikor már jogokhoz jutottak – zsinagógát építeni, boltokat, lakásokat bérelni. Először épp a Király utca sarkán, az Orczy-házban.

 

MC: Ez volt sokáig a zsidónegyed központja.

 

Igen, és innen terjeszkedtek. Jogaik bővülésével építkezésekbe is foghattak errefelé. De éppen a „régi pesti zsidónegyedben” kevesebb az általuk épített ház. Mi egyelőre csak a Terézvárossal és az Erzsébetvárossal foglalkozunk a kutatásunkban, noha legszívesebben belevennénk egész Budapestet, vagy legalább a Lipótvárost és az Újlipótvárost. Többen felvetették azt is, hogy a Körúton túli Józsefvárost is fel kellene tárni: annak a városrésznek a kialakításában is jelentős volt a zsidó részvétel. Csakhogy óriási a VI. és VII. kerületi kutatás is önmagában. Már nagy részét ismerjük, úgyhogy kijelenthető: kevés hiánytól eltekintve épületről épületre tudjuk, kik voltak az építtetők.

 

MC: És az építészek?

 

Az sajnos kevésbé tudható. Az engedélyezési terveken nem mindig tüntették föl a tervező nevét. Az építtetőét mindig, és sokszor az építőmesterét is. A jelentősebb épületek tervezői azonban szinte mindig ismertek. Ennek alapján biztosan mondható: a VI. és VII. kerületben az 1945 előtt épült és ma is álló bérházak és villák majdnem felét zsidók építették. Ez nagyon különös.

 

MC: Miért tartja különösnek?

 

Mert más nagyvárosokban nincs így. Sokat tűnődtem az okán. Bizonyára erről is beszélünk majd a február végi konferencián, amelyre hívtunk külföldi előadókat is. Itt lesz Fredric Bedoire svéd professzor – aki könyvet írt a zsidó építészeti hozzájárulásról európai városok kapcsán, Budapestet és Nagyváradot is belevette –, jön Ruth Ellen Gruber is, aki főként a közép- és kelet-európai zsidó örökséggel foglalkozik, zsidó emlékhelyekkel, kötete erről magyarul is megjelent. A témáról van egy kitűnő elemzése Karády Viktor professzornak, pontosan arra keresi a választ, miként lehetséges, hogy nálunk a 19. század végén és a 20. század elején nagyon nagy számban terveztek zsidó építészek. És nem csak arról van szó, hogy a szecessziót idehaza – Lechner Ödön tanítványaiként, aki történetesen nem volt zsidó – meghatározóan zsidó építészek képviselték, különösképpen a VI. és VII. kerületben. S még azzal sem magyarázható ez, hogy a zsidó építtető zsidó építészt kért fel. Gyakorta igen, de nem mindig. Karády úgy gondolja: 1867-től a polgári fejlődés a zsidókhoz és a németekhez kötődik. Vagyis a progressziót, a hozzájárulást a nagyvárosok modern arculatának kialakításához a polgárság képviselte, a magyar arisztokrácia és nemesség nem volt annyira nyitott a változásokra. A főváros egyesítésének gondolatát is többek között egy zsidó, Wahrmann Mór indítványozta 1872-ben. Palotája az Operaház mellett áll. A hatalmas városfejlődést a kiegyezés, illetve Pest és Buda, Óbuda egyesítése indította el. A zsidók gyorsan reagáltak az új lehetőségekre.

 

MC: Karády az említett kutatásában kifejti: az abban a korban szakmásodó műszaki, technikai és tudományos értelmiség majdnem kétötöde zsidó volt, noha az akkori népességben alig több mint öt százalék a zsidóság aránya. A Budapesti Műegyetemre 1882 és 1919 között beiratkozó építészhallgatók 35 százaléka volt zsidó. Karády szerint ennek oka nem pusztán a rendkívül gyors városiasodás volt, hanem az is: a hatalmi viszonyok továbbra is kizárták a zsidó vallású jelölteket „a középosztály közületi érvényesülési piacaiból”. S csak ezzel együtt érthető meg, hogyan lett ilyen magas a zsidók aránya a szellemi szabadfoglalkozásokban.

