Nemzeti Múzeum politika Erdély néprajz programajánló

Mi a közös egy hollywoodi film és a Nemzeti Múzeumban most megnyílt kiállítás főszereplője között? Hogy A nő kétszer című romantikus mozi főhőse, a Gwyneth Paltrow alakította Helen és Anna, a Változatok székely asszonysorsra című kiállítás középpontjában álló figura egyaránt két különböző úton folytatja életét (hiszen fikció mindkettő), a két út azonban ugyanoda torkollik, mintha a sors eleve elrendeltetett lenne.

 


Az 1920-ban született és a 20. század összes politikai fordulata mellett személyes tragédiák sorát átélő székelyföldi Anna élete nyilvánvalóan sokkal megrázóbb, mint a magánélet válságát feldolgozni próbáló Helené. Anna 17 évesen óvatlanul teherbe esik. Két út áll előtte: a terhesség megszakítása vagy a házasság egy háborús veteránnal, aki a nevére veheti a gyermeket. A kiállítás látogatója is két út előtt áll: balra a családot alapító Annát követi, jobbra a gyermekéről lemondó lányt. Egy ember, egy közösség, egy népcsoport és egy ország története rajzolódik ki a két életút ábrázolásával: ugyanazok a nagypolitikai, társadalomtörténeti események hogyan hatnak a személyes életútra. Bárhogyan is dönt 1937- ben, bárhová is vezet az útja, nem kerülheti el a világháború, a holokauszt, az államosítás, a kommunista fordulat hatásait. Mintha egyetlen esélye lenne dönteni, utána már csak sodródik. A „két” Anna egymással szembekerül: az egyik az új hatalmat szolgálja, a másik elszenvedi, végül mégiscsak ugyanabban a szobában ér véget a történet.

Nemzeti Múzeum politika Erdély néprajz programajánló
A székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumból erre a helyszínre adoptált kiállítás számtalan kreatív elemet mutat fel, teremről teremre érkeznek a meglepetések, a virtuális terítéktől a termény beszolgáltatását adminisztráló irodáig, amelynek két oldalán a két Anna áll. Akit természetesen egy pillanatra sem látunk, csak hallunk (a telefonra letölthető applikáció segítségével) a Csíkszentmártonban született, manapság a Magashegyi Underground énekesnőjeként tisztelt Bocskor Bíborka hangján – akinek mellesleg mindkét székelyföldi nagymamáját Annának hívják.

Nemzeti Múzeum politika Erdély néprajz programajánló
Női szerepek sokasága jelenik meg: a cselédé, a kuláké, a háziasszonyé, az anyáé, a hivatalnoké. A történet fiktív, aminek – elvileg – nem lenne helye egy történeti múzeumban. Az a tárgyi és társadalmi környezet viszont, amelyben a történet kirajzolódik, félelmetesen igazi. A kiállítás legfontosabb kérdése: te hogyan viselnéd el mindezt?