Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
MúzeumCafé

Kimennél Bécsbe egy Michelangelo rajzkiállításra?

kiállítás Szépművészeti Múzeum grafika

Mindenképpen, hiszen éppúgy szinte megismételhetetlen alkalom lenne, mint a Raffaello-, a Bruegel-, most pedig a Rothko-kiállítás az Albertinában, illetve a Kunsthistorisches Museumban, hogy csak a közelmúlt és a jelen eseményeit említsük. A felvetés oka, hogy talán így könnyebb felmérni, mennyire különleges lehetőség egyben látni Michelangelo és kortársai közel nyolcvan rajzát Budapesten, a Szépművészeti Múzeumban.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Nemzetközi toplistán a Szépművészeti van Dyck festménye

A művészeti világban fontos hírforrás, a The Art Newspaper közzétette az elmúlt hónap legértékesebb múzeumi gyarapodásainak listáját. Az öt kiemelt műtárgy között szerepel Stuart Mária Henrietta esküvői portréja, melyet a Szépművészeti Múzeum vásárolt a Christie's árverésén, igaz, korábban, de a tranzakció nyilvánosságra hozatala alapján márciusi eredménynek számít.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Mi lesz 2019-ben? – Budapesti körkép

Több nagy fővárosi múzeum idei terve is nyilvánossá vált, így Bécs és Párizs után Budapesten is megnézzük, milyen kiállítások várhatók az évben. Rubens, Farkas István, Hopp 100, Rotschild Klára, Ady-centenárium és Iparterv…

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A Szépművészeti da Vinci-kódja: a „budapesti Lovas”

szobrászat grafika Szépművészeti Múzeum

Hogy Leonardo szobrászati életműve nem csak elméletben létezik, abban jelentős szerepe van a "budapesti Lovasnak" - ez a bronz kisplasztika áll jelenleg a legközelebb ahhoz, hogy az itáliai mesterhez kössék a szakértők. Az elmúlt évtizedekben annyi fordulat történt a műtárgy attribúcióját illetően, hogy éppen itt az ideje a számvetésnek. Az apropót a Szépművészeti Múzeum újranyitása, az ugyanekkor nyíló kamarakiállítás adja.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kisokos a Román Csarnok megtekintéséhez

Mikor? Hogyan? Mit? Miért? A legégetőbb kérdésekre a legegyszerűbb válaszok.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Múzeumi emberek az idei magyar POWER 50 listán

Ahogy az elmúlt években minden alkalommal, ezúttal is áttekintjük, mekkora hatást fejtenek ki a művészeti világra a múzeumvezetők, kurátorok: kit hová rangsorolt a Műértő POWER 50 zsűrije. Nagy meglepetés nincs, hiszen ismét Baán László és Fabényi Júlia került az élre.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


VIDEÓ: akik máshogy látják a műtárgyakat

videó Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galéria
Nemrégiben indult a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria rövidfilm-sorozata arról, hogyan mely műtárgyakat tartják kedvencüknek az intézmény munkatársai. Váratlan választások, tanulságos indoklások.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Napóleon elől menekült Pestig Széchényi Ferenc könyvtára

Nemzeti Múzeum Szépművészeti Múzeum múzeumépítészet MúzeumCafé könyv történelem gyűjteménygyarapítás

Ünnep a MúzeumCafénak és remélhetőleg ünnep a hazai művészettörténész szakma számára a MúzeumCafé könyvek 3. darabjának megjelenése: Tóth Ferenc, a Szépművészeti Múzeum 1800 utáni Gyűjteményének munkatársa írta meg a magyarországi művészeti gyűjtemények 1802 és 1906 közötti történetét Mű-Kincs-Tár címmel. Mi történt Széchényi Ferenc ajándékozási szándékának hivatalossá tételétől a Szépművészeti Múzeum megnyitásáig?

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A csuklóhoz bilincselt Rembrandt utazása – Garas Klára emlékére

Szépművészeti Múzeum Garas Klára Aczél György kultúrpolitika világháború restitúció műtárgyvásárlás

(A Szépművészeti Múzeum 99. évében elhunyt egykori főigazgatójára emlékezünk ezzel a 2012-ben készült életútinterjúval.) Kapcsolata a Szépművészeti Múzeummal csaknem kilencven éve tart. Meghatározó élménye Szinyei Merse Pál Pacsirtájával való találkozása, amelyet akkor még itt állítottak ki, és attól a pillanattól kezdve tudatosan készült arra a pályára, amelynek minden pillanatát ebben az intézményben töltötte. Kapcsolata ma is élő a múzeummal, ahol gyakornokként, tudományos munkatársként, majd főigazgatóként végigkövette - és később irányította - a világháború és a rendszerváltás közötti évtizedeket a háborús nyomok eltakarításától a fővárosi közgyűjtemények átszervezésén át a múzeum külhoni bemutatkozásainak lebonyolításáig. Kutatási területe a régi magyar művészet, de számos tanulmányt publikált - a magyaron kívül négy másik nyelven is, fordítás nélkül - a múzeum külföldi kincseiről, a Magyarország területén alkotó külföldi művészekről. Ami pedig a nevéhez fűződő kiállításokat illeti, vallja, hogy politikai nyomás jellemzően nem, csak anyagi és technikai gondok nehezítették a munkáját. A lényeges dolgok pedig nem változnak: a múzeum állandóan kevesebb pénzből gazdálkodott, mint amennyire szüksége lett volna, a művek külföldre való utaztatása pedig mindig is "gyomorfájást" okozott, függetlenül attól, hogy korszerű körülmények között szállítják, vagy a karhoz láncolva viszik a vonaton - ahogyan ő tette egykor Rembrand két rajzával. )