 

Igen, ez így igaz. Másfelől miután jogokhoz jutottak a zsidók, meg akartak ennek felelni. Asszimilálódni, integrálódni, beilleszkedni. Bizonyítani, hogy ők is ugyanolyan polgárok, ugyanolyan nemzeti érzésűek. Polgári attitűd a progresszióra való igény is. Ezért is építkeztek. A meggazdagodott zsidó családoknál kevésbé fordult elő, hogy az örökösök elherdálták a vagyont, sokkal inkább használták azt. Majdhogynem általános volt: a zsidó családok terménykereskedelemből gazdagodottak meg, aztán 1867 után, ahogyan a kiegyezés új lehetőségeket teremtett számukra, építkeztek, gyárakat alapítottak, földbirtokot vásároltak, s rendkívül modern eszközökkel mezőgazdálkodást folytattak. Nem az államtól kapott vagyont használták. Nem szabad idealizálni, de a zsidók hozzáállását – a zsidó vallás előírásait követve – a jótékonykodás is erősen meghatározta. Például Sváb Jakab, aki Csongrád vármegyében volt földbirtokos, és nem mellesleg ő építtette a Teréz körút 7. alatt álló bérpalotát, végrendeletében nagyon nagy összeget hagyományozott Csongrád vármegyére: alapítványok, árvaházak, ösztöndíjalapok, művelődési egyletek számára ajánlotta fel vagyonát. Korabeli lap írta ennek kapcsán: példát vehetnének a valóságos nagyurak a polgári származásúaktól a jótékonyság terén. Ugyanígy hozzájárult a tehetős zsidó polgárság a kulturális és a művészeti élethez, akár a Vígszínház alapításához, vagy a Nyugat finanszírozásához, műgyűjtéssel a kortárs festők támogatásához.

 

MC: A hozzájárulás – nekem gesztust is jelent. Tenni valamit, értéket hagyni az utókorra, átadni szellemiséget, továbbörökíteni.

 

Egyetértek. De a bérházépítés azért komoly üzlet is volt. Fontosnak tartom hangsúlyozni: attól, hogy valaki zsidó építtető volt vagy zsidó építész, nem gondolkozott, nem tervezett másként, a korszak stílusát követte. Kivéve a szecessziót, amely a lázadás időszaka az építészetben, vagy az art deco és a modern építészet idejét: arra talán sokkal erősebben reagáltak befektetőként és tervezőként is. De ha végigmegy valaki az Andrássy úton vagy a Nagykörúton, alapvetően nincs jelentős különbség a paloták vagy a bérházak között.

 

MC: Paradoxon: 2002-ben lett az UNESCO világörökségének része a régi pesti zsidónegyed is az Andrássy út védőzónájaként, és abban az évben kezdték bontani ott a házakat. Semmi jelentősége, rangja nincs a világörökség címnek? Csak egy turisztikai címke?

 

Elvileg van jelentősége, és az elején még hittünk is benne. Csakhogy a régi pesti zsidónegyed bontási tervei már a rendszerváltás pillanatában léteztek: előtte egy nappal a Belső-Erzsébetváros területére elfogadtak egy szabályozási tervet, amely a bontáson alapult. A Madách sétányt akarták megvalósítani, ehhez pedig a Király és a Dob utca között eltüntetni a házakat.

 

MC: De egy kerületi szabályozási terv felülírta volna a világörökségi védelmet?

