Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
MúzeumCafé

Aki kiásta Pusztaszert - egy korábbi beszélgetéssel emlékezünk a napokban elhunyt Trogmayer Ottóra

Trogmayer Ottó nem volt tősgyökeres szegedinek, "csak" pályájának negyven éve kötődött a városhoz: éppen ennyi ideig dolgozott a Móra Ferenc Múzeumban, ahová kezdő régészként került, és ahonnan főigazgatóként vonult nyugdíjba. Emellett több mint három évtizedig oktatott a város egyetemén, az utolsó csaknem egy évtizedben tanszékvezetőként. Régészként "végignégykézlábazta" Csongrád megyét, múzeumvezetőként végigvezette az Ópusztaszeri Emlékpark - és a Feszty-körkép - megvalósítását az első gondolattól - ami Erdei Ferenc dolgozószobájában született meg 1970-ben - egészen az 1995-ös átadásig.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A Rijksmuseum lett az év európai múzeuma - nálunk járt a főigazgató, Wim Pijbes

Elkezdesz most egy projektet, öt évre tervezel, de senki nem tudja, mi lesz 2020-ban. El kell képzelned, mit hoz a jövő" - mondja Wim Pijbes, az amszterdami Rijksmuseum főigazgatója, a Liget Budapest építészeti zsűrijének társelnöke. A holland művészettörténész tudja, miről beszél: a botrányosan elhúzódó Rijksmuseum-felújítás kellős közepén érkezett az amszterdami művészeti szentélybe, és az ő vezetésével sikerült végre befejezni a nagy munkát. Az ezzel járó konfliktusokat Pijbes szerint egyvalami tudja megoldani: "az erős vezetési képesség, az, hogy tudod előre, milyen irányba akarsz menni, és mi legyen a végeredmény." A Rijksmuseum főigazgatója elismeri: nem lehet mindenkit meggyőzni, mindig lesznek olyanok, akiknek nem tetszik az adott projekt - de a részvétel lehetőségét nekik is meg kell adni. A múzeumok szerepe ugyanakkor Pijbes szerint változik: egy nemzeti múzeumnak természetesen sok területen a legjobbnak kell lennie, de az emberek manapság nem fogadják el a nagy intézmények abszolutizmusát. A főigazgató szerint az internet korában mindenkinek van véleménye, mindenki írhat, közvetíthet és fogadhat információkat. A felülről lefelé irányuló kommunikáció és viselkedés, hogy a múzeum tudja, mi fontos és mi jó neked, nem működik többé. Wim Pijbes a zsűri tagjaként magáról a konkrét budapesti múzeumnegyed projektről a pályázat szabályai szerint nem beszélhetett, de a múzeumi negyedek eszméjéről, az ilyen és hasonló helyek lehetséges koncepcióiról és kihívásairól, a múzeumi világ jelenéről és jövőjéről örömmel nyilatkozott a MúzeumCafénak.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Videó: Ligeti víziók és remények

A megkérdezettek - elméletileg - már be is rendezték a Ligetbe tervezett múzeumokat. Gőz László szabadtéri koncerteket látna szívesen a Zene Háza körül, Rockenbauer Zoltán bécsi és párizsi példákat említ, Baki Péter kortárs fotóművészeket "adatna el" a Fotómúzeummal, ha már Brassait és Kertészt nem kell. Hegyi Lóránd egymás mellé tenné a nemzetit és a nemzetközit az MNG új épületében. Javaslatok, ötletek kurátortól, restaurátortól, turisztikai szakembertől, intézményvezetőtől.

