A múzeumok magazinja

In memoriam Aradi Nóra

kiállítás kultúrpolitika politika szocreál

Az utókor általában két történetét szokott hallani Aradi Nóráról: hogy kíméletlen volt ÁVH-s alkalmazottként és hogy rendkívül okos volt, döntésekben időnkén váratlanul nyitott művészettörténészként, retrográd szemlélete ellenére. A szocialista képzőművészet jelképei című kötete ezek közül csak a retrográd szemléletet támasztja alá, legalábbis az azonos című, a Centrális Galériában most megnyílt kiállításon kitett idézetek alapján.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Last Call Kiscellbe – Tanulmánykötet kárpótol, hogy már csak vasárnapig látható

Kiscelli Múzeum politika kultúrpolitika irodalom installáció kiállítás

Január 15-én zárul a Kiscelli Múzeumban a Mutató nélkül - B. A. úr X-ben című kiállítás, ám a történet szerencsére nem merül feledésbe, hála az időközben, már a kiállításra is reflektáló tanulmánykötetnek. A kiállítás nemcsak ebben rendhagyó, hanem abban is, hogy közben alaposan megváltozott: mielőtt Bernáth Aurél Budapest-panorámájának eredeti változatát láthattuk, talán nagyobb volt a hangsúly az értékelésen, feldolgozáson, Déryn, Gróf Ferenc elképzelésén, a kurátori munkán, a Brüsszeli Világkiállításon és a Kádár-rendszer békekereső szándékain. Azóta viszont összeállt egy képregény vagy inkább képrejtvény: Bernáth művének minden kockáján, minden részletén jelentést lehet keresni. Ki üzen a mű által: Bernáth vagy a rendszer? Mit üzen egyáltalán? Mit jelentenek a kihagyott részletek? Van-e jelentősége a kiállítási csarnok előtti fáknak abban, hogy a művész melyik elemekre nem festett? Miért tért vissza Bernáth a sokszor megtagadott Graphik-mappa szín- és formavilágához? Bizakodók vagy kelletlenek a panoráma előterében megjelenő figurák?

Tovább
Megosztom ezt a cikket


„Az élet nem zajlott nagyon máshogy” - beszélgetés Villangó Istvánnal a Kádár-rendszer múzeumirányítási elveiről

MúzeumCafé folyóirat interjú politika kultúrpolitika restitúció gyűjteménygyarapítás Csontváry

Ha valaki régi múzeumi emberekkel beszélget, akkor előbb-utóbb elhangzik Villangó István neve. Nem véletlen, hiszen a mára jogutód nélkül megszűnt, valaha a múzeumi világ számos területén irányítói szereppel bíró Központi Múzeumi Igazgatóságnál vezetett irodát, majd a Művelődési Minisztérium közgyűjteményi osztályán dolgozott több beosztásban, miközben tíz miniszter és tíz miniszterhelyettes váltotta egymást fölötte. A beszélgetés során csak a töredékét tudtuk érinteni annak, amit a korszakról, annak múzeumirányítási elveiről és történeteiről tud, és szerencsére nem is titkol el.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Mihez kezd Szervátiusszal a Műcsarnok?

Műcsarnok kiállítás szobrászat kultúrpolitika Erdély

Miközben lázasan készítjük folyóiratunk következő, szeptemberre tervezett Kádár-számát (úgy értve: a Kádár rendszer muzeológiája), egyszer csak megjelenik a Műcsarnok ajtajában Szervátiusz Tibor Dózsája, és máris tudjuk, hogy nagyon aktuálisak leszünk. A korszak feldolgozása ma a legkurrensebb téma, gondoljunk csak az Új Budapest Galéria Nagyítások című kiállítására, a kiscelli #moszkvatérre, a készülő Stúdió-kiállításra vagy a velemi textilművészeti alkotótelep történetének bemutatására a Fugában.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


„…vagy megpróbálsz úgy élni, mint a többiek”

Budapest Galéria film kiállítás kultúrpolitika emlékezet

Az általános amnesztia évében járunk, 1963-ban, amit nevezhetünk általános amnéziának is: az új világ origója, a megbocsátásé, az újrakezdésé, a beletörődésé, a látszólagos optimizmusé. Mélyi József kurátorként éppúgy felnyitotta és újraélesztette a korszakot, mint az öreg professzor a paciensét a műtőasztalon - Jancsó Miklós Oldás és kötés című filmje nyomán bontja ki a kora hatvanas évek képző- és iparművészetét, sok-sok társadalom- és kultúrtörténeti utalás mentén. Fontos kiállítás a Budapest Galériában.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Ami a vége után következett – Disputa Dávid Ferenccel és Sisa Józseffel