 

Valóban: nincs még egy olyan világváros, ahol ez lehetséges. A rendszerváltáskor azt képzelték, hogy Budapestnek mint egységes városnak a „hatalmát” meg kell gyengíteni jogilag és politikailag. Egyebek mellett ezért bízták a kerületekre – azóta is így van – a szabályozási tervek készítését. De az 1990-es években nem igazán ismerték az emberek a Madách sétány tervét. Visszatérve: a magyar állam tehát szorgalmazta, hogy az Andrássy út kerüljön a védettségi listára. Amikor védett egy útvonal vagy egy városrész, annak mindig van egy úgynevezett védőzónája is. Az állam tehát azt is kérte, hogy ebbe tartozzon bele a régi pesti zsidónegyed is. 2002-től a világörökség szempontjai alapján védett is lett – ellenben a magyar törvények szerint nem. Amikor aztán 2004-ben megalakult az ÓVÁS!, látván, mi történik egy védett, ám közben mégsem védett városrésszel, a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal elnökéhez, Varga Kálmánhoz fordultunk: nem egy-egy épületet kértünk védeni, hanem az egész városrészt. Varga Kálmán a magyar műemlékvédelem szabályai alapján nemcsak a zsidónegyedet, hanem az összes védőzónát műemléki jelentőségű területnek nyilváníttatta. Két év múlva azonban eltávolították őt.

 

MC: Viszont lett törvényi háttere a védett negyednek.

 

Igen. De ettől még a kerület szabályozási terve meghatározó. A szintterületi mutató jelzi, mennyit építhet valaki egy telekre. Ez a szám Pest belső kerületeiben 5,5-6. A történelmi Párizsban: 3. Ami annyit jelent: Pesten általában kétszer annyit lehet építeni egy-egy telekre, mint a francia fővárosban, holott ott tízszeres lakás- és telekárak vannak. Párizsban ezzel a mutatóval is védik a történelmi városrészek karakterét. Nálunk viszont nem. Sőt azzal hirdették az új házakat: ez a világörökség területe. Amikor láttuk, hogy hiába a törvény és a védelem, a bontás mégis elindult, 2005-ben a világörökség bizottsághoz fordultunk, kértük, jöjjenek ide, nézzék meg, ami itt zajlik. Megköszönték a levelünket, de nem történt semmi. Aztán különös helyről jött a segítség. Párizsban van egy társaság, a Mardis hongrois de Paris (Párizsi Magyar Keddek), kéthetenként találkoznak egy kávéházban, és mindent megtárgyalnak, ami a magyar kultúrával kapcsolatos. Mellénk álltak. Indítottak egy honlapot Sauvez Budapest! (Mentsük meg Budapestet!) címmel. Csak a zsidónegyedre vonatkozott a felhívásuk akkor: aláírásgyűjtésbe kezdtek, nevüket adták ehhez párizsi kerületi polgármesterek, a francia rádió egyik igazgatója, a francia építészek szövetségének elnöke, rajtuk kívül sok ismert művész, tudós. Arra már felfigyelt az UNESCO. Végre eljöttek Budapestre, és megállapították, hogy ami itt zajlik – bontások és silány építkezések –, az egy világörökség által védett zónában nem folytatható. Kivételesnek tartották a régi zsidónegyedet kulturális-történeti értékei miatt, a változatos, organikusan kialakult utcákat és telekszerkezetet, a tágas udvarokat, kerteket, s mindezt egységesen védendőnek nyilvánították. Az UNESCO-missziót képviselő Michel Polge építész-urbanista szerint minden európai város boldog lehetne egy ilyen negyeddel, hiszen rendkívül alkalmas a rehabilitációra. Ez nem csak megőrzést jelent. Arról szól: mi az érték benne, mi a probléma. Az értéket megóvják, a problémát igyekeznek megoldani. Ez Budapesten nem működik.

 

MC: Volt hatása az UNESCO álláspontjának?

 

Részben. Amíg Varga Kálmán volt a műemlékvédelem felelőse, számos épületet a negyedben műemlékké nyilvánítottak.

 

MC: Amit normális esetben nem is kellene, ha már egyszer védett az egész negyed.

