Ebben az eufóriában talán nem túl nagy bátorság labdarúgó hasonlattal élni: annyira szívesen cserélnének velünk az EB-pozíciónkért olyan nemzetek, mint az osztrák, a svéd vagy (pláne) a holland, mint amennyire a Magyar Nemzeti Galériával bármely világváros bármely nagy múzeuma. Jövő héttől a Budavári Palota Hunyadi udvarán új közlekedési helyzet alakul ki: balra Picasso, jobbra Modigliani.
Mostanában tízezrek elég tetemes összegeket költöttek, költenek lyoni, Marseille-i, Toulouse-i utakra, így tényleg számít, hogy olyan művészek jönnek házhoz a világ nagy múzeumaiból, mint Picasso és Modigliani, kettő a top öt-tíz legnépszerűbb és legcsodáltabb festő közül. (Van átfedés a két célközönség között, ez nem lehet kérdés.) Picasso száz műből álló átfogó életmű-kiállítását már közel százezren látták, a nagy roham (július végéig) még biztosan hátra van, az eddigi tapasztalatok alapján. Modigliani kiállítása jövő héten, július 29-én nyílik, az életmű krémjével, aktokkal, portrékkal, szobrokkal – 61 alkotás lesz itt, és ami már látható belőle: tényleg lenyűgöző anyag érkezett Budapestre.
A ritkaságok egyike a minap landolt Pesten Oszaka múzeumából, ahogy kell, több rétegű biztonsági csomagolásban, klímadobozban, az esetleges hibák, sérülések részletes leírásával, amit pontról pontra átvett Gippert László, a Galéria főrestaurátora a képpel utazó „kurírral”, mielőtt a Fekvő akt kibontott hajjal, a kiállítás egyik főműve a falra nem került.
Egy kis kulisszatitok, hogy milyen problémát okozhat a bőség zavara: a Magyar Nemzeti Galéria épületére csak egyetlen olyan molinó fér, amelyik szövege Pestről is olvasható és értelmezhető. Úgy hogy most úgy néz ki, hogy Picasso egy kicsit Modigliani mögé fog szorulni, és hamarosan a három évvel később született és kevesebb, mint harmadannyit élt olasz művész neve lesz látható a Duna túlpartjáról.
(A részletképek más művekről származnak, csak mézesmadzagként...)