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Miért éppen a Zichy-kastélyba került Vasarely múzeuma?

Szépművészeti Múzeum Vasarely kultúrpolitika

Bő egyéves rekonstrukció után június 20-án nyílik újra a Vasarely Múzeum az óbudai Zichy-kastélyban. Lapunk egy korábbi írásában a kastély múzeumnegyeddé alakításának folyamatát tekintette át. Ebből idezzük a Vasarely Múzeumra vonatkozó részt: kik és hogyan döntöttek arról, hogy a világhírű művész ajándékából éppen ott és akkor nyíljon kiállítás.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


MúzeumCafé

blogavatar

A múzeumok magazinja

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (174),MúzeumCafé folyóirat (98),Magyar Nemzeti Galéria (70),Szépművészeti Múzeum (63),történelem (48),kultúrpolitika (45),építészet (41),politika (41),programajánló (40),irodalom (37),fotográfia (35),műgyűjtés (35),múzeumépítészet (34),kortárs művészet (32),avantgárd (30),régészet (29),Párizs (29),interjú (26),Nemzeti Múzeum (25),néprajz (24),Szentendre (24),Petőfi Irodalmi Múzeum (23),Ludwig Múzeum (21),iparművészet (21),gyűjteménygyarapítás (21),grafika (20),restaurálás (20),műkereskedelem (20),Bécs (18),film (17),szobrászat (17),videó (17),Műcsarnok (15),színház (13),festészet (13),digitalizálás (12),műtárgyvásárlás (12),Liget Budapest (11),restitúció (11),London (11),Capa Központ (11),élő MúzeumCafé (11),Néprajzi Múzeum (10),Picasso (10),Kiscelli Múzeum (9),könyv (9),zene (9),Kassák Múzeum (8),holokauszt (8),New York (7),múzeumpedagógia (7),Román Csarnok (7),Garas Klára (7),Hopp Ferenc Múzeum (7),konferencia (6),könyvajánló (6),Power 50 lista (6),képzőművészet (6),Iparművészeti Múzeum (6),Allegro Barbaro (6),világháború (6),Rippl-Rónai József (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Nyolcak (5),Értéktár Program (5),Közlekedési Múzeum (5),fotóművészet (5),aukció (5),művészettörténet (5),Berlin (5),Vasarely (5),Csontváry (5),MúzeumCafé díj (5),modernizmus (5),műemlékvédelem (5),Skanzen (5),Európai Iskola (5),Bauhaus (5),rendszerváltás (5),Ady Endre (5),kortárs (5),Pécs (5),látogatottság (5),Seuso-kincs (4),múzeum (4),Élő MúzeumCafé (4),Louvre-Lens (4),Balaton (4),wanted (4),Bálint Endre (4),MúzeumCafé Díj (4),örökségvédelem (4),Baán László (4),Vasarely Múzeum (4),Bartók Béla (4),városi séta (4),keleti művészet (4),Rembrandt (4),Louvre (4),kert (4),szocreál (4),Velence (4),előadás (3),múzeumtörténet (3),sport (3),digitalizáció (3),impresszionisták (3),Anna Margit (3),emlékezet (3),Erdély (3),dizájn (3),ganymed goes europe (3),Vaszary-villa (3),covid-19 (3),ICOM (3),internet (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),Vermeer (3),műtárgyvédelem (3),Aczél György (3),Textúra (3),Derkovits Gyula (3),Budapest Galéria (3),Trianon (3),Caravaggio (3),I. világháború (3),kulturpolitika (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),kézirat (3),Czóbel Béla (3),Debrecen (2),MúzeumCafé könyvek (2),Holokauszt (2),Magyar Nemzeti Múzeum (2),Milánó (2),fortepan (2),Román csarnok (2),Fortepan (2),MúzeumNegyed (2),BTM (2),dokumentum (2),zsidóság (2),természettudomány (2),Csinszka (2),Frida Kahlo (2),Artpool (2),MűvészetMalom (2),1956 (2),Kecskemét (2),Szántó Piroska (2),Barcelona (2),címlap (2),örökség (2),Modigliani (2),Zsolnay (2),múzeumelmélet (2),Képzőművészeti Egyetem (2),Ország Lili (2),Munkácsy Mihály (2),Budapesti Történeti Múzeum (2),fotó (2),Bosch (2),pop art (2),múzeumi rendszer (2),Art Capital (2),Vadak (2),Fővárosi Képtár (2),Szeged (2),ajánló (2),Chagall (2),turizmus (2),Szombathely (2), (2),Lektorátus (2),relikvia (2),Art Market Budapest (2),kultusz (2),divat (2),magángyűjtemény (2),várostörténet (1),Disputa (1),Szendendre (1),etnográfia (1),politikai (1),popzene (1),plakát (1),Bábszínház (1),Schiele (1),reneszánsz (1),cirkusztörténet (1),portré (1),megnyitó (1),Sziget Fesztivál (1),Múzeumok Éjszakája (1),Brüsszel (1),Budavári Palota (1),animáció (1),környezetvédelem (1),kastélypark (1),múzeumshop (1),médiaművészet (1),nők (1),vadászat (1),kastély (1),Andrássy (1),Covid (1),Városliget (1),cirkusz (1),Róma (1),akadálymentesítés (1),közösségi média (1),gasztronómia (1),fenntarthatóság (1),El Kazovszkij (1),Tesla (1),Dalí (1),koronavírus (1),MúzeumcCafé díj (1),műkincslopás (1),természettudományi múzeum (1),covid (1),Klimt (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),installáció (1),MOME (1),egyház (1),interaktivitás (1),temető (1),Színháztörténeti Múzeum (1),belsőépítészet (1),Hold (1),Kijev (1),emlékmúzeum (1),Centre Pompidou (1),MMOK (1),MúzeumCafé folyóirat; régészet; történelem; műemlékvédelem; kultúrpolitika (1),art deco (1),Tiszadob (1),Múzeumkert (1),Vatikán (1),helytörténet (1),Múzeum-kert (1),Budavár (1),MúzeumCafé könyv (1),történetelem (1),múzeumpolitika (1),Moszkva (1),díjátadó (1),marketing (1),op art (1),kultúrtörténet (1),Albertina (1),Pompidou (1),szecesszió (1),beszélgetés (1),Sopron (1),Olaszország (1), Kassák Múzeum (1),jótékonyság (1),Dürer (1),Budapest (1),OSZMI (1),zöldmúzeum (1),Bayreuth (1),Pulszky Társaság (1),Richard Wagner Múzeum (1),fotótörténet (1),emigráció (1),Lengyelország (1),Madrid (1),Leonardo (1),emlékhely (1),teremőr (1),Vaszary Villa (1),balaton (1),tárlatvezetés (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Csernus Tibor (1),Dada (1),királynő (1),Nagy-Britannia (1),kutatás (1),MANK (1),adatbázis (1),szalon (1),könyvtár (1),restitucio (1),Kratochwill Mimi (1),muzeológia (1),Guernica (1),retró (1),Vallauris (1),François Gilot (1),közösségi oldalak (1),szeged (1),Siófok (1),gyerekeknek (1),Prado (1),Magnum Photos (1),bibliofília (1),Manet (1),dinoszaurusz (1),Természettudományi Múzeum (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),védettség (1),Vajda Júlia (1),BÁV (1),hamisítás (1),műemlék (1),olimpia (1),Ani (1),Vaszary János (1),Lucian Freud (1),Bukta Imre (1),műtárgylopás (1),veduta (1),Benczúr Gyula (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Kocsis Zoltán (1),Ámos Imre (1),MúzeumCafé (1),Prága (1),Nagyvilág (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),felújítás (1),elhurcolt műkincsek (1),Népessy Noémi (1),Mravik László (1),Cloisters (1),Garas Kára (1),Sinkó Katalin (1),Óbuda (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Metz (1),Christie’s (1),stressz (1),velence (1),Műemlék (1),Amszterdam (1),Miskolc (1),krimi (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1), Bécs (1),Kimt (1),Római Iskola (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),porgramajánló (1),MTA (1),Budapest100 (1),egyiptológia (1),Sziklakórház (1),törénelem (1),bevándorlás (1),Amerika (1),gender (1),kommunikáció (1),emlékmű (1),Velencei Biennále (1),Trieszt (1),oktatás (1),Győr (1),Batthyány Gyula (1),Balaton (1),orosz művészet (1),porté (1),Kassák Lajos (1),Fabényi Júlia (1),Műértő (1),kínai művészet (1),dada (1),Művészetmalom (1),Rijksmuseum (1),Radnóti Miklós (1),Márffy Ödön (1),Gyarmati Fanni (1),századforduló (1),progarmajánló (1),Palazzo Grassi (1),Pinault (1),irodalomtörténet (1),gallery weekend (1),városliget (1),Guggenheim Muzeum (1),Székesfehérvár (1),szobor (1),Várkert Bazár (1),Ernst Múzeum (1),erdély (1),szürrealizmus (1),Kína (1),kina (1),Velázquez (1),Athén (1),Moholy-Nagy László (1),Google Art Project (1),fotógráfia (1),Bálint Ház (1),Elgin-márványok (1),Aristide Maillol (1),KEMKI (1)