 

Csakhogy a magyar törvények erősebben védenek egy-egy műemléket, mint egy városrészt. Most már ennél is rosszabb a helyzet. Abban az időben még volt kihez fordulnunk. Sőt 2012-ig az ÓVÁS! Egyesületnek ügyféljoga is volt, annak révén fel tudtunk lépni engedélyezési, jogi ügyekben. 2012-ben elvették ezt a jogát a civil szervezeteknek. Véleményt lehet mondani, jogilag azonban nem lehet fellépni. A védett negyedek pedig mostanában majdnem olyanok, mintha nem lennének védettek.

 

MC: Az UNESCO ezt látja? Érdekli a szervezetet, mi történik?

 

Megírtuk nekik 2007-ben és 2012-ben is, hogy semmi nem változott. Legutóbb 2013-ban jártak itt. Akkor már javában zajlottak az emeletráépítések is, nem feltétlenül csak a régi pesti zsidónegyedben, inkább a Belső-Terézvárosban, amire mi addig nem is figyeltünk. A lakók megvették a lakásukat, ám a házfelújítást nem tudták önerőből finanszírozni, jön ilyenkor egy befektető, emeletet épít akár a műemléki épületre, amiből pénze lesz a társasháznak. Az UNESCO súlyos problémának ítélte ezt is. Valóban súlyos, azért is, mert város épül a város fölött. A Belső-Terézvárosban viszont kevésbé bontottak. A zsidónegyedben azért indulhatott a tömeges bontás, mert az önkormányzat a bontás ígéretével nagyon sok házat adott el befektetőknek. A lakókat emiatt kiköltöztették, az „elűzött” lakók helyére viszont nem jöttek újak. Miután az ÓVÁS! fellépett a negyed megmentéséért, sok épületet már nem tudtak lebontani, hiába vették meg a befektetők azokat, ugyanakkor a lakókat már nem lehetett visszahozni. Ezekbe az üres házakba telepedtek be a fiatalok, vonzónak találták a hangulatos udvarokat és kerteket, így formálódott a „bulinegyed” – kezdetben romkocsmákkal és jelentős művészeti háttérrel. Életet hozott a halott negyedbe, sikeres lett. Mostanra azonban puszta biznisszé vált.

 

MC: Hova vezethet el? Ahogyan hirtelen élővé vált a negyed, úgy meg is szűnhet?

 

Nem tudjuk. Ez spontán folyamat. A romkocsmák olyan házakban működnek, amelyek közül sok műemlék. A magánbefektetőknek a bérleti díj nyilván jól jön, bontani műemlék épületet továbbra sem lehet. Manapság viszont a műemlékekre is jellemző: meghagyják a homlokzatot, mögé építenek, illetve ráépítenek. A zsidónegyedben ez még nem terjedt el teljesen. De félelmeink erősödnek, hiszen a műemlékvédelmet szétzúzták. Amikor védett lesz egy negyed, kezelési tervet kell kialakítani a világörökség szempontjai szerint. Vidéken – Pécsett, Hollókőn, Tokajban – ez mindenhol megtörtént, Budapesten nem, holott a világörökségi törvény 2012-t jelölte meg az addig sokszor módosított végleges határidőnek. Amikor az UNESCO küldöttsége 2013-ban szembesült azzal, hogy nemcsak a bontás, de szinte minden építési tevékenység ellene van a védettségnek, azt javasolták: amíg a városrésznek nincs kezelési terve, addig a magyar állam rendeljen el változtatási tilalmat. Persze ez sem történt meg. Kezelési terv sincs, de olyan ember sincs, aki ezt elkészítené, mert műemlékvédelemmel foglalkozó szervezet sincs. Úgyhogy bármi történhet. Minden a véletlenen múlik…

 

Perczel Anna építész 1967-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. 1967-től 2002-ig építészként dolgozott a Budapesti Várostervező Intézetben, majd a VÁTI Kutatási és Műemléki Irodájában. 1996-tól foglalkozik a pesti zsidónegyed építészeti értékeivel, azok történelmi hátterével. 2004-ben az ÓVÁS! Egyesület egyik alapítója volt. Magyar Zsidó Kultúráért-díjat kapott 2009-ben, Scheiber Sándor-díjat 2010-ben.

