Valló Péter eltöltött már néhány évtizedet a színjátszás körül, mégis komoly kihívás elé állította a megbízás, hogy idén ő rendezze az összművészeti Textúra sorozatot, amelynek a korábbi két „évaddal” ellentétben most a Magyar Nemzeti Galéria ad helyet. Hat előadáson lehet megtekinteni, hogy mire megy egymással a színház, a képzőművészet és a kortárs irodalom.

 


Az előző két évben a Szépművészeti Múzeum fogadta azt az alkalmanként néhány száz szerencsést, aki bejutott a Ganymed goes Europe (2013), majd Textúra (2014) előadásaira. Idén az MNG tereiben zajlik a sorozat.  A program úgy néz ki, hogy a nézők csoportokra oszlanak, majd a múzeum különböző tereiben egy néhány perces jelenetet tekintenek meg, minden alkotás előtt más-más színész előadásában, más-más író szövege alapján. Az írások és a jelenetek erre az alkalomra, pontosabban mindössze hat estére készülnek, az apropót pedig a szerzők által kiválasztott műalkotások adják. Idén először egyetlen rendező, Valló Péter jegyzi az összes jelenetet, a felkért írók között Berg Juditot, Barnás Ferencet, Cserna-Szabó Andrást, Péterfy Gergelyt, Karafiáth Orsolyát, Spiró Györgyöt, az előadók között Jordán Tamást, Őze Áront, Kovács Lehelt, Takács Katit, Trokán Péter találjuk. A kiválasztott művek közül a legkorábbi Mányoki Ádámé, a legújabb pedig Szabó Ákosé. A tavalyi előadásokhoz képest változást jelent, hogy bejön a zene, a tánc, a fotó és a film is, tehát tulajdonképpen nem marad ki semmi az összművészetből.

Való Péter elmondta, hogy a felkérés komoly kihívást jelentett, a színészek számára is, akik a szokatlan helyszín és a nézőkkel való közeli kapcsolat jóvoltából nemcsak adnak, de kapnak is ezekkel az előadásokkal.

Azt pedig tudomásul kellett venni, hogy amíg a színházban sokkal több lehetőség kínálkozik a látvány és az élmény fokozására, itt azokat műtárgyvédelmi szempontból el kellett vetni, ugyanakkor a helyszín lehetőséget nyújt arra, hogy ez a különleges tér már eleve része legyen a rendezői koncepciónak, a végére pedig nem tíz különálló jelenet, hanem egy egyben is helytálló előadást születhet.

 

Egy kis kedvcsináló videó

Cserna-Szabó Andrással,

Berg Judittal és

Péterfy Gergellyel