MúzeumCafé folyóirat interjú Disputa kultúrpolitika építészet restaurálás restitúció történelem holokauszt politika világháború rendszerváltás örökségvédelem műtárgyvédelem
Egyetlen idézettel össze lehet foglalni mindazt, ami a 20. század derekától kezdve a magyarországi műemlékeknek jutott: "A történelemnek ez a fejezete olyan erőteljes kultúraellenes beállítottságnak a tükre, amelyet csak rettenettel tudunk felidézni." Átépítések, széthordások, elbontások, átfestések, a díszítésektől, parkoktól, gazdasági háttértől, berendezéstől való megfosztások. A beszélgetés olyan műemléképületekről, kastélyokról, kolostorokról, zsinagógákról szól, szomorú vagy követendő példákról, amelyek (így vagy úgy) túlélték ugyan a világháborút és az azt követő évtizedeket, azonban eredeti funkciójukat mára teljesen elveszítették.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Miért nem értik az emlékhelyek lényegét?

örökség műtárgyvédelem kultúrpolitika Szántó Piroska

Eshet-e racionalizálás áldozatául egy olyan hagyaték, amelyiket a megöröklő tulajdonos egykor örömmel fogadott, most pedig útban van, feleslegessé vált a döntéshozók számára? Biztos, hogy egy múzeum vagy egy akadémiai intézmény nem az örökkévalóság számára gyűjt, ment, konzervál? A pillanatnyi ésszerűség (?) felülírhatja a megbecsülést?

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Műcsarnok Időgép: Csontváry, a kertész

Műcsarnok fotográfia kultúrpolitika digitalizálás

1956 nyarán igazán forradalmi kísérletnek lehettek tanúi a Műcsarnok látogatói, amikor felkeresték a Kertészet a magyar képzőművészetben című tárlatot: a kurátorok lényegében kiválasztottak egy megbecsült (kétkezi) foglalkozást és ebbe kapaszkodva állítottak fel egy impresszionista, posztimpresszionista tárlatot, ahol kertészekről szó sem volt, kertekről is alig, ellenben egész egyszerűen tájképeket tettek láthatóvá, olyanokat, amilyeneket a megelőző években nem volt mód kiállítani. A korabeli kritika rendesen kiosztotta a szocialista realizmus szigorú kultúrpolitikáját, egyben üdvözölte, hogy a stílushatárokat végre tágabbra nyitották, beengedték Ferenczyt és a nagybányaiakat, nem beszélve Csontváryról. A Zarándoklás a cédrusokhoz felbukkanása több szempontból is váratlan húzás: először is mert Csontváryt egyébként nem állítottak ki sehol, emellett pedig mi köze ennek a képnek a kertészethez…

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Huszonnyolc pesti vonat a Csontváry-képekért – beszélgetés Romváry Ferenccel

MúzeumCafé folyóirat interjú Pécs Csontváry kultúrpolitika műgyűjtés műkereskedelem Magyar Nemzeti Galéria

Hol van a méltó helye Csontváry Kosztka Tivadarnak a művészettörténetben és hol a kiállítóterekben? Feldolgozott-e az életmű, láthatók-e az alkotások? Ezektől a kérdésektől hangos manapság a művészeti közbeszéd a fővárosi kiállítás apropóján. Magától értetődő tehát Csontváryról azzal az emberrel beszélgetni, aki kiemelten fontos szerepet játszott abban, hogy a művek állandó otthont kaptak Pécsen, miközben részt vett a pécsi Múzeumutca létrejöttében, a Modern Magyar Képtár anyagának gazdagításában magángyűjtemények és művészhagyatékok befogadásával. Romváry Ferenc elismeri, hogy nem lett volna esélye mindezeket véghezvinni olyan emberek nélkül, akik kellő politikai hátszéllel és hatalommal, egyszersmind kulturális igénnyel, a művészetekre való fogékonysággal rendelkeztek a helyi országgyűlési képviselő Aczél Györgytől az igazi mentor Takács Gyula tanácselnök-helyettesen át az ország egyik legprogresszívebb megyei múzeumát vezető Hárs Éváig. Ma már történelem, de a hatvanas években még a jelenidőhöz tartozott, amikor egy olyan Zsolnay igazgatta a múzeumi tárlókban a tárgyakat, aki még megélte a dinasztia fénykorát, amikor Martyn Ferenc a bányászokból képzett szocreál festőkkel hadakozott, amikor a művészeti gimnazista Pinczehelyiék akasztgatták a képeket a képtár első állandó kiállításán, amikor Németh Lajos először vehette szemügyre a raktárak mélyéről előszedett Csontvárykat, és amikor huszonnyolc pesti vonatút és tizenegy szerződésvariáció után egyezett meg a pécsi múzeum Gerlóczy Gedeonnal a műtárgyak elhelyezéséről.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Majdnem harminc év után újra: orosz avantgárd Budapesten

avantgárd Magyar Nemzeti Galéria Műcsarnok rendszerváltás kultúrpolitika kiállítás

