Nagy Kriszta Orbán-sorozata óvatos kezdeményezés, drMáriás vadászruhás Lázár Jánosa pedig egy kósza ötlet Rob Pruitt projektjéhez képest: a New York-i művész (?) minden nap fest egy képet Obamáról, a beiktatása óta. 2500 fölött jár a művek száma, és minden nap eggyel több lesz.

Nem könnyű kiállítás, amelyet Selye János tiszteletére rendezett a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM), ám közel sem érdektelen, még a "civilek" számára sem. Ő sem volt könnyű ember, mesélték egykori tanítványai és munkatársai: Selye Jánossal élni és dolgozni - ez jelentette az igazi stresszt a környezete számára.

A név hallatán nyilván kevesen azonosítanák be a Mátyás-templomot (más néven Koronázó Főtemplomot, Budavári Nagyboldogasszony-templomot), amelyről évszázadok óta élő városi legenda, hogy ezer éves, holott "csak" majdnem nyolcszáz. Az utóbbi évek egyik legnagyobb kutatási projektjének végére került pont azzal, hogy két helyszínen megnyílt ezt a nyolcszáz, fordulatokban gazdag évet felölelő kiállítás.

De nem maradt le Tihanyiról, Berényről, Rippl-Rónairól, ők ugyanis a Nyugat első nemzedékéhez tartozó, de a többségét jócskán túlélő Füst Milán baráti köréhez tartoztak, így műveikkel volt módja gyarapítani képzőművészeti gyűjteményét. A nyilván legnagyobb magyar írói műgyűjteményt a Petőfi Irodalmi Múzeum állítja ki, az az intézmény, ahol a hagyatékot ma letétként őrzik.

"Minden ház érdekes" - így szól a Budapest100 projekt mottója, ennek alátámasztására öt éve járják és mutatják be a főváros százéves házait, évről évre egyre többet, egy több érdeklődő számára. Mivel lapunk hamarosan nagyobb terjedelmet szentel az egyre népszerűbb városi sétáknak, így nem voltunk restek felkeresni a Budapest100 fotókiállítását a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár épületében.

r

Végre fény derül, hogy ki volt Bucktye Sheriff, Eroinos Baktaios Huliganos vagy a címben említett Heverő Bölény - mindegyik név Baktay Ervint takarja, aki mindent megtett, hogy élete egy pillanatig se hasonlítson egy átlagemberére, és ezt a különleges, fordulatos életutat mutatja most be a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum egy igen látványos és szórakoztató kiállítás keretében.

Egy magánmúzeum gyűjteményének és kiállítóhelyének kisebb méretét rugalmassággal és kreativitással pótolja. Így tett most a Molnár-C. Pál Műterem-Múzeum is, amikor az első világháborúra emlékező kiállításának anyagát a művészek leszármazottaitól szedte össze, a kapcsolódó személyes emlékekkel együtt.

Közel negyedmillióan látták a Szépművészeti Múzeum Rembrandt és a holland aranyévszázad című kiállítását, nagyjából annyian, amennyien a londoni National Gallery Rembrandtját ugyanekkor. A három évre bezáró múzeum remekei felköltöznek a galériába, ahol felpörög a program a következő hónapokban, sőt, években.

A blockbuster kiállítások legnagyobb átka, hogy akkor is látni kell, ha alig lehet a művek közelébe férkőzni - legfeljebb egy kicsit többet időzik az ember a múzeumban, kivárja, amíg tisztább lesz a tér a következő kép előtt. Nem, most nem a budapesti Rembrandtról lesz szó, hanem a bécsi Velázquezről. Kiváló tárlatvezetővel jártunk ott, a mindig szellemes MNG-s Gimesy Péterrel.

Nehezen indultak tavaly a holokauszt és a Nagy Háború (az első) évfordulója alkalmából rendezett események, és az igazán nagyszabású, tán kissé későn elkezdett projekt, a Sorsok Háza befejezésére is még ki tudja, meddig kell várni, így nem meglepő hogy számos program, kiállítás csúszott át az idei évre. Igaz, a holokauszt sem ért véget 1944-ben, az első világháború száz évvel ezelőtt pedig éppen hogy elkezdődött.