Fotóutca Pesten, fotópiac New Yorkban

Címkék: fotóművészet, műgyűjtés, műkereskedelem, Capa Központ

A fotográfia hosszú hétvégéje áll előttünk az elkövetkező napokban, a Capa Központban és a Mai Manó Házban négy napon át ingyenes programok várják az érdeklődőket. Erről jut eszünkbe: New Yorkban múlt héten egészen rendkívüli fotógyűjteményeket árvereztek. Edward Weston kagylója nyert 461 ezer dollárral, de volt Kertész és Moholy-Nagy is.


A Christie’s egyelten napra három fotóaukciót tett, abból kettő magángyűjteményi anyagot kínált: Robert Forbes és a Don Sanders gyűjteményét, hozzácsapva egy válogatást Helmut Newton aktjaiból, melyeket a Playboy magazin számára készített (ezekre csak online lehetett licitálni). Don Sanders kollekciójáról tudni kell, hogy kizárólag aktokból áll a legnagyobb művészektől, Helmut Newton sorozatai mellett olyan extrákkal, mint Chuck Close Kate Mossról (43 ezer dollár) vagy David Lachapelle Naomi Campbellről az 1999. decemberi Playboyban megjelent fotográfiájával (30 ezer dollár), de indult Lee Friedlandernek a fiatal, akkor 21 éves Madonnát teljes csupaszságában megmutató fotója (21 ezer dollár) 1979-ből. (Tehát nem szőke!) Némely tétel nem egyetlen printet, hanem egy egész sorozatot foglalt magába: Helmut Newton listavezető 1984-es Private Property albuma 45 lapot tartalmazott, persze mind számozott és szignált, így adtak érte a 250-350 ezer dolláros becsértékkel szemben 389 ezer dollárt, vagyis közel százmillió forintot. A houstoni üzletember, Don Sanders bőkezú patrónusa a fiatal, tehetséges fotóművészeknek, de gyűjtőszenvedélye más különlegességekre is kiterjed: 2012-ben ugyancsak a Christie’s árverezte Sanders óragyűjteményét.


A másik tételsor beadója Robert Forbes, a lapkiadó Malcolm Forbes fia, ebben az anyagban Irving Penn munkásságát látjuk messze felülreprezentálva, egy-egy Cartier-Bresson- vagy Mapplethorpe-fotóval megszakítva a sort. Ebben a szekcióban Irving Penn Harlequin Dress című 1950-es emlékezetes munkája hozta a legnagyobb árat, 245 ezer dollárt.


A harmadik árverésen – a beadókat tekintve – vegyes anyag indult, a fotográfia történetét csaknem lefedő kínálatból már az előzetes várakozások alapján is messze kiemelkedett Edward Weston Nautilus kagylója, mely az árával is igazolta a várakozásokat. Weston 1927-ben találkozott a kanadai festőművész Henrietta Shore kagyló-csendéleteivel. Kölcsönkért tőle néhány kagylót, ezekről készítette el a fotótörténeti mérföldkőnek számító Nautilus-sorozatát – ezúttal ennek egyik darabjára licitáltak egészen 461 ezer dollárig, vagyis közel 120 millió forintig. André Kertész 10 lapból álló sorozata igen késői, 1982-es printekből állt, de annyira nem késői, hogy a művész ne tudta volna szignálni, ez a kiadás 35 ezer dollárt ért.


Egy nappal később a Sotheby’s is tartott fotóárverést, szintén New Yorkban. És ugyan itt is volt Penn, Weston és Mapplethorpe, a rekordárat Man Ray három aktból álló 1930-as sorozata (Lee Miller) érte el 455 ezer dollárral, a becsérték négyszeresével, de  Alexandr Rodcsenko 1929-es Steps című munkája sem volt olcsó (275 ezer dollár), és a legértékesebbek között volt Moholy-Nagy László Stockholmja is, melyet mindössze 30 és 50 ezer dollár közé vártak, végül 112 ezer dollár lett az ára.