 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A stresszkutató, aki „túlstresszelte” a Nobel-díjat


Nem könnyű kiállítás, amelyet Selye János tiszteletére rendezett a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM), ám közel sem érdektelen, még a "civilek" számára sem. Ő sem volt könnyű ember, mesélték egykori tanítványai és munkatársai: Selye Jánossal élni és dolgozni - ez jelentette az igazi stresszt a környezete számára.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Nagy idők nagy tanúja a Román csarnokban

Garas Klára, a Szépművészeti Múzeum későbbi főigazgatója első munkanapján, 1945 februárjában havat lapátolt abban a Román csarnokban, amely gyakorlatilag ugyanabban a romos állapotában maradt egészen mostanáig. A hó kisöprése mellett egy döglött ló eltávolítása is a legfontosabb feladatok közé tartozott - osztotta meg velünk emlékeit az idén 96 éves művészettörténész-akadémikus, hol máshol, mint a Román csarnokban.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Mi a gond a hagyatékokkal?

Mi köti össze Vas Istvánt, Radnóti Miklóst és Ortutay Gyulát? Vast és Radnótit a barátság, a közös műfordításkötet, a közösen átélt munkaszolgálat, az utolsó békés szentendrei napok. Radnótit és Ortutayt mindenekelőtt a szegedi indulás, az együtt töltött párizsi hetek, a Magyar Rádió. Valamint, hogy a három hagyaték (Vasé Szántó Piroskáéval) sorsa ezekben a hetekben az érdeklődés középpontjába került, nem véletlenül.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Videó: A Snøhetta építészei a ligetről és az új mng épületéről

Az alábbi kisfilmben megszólalnak a felkért építészirodák képviselői, így az egyik győztes pályázó, a norvég Snøhetta Budapesten járt képviselői is. Így néz ki a Városligetbe tervezett Múzeumnegyed-project, kívülről, kizárólag szakmai szemmel. Hogyan működhetnek az egymáshoz közel eső múzeumok, miért terveztek tetőig vezető lépcsősort?
 

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Az író, aki lemaradt Csontváryról

De nem maradt le Tihanyiról, Berényről, Rippl-Rónairól, ők ugyanis a Nyugat első nemzedékéhez tartozó, de a többségét jócskán túlélő Füst Milán baráti köréhez tartoztak, így műveikkel volt módja gyarapítani képzőművészeti gyűjteményét. A nyilván legnagyobb magyar írói műgyűjteményt a Petőfi Irodalmi Múzeum állítja ki, az az intézmény, ahol a hagyatékot ma letétként őrzik.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Heverő Bölény az Andrássy úton

r


Végre fény derül, hogy ki volt Bucktye Sheriff, Eroinos Baktaios Huliganos vagy a címben említett Heverő Bölény - mindegyik név Baktay Ervint takarja, aki mindent megtett, hogy élete egy pillanatig se hasonlítson egy átlagemberére, és ezt a különleges, fordulatos életutat mutatja most be a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum egy igen látványos és szórakoztató kiállítás keretében.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Négy kultuszminiszter egyetlen kiállításhoz – beszélgetés Török László régész-nubiológussal


Építésznek indult, régészként tartják számon, művészettörténetet ír, a lexikonszócikkek nubiológusnak nevezik. Török László professzorral pályájának fordulatai mellett a hazai egyiptológia alakulásáról, egy magyar egyiptológus nemzetközi kutatásokban való szerepéről és egy régmúlttal foglalkozó, mégis fiatal tudomány, a nubiológia keletkezéséről beszélgettünk.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


