színház Petőfi Irodalmi Múzeum OSZMI zene

„Sohasem tudtam rock and rollozni én, Operettbe vittek mindig a hétvégén, Száz éve már a barométer esőre áll, Helyettem a babám Hajmási Pálra vár” – szólt a Hobo Blues Band első lemezén 1980-ban. Ennél komolyabb bizonyíték nincsen arra, hogy az operett alap a magyar kultúrtörténetben, a hazai könnyűzene és popkultúra gyökere, a magyar lélek metaforája. Az operett szerző, Kálmán Imre nevét viselő Kálmán Központ ezt és ennél még sokkal többet fog kutatni és dokumentálni.

 


A Petőfi Irodalmi Múzeum évkezdő sajtótájékoztatóján jelentette be Prőhle Gergely főigazgató a Kálmán Központ megalapítását a ma már a PIM filiáléjaként működő Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézeten belül. Az új intézmény kormányzati kezdeményezésre jött létre, az OSZMI szervezetében, szorosan együttműködve a Budapesti Operettszínházzal. A szakmai színvonalat egyértelműen garantálja, hogy a projekt kidolgozását és vezetését Jákfalvi Magdolna színháztörténészre, az avantgárd színház avatott kutatójára, a Színház és Filmművészeti Egyetem oktatójára bízták, aki nem fog megelégedni a Kálmán-életmű tárgyi és szellemi hagyatékának összegyűjtésével.


Az intézet az operett műfaján keresztül a könnyűzene korai szakaszának és a zenés színház magyarországi történetének felkutatására, dokumentálására törekszik, muzeológusok, zenetörténészek, szociológusok közreműködésével kiállításokat és konferenciákat szervez, kutatási programokat indít és archívumot épít, amely online felületen elérhetővé válik. Már idén is számos programmal készülnek: olyan nemzetközi workshopokat tartanak, amelyek megalapozhatják a későbbi kutatási irányokat, illetve könyv formájában megjelentetik egy 2015-ös operett-konferencia anyagát.


Ugyan Siófokon, Kálmán Imre szülővárosában létezik nevét viselő múzeum és Kálmán Imre Kulturális Központ, ám szó sincs átfedésről: a most létrejött Kálmán Központ ugyanis nem csak a kétségtelenül világhírű zeneszerző életművében gondolkodik, emellett a múzeum – sajnos – eléggé híján van gyűjteménynek és kiállítási programnak. De nem lenne rossz ötlet legalább a nyári hónapokban odavinni kiállításokat és programokat (a kultusz ugyanis él Siófokon!), ha már az OSZMI egyébként nem túl gazdag kiállítótérben…

 

Fotó: A Csárdáskirálynő zenés film forgatása közben, 1971 (Kotnyek Antal/Fortepan)