Egy szabályos orvosi diagnózisnak és egy gyorstalpaló restaurátor tanfolyamnak lehettek tanúi azok, akik ma részt vettek a Budavár visszavétele című, garzonlakás méretű festmény megtisztításának első fázisain, a Magyar Nemzeti Galériában. Benczúr egyik főműve arrébb költözik, de előtte rendbe hozza Gippert László főrestaurátor csapata, jelenlegi helyén pedig ablak nyílik, dunai panorámával.
A millenniumi kiállítás alkalmából készült 25 négyzetméteres vászon eddig megkerülhetetlen kiállítási tárgy volt a galéria vendégei számára, hiszen az első emeleten, éppen a lépcsővel szemben fogadta a látogatókat. Még ma is ott volt, néhány „tisztítóablakkal”: négy, nagyjából 1x1 méteres területen az elmúlt napokban már leszedték a lakkréteget, így máris láthatóvá vált az elszennyeződés mértéke. Amíg Gippert László elmondta, hogy a látszólag hibátlan állapot ellenére miért is kell restaurálni a képet, munkatársai pár finom mozdulattal, néhány perc alatt eltüntették a „tisztítóablakok” kereteit és folytatták a lakk leszedését. (A festménnyel nem itt, hanem fél emelettel feljebb, a Csontváry Taorminája előtt kialakított alkalmi műhelyben foglalkoznak a következő hetekben.)
Amit nem láttunk, de megtudtuk: a kép lényegében „átlátszó”, a repedéshálónak és az apró hiányoknak köszönhetően. Egy egész erdő van a hátán, annyi fát használtak a kifeszítésére és stabilizálására annak idején, többször annyit, mint Munkácsy négyszer nagyobb Honfoglalásához. A lakkréteg igen vastag, nyilván az egyik szállítás előtt próbálták ilyen módon is megóvni.
És a módszerekről: a lakk leszedés nem jelent tisztítást, az évtizedek (századok) kosza ilyenkor még rajta van, de azt akár sima szappanos vízzel is le lehet mosni. Ez egyszerűen hangzik, de ne kezdjen bele senki otthon, mert nem biztos, hogy a festékanyag olyan, mint amilyennek első látásra tűnik. Ha mégis valaki megpróbálja, ha jön a szín, gyorsan hagyja abba! (Kereskedelmi galériás éveinkben a tisztítást a legkommerszebb zöldflakonos borotvahabbal és vattával végeztük, a „tisztítóablakot” pedig nyállal nyitottuk. Csak ne olvassa restaurátor!)
Benczúr a Budavár visszavételének megalkotásakor korabeli dokumentumokat és metszeteket használt a portrék, az öltözékek és a fegyverzetek ábrázolásához. A millenniumi kiállítást követően az 1900-as párizsi világkiállításon nagydíjjal ismerték el. A mű új helye az első emeleti Bálteremben lesz, más történelmi kompozíció társaságában.