"Először van alkalma a magyar tárlatlátogatónak arra, hogy az orosz-szovjet avantgárd művészetét a maga teljességében Budapesten tanulmányozza" - írta Néray Katalin a Műcsarnokban 1987 novemberében nyílt Művészet és forradalom című kiállítás katalógusának bevezetőjében. Akkor a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hetvenedik évfordulója alkalmából nyílt tárlat, 2016 januárjában pedig az adja az apropóját, hogy a Jekatyerinburgi Szépművészeti Galéria negyven művet elhoz a Magyar Nemzeti Galériába.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A múzeumok magazinja

blogavatar

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (130),MúzeumCafé folyóirat (64),Magyar Nemzeti Galéria (60),Szépművészeti Múzeum (49),kultúrpolitika (37),programajánló (36),műgyűjtés (33),történelem (30),kortárs művészet (27),irodalom (27),építészet (26),politika (26),interjú (25),avantgárd (24),Párizs (24),múzeumépítészet (22),fotográfia (21),Szentendre (19),Petőfi Irodalmi Múzeum (18),gyűjteménygyarapítás (18),műkereskedelem (18),videó (17),régészet (16),restaurálás (15),Ludwig Múzeum (14),Műcsarnok (14),Nemzeti Múzeum (13),film (13),iparművészet (13),Capa Központ (11),élő MúzeumCafé (11),restitúció (11),grafika (11),műtárgyvásárlás (11),szobrászat (11),Picasso (10),digitalizálás (10),színház (8),Kiscelli Múzeum (8),holokauszt (8),Bécs (8),Néprajzi Múzeum (7),Kassák Múzeum (7),Garas Klára (7),múzeumpedagógia (6),London (6),Power 50 lista (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Román Csarnok (6),Liget Budapest (6),zene (6),világháború (6),Rippl-Rónai József (6),néprajz (6),Allegro Barbaro (6),könyvajánló (6),Ady Endre (5),kortárs (5),aukció (5),fotóművészet (5),Értéktár Program (5),könyv (5),rendszerváltás (5),New York (5),Nyolcak (5),Európai Iskola (5),Csontváry (4),Rembrandt (4),szocreál (4),konferencia (4),MúzeumCafé Díj (4),Berlin (4),Bauhaus (4),wanted (4),Skanzen (4),városi séta (4),Hopp Ferenc Múzeum (4),Bálint Endre (4),Baán László (4),Bartók Béla (4),Élő MúzeumCafé (4),Pécs (4),örökségvédelem (4),Louvre-Lens (4),Louvre (4),Velence (4),látogatottság (4),Caravaggio (3),Erdély (3),Czóbel Béla (3),Anna Margit (3),kulturpolitika (3),Vaszary-villa (3),ganymed goes europe (3),Seuso-kincs (3),kézirat (3),sport (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),I. világháború (3),festészet (3),előadás (3),dizájn (3),Iparművészeti Múzeum (3),Derkovits Gyula (3),emlékezet (3),műtárgyvédelem (3),Budapest Galéria (3),műemlékvédelem (3),Aczél György (3),modernizmus (3),impresszionisták (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),Vasarely (3),ajánló (2),múzeumi rendszer (2),magángyűjtemény (2),Balaton (2),Modigliani (2),Szántó Piroska (2),MúzeumNegyed (2),internet (2),relikvia (2),Csinszka (2),Frida Kahlo (2),Chagall (2),Barcelona (2),Textúra (2),Milánó (2),pop art (2),keleti művészet (2),Artpool (2),Art Market Budapest (2),Vadak (2),Ország Lili (2),MúzeumCafé díj (2),örökség (2),címlap (2),múzeumelmélet (2),Szeged (2),fortepan (2),Zsolnay (2),kert (2),zsidóság (2),múzeum (2),Art Capital (2),Román csarnok (2),Lektorátus (2),MúzeumCafé könyvek (2),dokumentum (2),Fővárosi Képtár (2),fotó (2),Holokauszt (2),MűvészetMalom (2),Vermeer (2),Velencei Biennále (1),kultúrtörténet (1),Képzőművészeti Egyetem (1),szecesszió (1),Klimt (1),kommunikáció (1),bevándorlás (1),Lengyelország (1),Schiele (1),gender (1),op art (1),Pompidou (1),Fortepan (1),Andrássy (1),kastély (1),vadászat (1),OSZMI (1),megnyitó (1),Madrid (1),emlékmű (1),KEMKI (1),Amerika (1),Trieszt (1),digitalizáció (1),Győr (1),Balaton (1),orosz művészet (1),Batthyány Gyula (1),törénelem (1),Sziklakórház (1),Bukta Imre (1),Sziget Fesztivál (1), (1),Kassák Lajos (1),Albertina (1),oktatás (1),Szombathely (1),Vasarely Múzeum (1),plakát (1),emigráció (1),Közlekedési Múzeum (1),műtárgylopás (1),porté (1),belsőépítészet (1),kastélypark (1),Múzeumok Éjszakája (1),Sopron (1),Budavár (1),Centre Pompidou (1),Múzeum-kert (1),1956 (1),várostörténet (1),Kecskemét (1),BTM (1),interaktivitás (1),egyház (1),Moszkva (1),Budapesti Történeti Múzeum (1),emlékhely (1),Bayreuth (1),Kijev (1),emlékmúzeum (1),MOME (1),portré (1),installáció (1),Múzeumkert (1),Vatikán (1),beszélgetés (1),műkincslopás (1),temető (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),Színháztörténeti Múzeum (1),Leonardo (1),Bosch (1),médiaművészet (1),nők (1),MúzeumCafé könyv (1),animáció (1),etnográfia (1),Tiszadob (1),Disputa (1),popzene (1),art deco (1),El Kazovszkij (1),jótékonyság (1),Olaszország (1),helytörténet (1),Richard Wagner Múzeum (1),Munkácsy Mihály (1),Kratochwill Mimi (1),Csernus Tibor (1),muzeológia (1),Magnum Photos (1),bibliofília (1),Prado (1),Dada (1),védettség (1),balaton (1),tárlatvezetés (1),Vaszary Villa (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Vajda Júlia (1),Manet (1),szeged (1),François Gilot (1),közösségi oldalak (1),Metz (1),Pinault (1),Christie’s (1),Vallauris (1),Guernica (1),dinoszaurusz (1),Természettudományi Múzeum (1),gyerekeknek (1),Siófok (1),retró (1),királynő (1),Nagy-Britannia (1),Nagyvilág (1),MúzeumCafé (1),Toulouse-Lautrec (1),Cloisters (1),Rómer Flóris Múzeum (1),felújítás (1),Prága (1),Mravik László (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Garas Kára (1),Óbuda (1),Népessy Noémi (1),elhurcolt műkincsek (1),Kieselbach Galéria (1),Guggenheim Múzeum (1),műemlék (1),Ani (1),restitucio (1),hamisítás (1),könyvtár (1),szalon (1),adatbázis (1),Ámos Imre (1),MANK (1),Kocsis Zoltán (1),olimpia (1),kutatás (1),Palazzo Grassi (1),irodalomtörténet (1),Kína (1),Sinkó Katalin (1),Műértő (1),Fabényi Júlia (1),Római Iskola (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),kina (1),szürrealizmus (1),Velázquez (1),Athén (1),Ernst Múzeum (1),Várkert Bazár (1),erdély (1),porgramajánló (1),MTA (1),stressz (1),veduta (1),Amszterdam (1),Miskolc (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),velence (1),Műemlék (1),Benczúr Gyula (1),egyiptológia (1),Budapest100 (1),Kimt (1), Bécs (1),Elgin-márványok (1),Aristide Maillol (1),dada (1),Művészetmalom (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Gyarmati Fanni (1),Radnóti Miklós (1),BÁV (1),századforduló (1),gallery weekend (1),kultusz (1),Guggenheim Muzeum (1),városliget (1),progarmajánló (1),Márffy Ödön (1),Vaszary János (1),Magyar Nemzeti Múzeum (1),Matisse (1),fotógráfia (1),teremőr (1),Bálint Ház (1),Moholy-Nagy László (1),Rozsda Endre (1),Székesfehérvár (1),Debrecen (1),szobor (1),Google Art Project (1),Lucian Freud (1),krimi (1)