Rövid, kétórás ünnepség keretében a Petőfi Irodalmi Múzeumban adtuk át tegnap az intézmény decemberben leköszönt főigazgatójának a MúzeumCafé díjat, ezúttal nem egy kiállításért vagy éves programért, hanem egy életműért.

Az utód, Pröhle Gergely főigazgató szellemes köszöntőjében utalt arra, hogy Csorba Csillával mindketten képviselték hazánkat Németországban, diplomatafeleségként és diplomataként, persze nem együtt, nem egy időben. A díjazottnak oly kedves csellómuzsika után elhangzott a laudáció, majd megtörtént a Pintér József tervezte vadonatúj plasztika átadása. A meglepetésvendég Kukorelly Endre volt, aki beszélt a pályakezdő gyakornokként a múzeum  kézirattárában eltöltött időszakáról és arról a reményéről, hogy Csillának mostantól ismét több ideje lesz a kortárs írókkal való kapcsolattartásra  – több, mint amennyi a főigazgatói évei alatt jutott. A díjátadóinkon megszokott Élő MúzeumCafé keretében Martos Gábor kollégánk ezúttal nemcsak a díjazottal, hanem vendégeivel beszélgetett: Cséve Anna és Kovács Ida évtizedek óta kollégaként és barátként segítették, segítetik Csilla munkáját a PIM-ben.

Részletek Gréczi Emőke főszerkesztő laudációjából:

„Tisztelt Hölgyeim és Uraim, Kedves Vendégeink!

A tavalyi év után idén ismét az általunk az alapításkor lefektetett szabályokkal szembefordulva választottuk ki a MúzeumCafé Díj nyertesét: ezúttal nem egy naptári év teljesítményét, még csak nem is egy eseményt, mint tavaly, hanem egy életművet tartottunk a legméltóbbnak az elismerésre. Nyugodtan elmondhatom, hogy nem volt vita közöttünk, ennyire egyértelműen és egyhangúlag még nem döntöttünk a díj sorsáról.

E. Csorba Csillával mindannyian elfogultak vagyunk, a szerkesztőség tagjai, de talán mondhatom ezt a szerkesztőbizottság tagjai nevében is. Felbecsülhetetlen mértékű teherbírással, imponáló lendülettel, irigylésre méltó kreativitással tett egy irodalmi múzeumot a főváros, az ország egyik legkedveltebb, leglátogatottabb és legkedvezőbb kritikával illetett kulturális centrumává, akkor, amikor minden ambiciózus irodalomtanár és minden igényes szülő ahhoz keresi a kulcsot, hogy hogyan lehet a klasszikus magyar irodalmat olvashatóvá, élvezhetővé, vagyis „menővé” tenni.
(…)

Vallom, hogy a múzeum megújulásához nagyban hozzájárult, hogy olyan szakember vezette az elmúlt bő évtizedben, aki – művészettörténészként – a vizuális művészetek kutatója, ezért vált kiemelten fontossá a látvány, a kiállítások esztétikuma, felülbírálva az irodalmi muzeológia korábbi, szövegcentrikus hagyományait. Nagyon nehéz megtalálni a helyes arányt, amelyben a látványosság nem válik öncélúvá és hatásvadásszá, nem a tartalom és a mondanivaló hiányát leplezi, a kurátorok nem adják át a kiállításrendezés terhét a látványtervezőnek.
(…)

Mindenképpen el kell mondanom, hogy a díjat megítélők egy percig sem gondolják, hogy a sikeres múzeum kizárólag Csorba Csilla érdeme. Néhányan a gyűjtemények vezetői, a főmuzeológusok közül vele együtt kezdték ugyanitt, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, akik mellé újabb irodalomtörténész és művészettörténész generációk csatlakoztak, a tapasztalat, a nyitottság és az állandó megújulásra való törekvés határozta meg a múzeum programját és arculatát. (…)”

A laudáció teljes szövege és az interjú E. Csorba Csillával a MúzeumCafé április 20-án megjelenő számában olvasható.

A fotókat Szilágyi Lenke készítette