Lebontották, összecsomagolták, majd teherautókon Madridba szállították a Szépművészeti Múzeum és a Nemzeti Galéria remekműveinek nagyméretű reprodukcióit, amelyek október elejétől egy hónapig a barcelonai tengerparti sétány díszei voltak. A katalán város nem szűkölködik a látnivalókban, de tengerparton sorakozó nagyméretű órásmolinó egyáltalán nem lógott ki a felhozatalból, minden napszakban turisták és helyiek böngészték a háromszor három méteres reprodukciókat.

Az Art on the street from Budapest elnevezésű, utazó szabadtéri kiállítás néhány hónap múlva a spanyol fővárosban, ősszel pedig Frankfurtban, a Könyvvásár ideje alatt mutatkozik be, így sok százezren láthatják majd többek között Leonardo, Raffaello, El Greco, Velázquez, Goya, Cézanne, Szinyei Merse, Munkácsy, Ferenczy, Csontváry, Kondor vagy Bortnyik képeinek óriásra nagyított változatát.


Az nem meglepő, hogy egy magyar turista elégedetten sétálgat ezen a szabadtéri kiállításon, de egy ilyen projekt kapcsán mégiscsak az (lenne) a fontos, hogy a helyiek mit gondolnak a rendhagyó időszaki kiállításról. Rövid és nem reprezentatív közvéleménykutatásunk néhány helyi járókelőre és egy Barcelonában tanuló angol lányra terjedt ki, akik mindannyian egyetértettek abban, hogy nagyon látványos és figyelemfelkeltő a kiállítás, és jó ötletnek tartották, hogy egy város így irányítsa magára a figyelmet. Viszont meglepő módon mind azt gondolták, hogy ha nem is örökre, de nagyon sokáig ott maradnak ezek a molinók. Ha valaki tehát tovább gyönyörködne a művekben, annak Budapestre kell utaznia – és ez volt a projekt nem titkolt célja.


Az összesen 26 nagyfelbontású reprodukció a Hewlett Packard pixelmentes időjárás- és rongálásálló technológiájával készült, 3 méter magas és majd még egyszer ilyen széles installációkon volt látható a Moll de la Fustán. A festményeket az installációk belső oldalain eredeti méretben lehetett megtekinteni – kivéve azokat a műveket, melyek mérete meghaladja az installációét, pl. Benczúr Gyula Vajk megkeresztelése című alkotása –, 3 nyelvű (angol, spanyol és katalán) képleírással. Az installációk külső oldalain pedig a belül megtekinthető festmények egy-egy izgalmas részlete volt kinagyítva, így Leonardo harcosának vagy MS mester Vizitációjának legapróbb részleteit is megcsodálhatták.