MúzeumCafé

blogavatar

A múzeumok magazinja

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (174),MúzeumCafé folyóirat (98),Magyar Nemzeti Galéria (70),Szépművészeti Múzeum (63),történelem (48),kultúrpolitika (45),építészet (41),politika (41),programajánló (40),irodalom (37),fotográfia (35),műgyűjtés (35),múzeumépítészet (34),kortárs művészet (32),avantgárd (30),régészet (29),Párizs (29),interjú (26),Nemzeti Múzeum (25),néprajz (24),Szentendre (24),Petőfi Irodalmi Múzeum (23),Ludwig Múzeum (21),iparművészet (21),gyűjteménygyarapítás (21),grafika (20),restaurálás (20),műkereskedelem (20),Bécs (18),film (17),szobrászat (17),videó (17),Műcsarnok (15),színház (13),festészet (13),digitalizálás (12),műtárgyvásárlás (12),Liget Budapest (11),restitúció (11),London (11),Capa Központ (11),élő MúzeumCafé (11),Néprajzi Múzeum (10),Picasso (10),Kiscelli Múzeum (9),könyv (9),zene (9),Kassák Múzeum (8),holokauszt (8),New York (7),múzeumpedagógia (7),Román Csarnok (7),Garas Klára (7),Hopp Ferenc Múzeum (7),konferencia (6),könyvajánló (6),Power 50 lista (6),képzőművészet (6),Iparművészeti Múzeum (6),Allegro Barbaro (6),világháború (6),Rippl-Rónai József (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Nyolcak (5),Értéktár Program (5),Közlekedési Múzeum (5),fotóművészet (5),aukció (5),művészettörténet (5),Berlin (5),Vasarely (5),Csontváry (5),MúzeumCafé díj (5),modernizmus (5),műemlékvédelem (5),Skanzen (5),Európai Iskola (5),Bauhaus (5),rendszerváltás (5),Ady Endre (5),kortárs (5),Pécs (5),látogatottság (5),Seuso-kincs (4),múzeum (4),Élő MúzeumCafé (4),Louvre-Lens (4),Balaton (4),wanted (4),Bálint Endre (4),MúzeumCafé Díj (4),örökségvédelem (4),Baán László (4),Vasarely Múzeum (4),Bartók Béla (4),városi séta (4),keleti művészet (4),Rembrandt (4),Louvre (4),kert (4),szocreál (4),Velence (4),előadás (3),múzeumtörténet (3),sport (3),digitalizáció (3),impresszionisták (3),Anna Margit (3),emlékezet (3),Erdély (3),dizájn (3),ganymed goes europe (3),Vaszary-villa (3),covid-19 (3),ICOM (3),internet (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),Vermeer (3),műtárgyvédelem (3),Aczél György (3),Textúra (3),Derkovits Gyula (3),Budapest Galéria (3),Trianon (3),Caravaggio (3),I. világháború (3),kulturpolitika (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),kézirat (3),Czóbel Béla (3),Debrecen (2),MúzeumCafé könyvek (2),Holokauszt (2),Magyar Nemzeti Múzeum (2),Milánó (2),fortepan (2),Román csarnok (2),Fortepan (2),MúzeumNegyed (2),BTM (2),dokumentum (2),zsidóság (2),természettudomány (2),Csinszka (2),Frida Kahlo (2),Artpool (2),MűvészetMalom (2),1956 (2),Kecskemét (2),Szántó Piroska (2),Barcelona (2),címlap (2),örökség (2),Modigliani (2),Zsolnay (2),múzeumelmélet (2),Képzőművészeti Egyetem (2),Ország Lili (2),Munkácsy Mihály (2),Budapesti Történeti Múzeum (2),fotó (2),Bosch (2),pop art (2),múzeumi rendszer (2),Art Capital (2),Vadak (2),Fővárosi Képtár (2),Szeged (2),ajánló (2),Chagall (2),turizmus (2),Szombathely (2), (2),Lektorátus (2),relikvia (2),Art Market Budapest (2),kultusz (2),divat (2),magángyűjtemény (2),várostörténet (1),Disputa (1),Szendendre (1),etnográfia (1),politikai (1),popzene (1),plakát (1),Bábszínház (1),Schiele (1),reneszánsz (1),cirkusztörténet (1),portré (1),megnyitó (1),Sziget Fesztivál (1),Múzeumok Éjszakája (1),Brüsszel (1),Budavári Palota (1),animáció (1),környezetvédelem (1),kastélypark (1),múzeumshop (1),médiaművészet (1),nők (1),vadászat (1),kastély (1),Andrássy (1),Covid (1),Városliget (1),cirkusz (1),Róma (1),akadálymentesítés (1),közösségi média (1),gasztronómia (1),fenntarthatóság (1),El Kazovszkij (1),Tesla (1),Dalí (1),koronavírus (1),MúzeumcCafé díj (1),műkincslopás (1),természettudományi múzeum (1),covid (1),Klimt (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),installáció (1),MOME (1),egyház (1),interaktivitás (1),temető (1),Színháztörténeti Múzeum (1),belsőépítészet (1),Hold (1),Kijev (1),emlékmúzeum (1),Centre Pompidou (1),MMOK (1),MúzeumCafé folyóirat; régészet; történelem; műemlékvédelem; kultúrpolitika (1),art deco (1),Tiszadob (1),Múzeumkert (1),Vatikán (1),helytörténet (1),Múzeum-kert (1),Budavár (1),MúzeumCafé könyv (1),történetelem (1),múzeumpolitika (1),Moszkva (1),díjátadó (1),marketing (1),op art (1),kultúrtörténet (1),Albertina (1),Pompidou (1),szecesszió (1),beszélgetés (1),Sopron (1),Olaszország (1), Kassák Múzeum (1),jótékonyság (1),Dürer (1),Budapest (1),OSZMI (1),zöldmúzeum (1),Bayreuth (1),Pulszky Társaság (1),Richard Wagner Múzeum (1),fotótörténet (1),emigráció (1),Lengyelország (1),Madrid (1),Leonardo (1),emlékhely (1),teremőr (1),Vaszary Villa (1),balaton (1),tárlatvezetés (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Csernus Tibor (1),Dada (1),királynő (1),Nagy-Britannia (1),kutatás (1),MANK (1),adatbázis (1),szalon (1),könyvtár (1),restitucio (1),Kratochwill Mimi (1),muzeológia (1),Guernica (1),retró (1),Vallauris (1),François Gilot (1),közösségi oldalak (1),szeged (1),Siófok (1),gyerekeknek (1),Prado (1),Magnum Photos (1),bibliofília (1),Manet (1),dinoszaurusz (1),Természettudományi Múzeum (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),védettség (1),Vajda Júlia (1),BÁV (1),hamisítás (1),műemlék (1),olimpia (1),Ani (1),Vaszary János (1),Lucian Freud (1),Bukta Imre (1),műtárgylopás (1),veduta (1),Benczúr Gyula (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Kocsis Zoltán (1),Ámos Imre (1),MúzeumCafé (1),Prága (1),Nagyvilág (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),felújítás (1),elhurcolt műkincsek (1),Népessy Noémi (1),Mravik László (1),Cloisters (1),Garas Kára (1),Sinkó Katalin (1),Óbuda (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Metz (1),Christie’s (1),stressz (1),velence (1),Műemlék (1),Amszterdam (1),Miskolc (1),krimi (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1), Bécs (1),Kimt (1),Római Iskola (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),porgramajánló (1),MTA (1),Budapest100 (1),egyiptológia (1),Sziklakórház (1),törénelem (1),bevándorlás (1),Amerika (1),gender (1),kommunikáció (1),emlékmű (1),Velencei Biennále (1),Trieszt (1),oktatás (1),Győr (1),Batthyány Gyula (1),Balaton (1),orosz művészet (1),porté (1),Kassák Lajos (1),Fabényi Júlia (1),Műértő (1),kínai művészet (1),dada (1),Művészetmalom (1),Rijksmuseum (1),Radnóti Miklós (1),Márffy Ödön (1),Gyarmati Fanni (1),századforduló (1),progarmajánló (1),Palazzo Grassi (1),Pinault (1),irodalomtörténet (1),gallery weekend (1),városliget (1),Guggenheim Muzeum (1),Székesfehérvár (1),szobor (1),Várkert Bazár (1),Ernst Múzeum (1),erdély (1),szürrealizmus (1),Kína (1),kina (1),Velázquez (1),Athén (1),Moholy-Nagy László (1),Google Art Project (1),fotógráfia (1),Bálint Ház (1),Elgin-márványok (1),Aristide Maillol (1),KEMKI (1)