Budapesten elfogytak a fotóárverések (pár éve még több is volt belőle), de a műfaj életben van, erről a Nagymező utcában is meg lehet győződni ezen a hétvégén. És egy fillérbe sem kerül!


Illusztráció: Helmut Newton Private Property (Christie's)

Komment 0 | Reblog! 0 |


Címkefelhő

kiállítás (111),Magyar Nemzeti Galéria (54),MúzeumCafé folyóirat (53),Szépművészeti Múzeum (46),kultúrpolitika (34),programajánló (29),műgyűjtés (26),történelem (24),interjú (23),kortárs művészet (22),politika (22),Párizs (21),avantgárd (21),irodalom (20),építészet (19),múzeumépítészet (18),műkereskedelem (17),gyűjteménygyarapítás (17),fotográfia (16),Szentendre (15),régészet (14),videó (14),Petőfi Irodalmi Múzeum (14),Ludwig Múzeum (13),restaurálás (13),Műcsarnok (12),élő MúzeumCafé (11),műtárgyvásárlás (11),digitalizálás (10),Nemzeti Múzeum (10),restitúció (10),grafika (10),Capa Központ (10),Picasso (9),szobrászat (9),iparművészet (8),holokauszt (8),Garas Klára (7),Bécs (7),Kiscelli Múzeum (7),film (7),világháború (6),múzeumpedagógia (6),Román Csarnok (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Allegro Barbaro (6),Rippl-Rónai József (6),kortárs (5),rendszerváltás (5),aukció (5),Értéktár Program (5),Liget Budapest (5),Kassák Múzeum (5),New York (5),könyvajánló (5),színház (5),Power 50 lista (5),Nyolcak (5),zene (4),városi séta (4),Pécs (4),Louvre-Lens (4),látogatottság (4),Csontváry (4),Skanzen (4),Rembrandt (4),wanted (4),konferencia (4),örökségvédelem (4),Velence (4),szocreál (4),Ady Endre (4),könyv (4),Élő MúzeumCafé (4),néprajz (4),Néprajzi Múzeum (4),Bálint Endre (4),Louvre (4),Bartók Béla (4),Baán László (4),fotóművészet (4),Aczél György (3),London (3),ganymed goes europe (3),impresszionisták (3),Czóbel Béla (3),műemlékvédelem (3),Európai Iskola (3),sport (3),előadás (3),Bauhaus (3),dizájn (3),MúzeumCafé Díj (3),Iparművészeti Múzeum (3),Anna Margit (3),Budapest Galéria (3),Caravaggio (3),kulturpolitika (3),kézirat (3),emlékezet (3),modernizmus (3),Derkovits Gyula (3),Hopp Ferenc Múzeum (3),műtárgyvédelem (3),I. világháború (3),Vadak (2),magángyűjtemény (2),internet (2),relikvia (2),MúzeumNegyed (2),Seuso-kincs (2),múzeumi rendszer (2),MúzeumCafé díj (2),címlap (2),Magyar Zsidó Múzeum (2),Modigliani (2),Erdély (2),Ország Lili (2),Vasarely (2),Textúra (2),Milánó (2),Berlin (2),fortepan (2),Chagall (2),keleti művészet (2),pop art (2),Artpool (2),Barcelona (2),Art Market Budapest (2),Munkásmozgalmi Múzeum (2),MúzeumCafé könyvek (2),Szeged (2),Zsolnay (2),Holokauszt (2),dokumentum (2),Szántó Piroska (2),Lektorátus (2),fotó (2),MűvészetMalom (2),Vermeer (2),múzeum (2),Andrássy (1),Fortepan (1),KEMKI (1),Mravik László (1),Cloisters (1),emlékmű (1),kastély (1),megnyitó (1),Bosch (1),múzeumelmélet (1),Vajda Júlia (1),animáció (1),műkincslopás (1),Ámos Imre (1),kastélypark (1),médiaművészet (1),nők (1),vadászat (1),gender (1),Győr (1),Batthyány Gyula (1),Balaton (1),orosz művészet (1),Kassák Lajos (1),törénelem (1),elhurcolt műkincsek (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),krimi (1),Prága (1),Sziklakórház (1),műtárgylopás (1),Népessy Noémi (1),bevándorlás (1),Amerika (1),Sinkó Katalin (1),Garas Kára (1),kommunikáció (1),Trieszt (1),Vasarely Múzeum (1),porté (1),Óbuda (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),oktatás (1),Velencei Biennále (1),örökség (1),MOME (1),installáció (1),egyház (1),interaktivitás (1),Centre Pompidou (1),emlékmúzeum (1),Kijev (1),Leonardo (1),Lengyelország (1),Richard Wagner Múzeum (1),Bayreuth (1),Moszkva (1),Budavár (1),Román csarnok (1),helytörténet (1),art deco (1),Art Capital (1),MúzeumCafé könyv (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),Tiszadob (1),Vatikán (1),Múzeum-kert (1),BTM (1),Vaszary-villa (1),Múzeumkert (1),emigráció (1),zsidóság (1),Múzeumok Éjszakája (1),1956 (1),olimpia (1),portré (1),Ani (1),Kecskemét (1),várostörténet (1),El Kazovszkij (1),etnográfia (1),Disputa (1),popzene (1),kert (1),műemlék (1),Képzőművészeti Egyetem (1),beszélgetés (1),kultúrtörténet (1),Albertina (1),hamisítás (1),jótékonyság (1),Olaszország (1),Budapesti Történeti Múzeum (1),védettség (1),emlékhely (1),Sopron (1),Kocsis Zoltán (1),stressz (1),Nagy-Britannia (1),királynő (1),Matisse (1),gallery weekend (1),Guggenheim Muzeum (1),kultusz (1),tárlatvezetés (1),Christie’s (1),Pinault (1),Palazzo Grassi (1),irodalomtörténet (1),könyvtár (1),városliget (1),dada (1),Művészetmalom (1),kutatás (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),adatbázis (1),szalon (1),restitucio (1),progarmajánló (1),századforduló (1),Vaszary János (1),Rozsda Endre (1),Metz (1),bibliofília (1),Prado (1),Keserü Ilona (1),Manet (1),Természettudományi Múzeum (1),Magnum Photos (1),Duchamp (1),Kratochwill Mimi (1),Dada (1),muzeológia (1),Lucian Freud (1),dinoszaurusz (1),ajánló (1),François Gilot (1),Vallauris (1),szeged (1),közösségi oldalak (1),balaton (1),Guernica (1),Vaszary Villa (1),gyerekeknek (1),Balaton (1),Siófok (1),retró (1),Radnóti Miklós (1),Gyarmati Fanni (1),Műértő (1),Kína (1),Fabényi Júlia (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Római Iskola (1),Munkácsy Mihály (1),kina (1),Toulouse-Lautrec (1),erdély (1),Frida Kahlo (1),szürrealizmus (1),porgramajánló (1),MTA (1),Bukta Imre (1),velence (1),Csernus Tibor (1),MúzeumCafé (1),Amszterdam (1),Műemlék (1), Bécs (1),egyiptológia (1),Nagyvilág (1),Budapest100 (1),Kimt (1),Várkert Bazár (1),Ernst Múzeum (1),Google Art Project (1),MANK (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),Moholy-Nagy László (1),szobor (1),Székesfehérvár (1),Csinszka (1),Márffy Ödön (1),BÁV (1),Debrecen (1),Benczúr Gyula (1),Rómer Flóris Múzeum (1),Elgin-márványok (1),Athén (1),veduta (1),Velázquez (1),Aristide Maillol (1),felújítás (1),Magyar Nemzeti Múzeum (1),fotógráfia (1),teremőr (1),Bálint Ház (1),Miskolc (1)