 

Karácsony Ágnes

Fotó: Szesztay Csanád

 

Megjelent a MúzeumCafé 57. számában (2017. február-március)

 

Komment 0 | Reblog! 0 |


Címkefelhő

kiállítás (113),Magyar Nemzeti Galéria (56),MúzeumCafé folyóirat (55),Szépművészeti Múzeum (47),kultúrpolitika (35),programajánló (29),történelem (27),műgyűjtés (27),interjú (23),kortárs művészet (23),Párizs (22),politika (22),avantgárd (21),irodalom (21),építészet (19),múzeumépítészet (18),műkereskedelem (17),gyűjteménygyarapítás (17),Szentendre (16),fotográfia (16),videó (15),régészet (14),Petőfi Irodalmi Múzeum (14),restaurálás (13),Ludwig Múzeum (13),Műcsarnok (12),műtárgyvásárlás (11),élő MúzeumCafé (11),restitúció (11),szobrászat (10),Nemzeti Múzeum (10),digitalizálás (10),grafika (10),Capa Központ (10),Picasso (9),iparművészet (8),holokauszt (8),Kiscelli Múzeum (7),Garas Klára (7),Bécs (7),film (7),világháború (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),múzeumpedagógia (6),Rippl-Rónai József (6),Allegro Barbaro (6),Román Csarnok (6),Liget Budapest (5),aukció (5),Értéktár Program (5),kortárs (5),rendszerváltás (5),New York (5),könyvajánló (5),Kassák Múzeum (5),színház (5),Nyolcak (5),Power 50 lista (5),Bartók Béla (4),városi séta (4),Csontváry (4),wanted (4),Rembrandt (4),Pécs (4),könyv (4),látogatottság (4),Skanzen (4),Velence (4),örökségvédelem (4),szocreál (4),néprajz (4),Néprajzi Múzeum (4),Bálint Endre (4),Baán László (4),Európai Iskola (4),fotóművészet (4),Élő MúzeumCafé (4),Louvre (4),konferencia (4),Ady Endre (4),Louvre-Lens (4),zene (4),Aczél György (3),emlékezet (3),Czóbel Béla (3),Hopp Ferenc Múzeum (3),I. világháború (3),előadás (3),Bauhaus (3),kézirat (3),modernizmus (3),dizájn (3),Caravaggio (3),London (3),sport (3),Anna Margit (3),Budapest Galéria (3),MúzeumCafé Díj (3),műtárgyvédelem (3),impresszionisták (3),Derkovits Gyula (3),kulturpolitika (3),műemlékvédelem (3),ganymed goes europe (3),Iparművészeti Múzeum (3),magángyűjtemény (2),internet (2),Seuso-kincs (2),Vadak (2),MúzeumNegyed (2),relikvia (2),Art Market Budapest (2),keleti művészet (2),örökség (2),MúzeumCafé díj (2),címlap (2),Modigliani (2),Erdély (2),Ország Lili (2),Vasarely (2),kert (2),Magyar Zsidó Múzeum (2),Textúra (2),múzeumi rendszer (2),Berlin (2),fortepan (2),pop art (2),Barcelona (2),Milánó (2),Artpool (2),Chagall (2),Munkásmozgalmi Múzeum (2),MúzeumCafé könyvek (2),Zsolnay (2),Lektorátus (2),Vermeer (2),fotó (2),dokumentum (2),múzeum (2),MűvészetMalom (2),Szántó Piroska (2),Szeged (2),Holokauszt (2),vadászat (1),kastély (1),kastélypark (1),Bosch (1),médiaművészet (1),Andrássy (1),Fortepan (1),Mravik László (1),emlékmű (1),KEMKI (1),megnyitó (1),nők (1),Cloisters (1),El Kazovszkij (1),Csernus Tibor (1),etnográfia (1),Disputa (1),Vajda Júlia (1),Ámos Imre (1),műkincslopás (1),múzeumelmélet (1),Dada (1),animáció (1),Garas Kára (1),Sinkó Katalin (1),Kassák Lajos (1),Prága (1),műtárgylopás (1),elhurcolt műkincsek (1),porté (1),orosz művészet (1),Balaton (1),Prado (1),törénelem (1),Batthyány Gyula (1),Győr (1),Magnum Photos (1),Népessy Noémi (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),gender (1),kommunikáció (1),Velencei Biennále (1),Óbuda (1),bevándorlás (1),oktatás (1),Vasarely Múzeum (1),Trieszt (1),Amerika (1),popzene (1),várostörténet (1),interaktivitás (1),egyház (1),Centre Pompidou (1),Budavár (1),Román csarnok (1),MOME (1),installáció (1),Bayreuth (1),Moszkva (1),Kijev (1),emlékmúzeum (1),Múzeum-kert (1),BTM (1),Art Capital (1),MúzeumCafé könyv (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),temető (1),helytörténet (1),art deco (1),Vaszary-villa (1),Múzeumkert (1),Vatikán (1),Tiszadob (1),Richard Wagner Múzeum (1),Leonardo (1),Ani (1),muzeológia (1),műemlék (1),Budapesti Történeti Múzeum (1),védettség (1),portré (1),olimpia (1),Kecskemét (1),1956 (1),Múzeumok Éjszakája (1),Kocsis Zoltán (1),emlékhely (1),Sopron (1),hamisítás (1),zsidóság (1),emigráció (1),Lengyelország (1),Albertina (1),kultúrtörténet (1),Olaszország (1),jótékonyság (1),beszélgetés (1),Képzőművészeti Egyetem (1),Sziklakórház (1),MúzeumCafé (1),Vaszary János (1),dinoszaurusz (1),Művészetmalom (1),dada (1),szalon (1),restitucio (1),századforduló (1),városliget (1),Nagy-Britannia (1),progarmajánló (1),könyvtár (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Székesfehérvár (1),kutatás (1),szobor (1),BÁV (1),Debrecen (1),adatbázis (1),Radnóti Miklós (1),Gyarmati Fanni (1),Csinszka (1),Márffy Ödön (1),királynő (1),Guggenheim Muzeum (1),François Gilot (1),Vallauris (1),szeged (1),közösségi oldalak (1),Keserü Ilona (1),Guernica (1),Duchamp (1),gyerekeknek (1),Balaton (1),Siófok (1),retró (1),Metz (1),Rozsda Endre (1),balaton (1),tárlatvezetés (1),Matisse (1),gallery weekend (1),kultusz (1),Vaszary Villa (1),Christie’s (1),Pinault (1),Palazzo Grassi (1),irodalomtörténet (1),Természettudományi Múzeum (1),Google Art Project (1),egyiptológia (1),MTA (1),Toulouse-Lautrec (1),bibliofília (1),Budapest100 (1),porgramajánló (1),Lucian Freud (1),Műértő (1),Fabényi Júlia (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Római Iskola (1),Kimt (1), Bécs (1),Miskolc (1),Nagyvilág (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),krimi (1),Amszterdam (1),Kratochwill Mimi (1),Műemlék (1),velence (1),Bukta Imre (1),stressz (1),Kína (1),Munkácsy Mihály (1),teremőr (1),fotógráfia (1),Bálint Ház (1),Kieselbach Galéria (1),Aristide Maillol (1),Magyar Nemzeti Múzeum (1),Guggenheim Múzeum (1),Manet (1),MANK (1),Moholy-Nagy László (1),Benczúr Gyula (1),Elgin-márványok (1),Athén (1),erdély (1),Frida Kahlo (1),szürrealizmus (1),kina (1),felújítás (1),Várkert Bazár (1),veduta (1),Rómer Flóris Múzeum (1),Velázquez (1),Ernst Múzeum (1),ajánló (1)