A nácik elől Londonig menekülő három Bauhaus-tanár, Moholy-Nagy László, Breuer Marcell és Walter Gropius egykori londoni lakóházán (Isokon building) is elhelyezték a hírességek szülőhelyét, otthonát jelölő kék táblát (Blue Plaque), ahogy sok más londoni, majd angliai épületen 1866 óta, amelyek megfelelnek az alapítók által felállított szigorú kritériumoknak.

 


Az 1934-ben épült minimalista társasházban 24 stúdiólakást hoztak létre, apró konyhákkal, ugyanis az épületnek volt saját közösségi konyhája és mosodája – a konyhát maga Breuer Marcell tervezte 1937-ben, ezt mára több lakásra felosztották. Az épületben lakott még többek között Henry Moore és Agatha Christie, építészek, képzőművészek sokasága és a legismertebb orosz kém Angliában, a magyarként is számon tartott Arnold Deutsch. A műemlékként jegyzett, eredetileg a Lawn Road Flats nevet viselő, bohémtanyának szánt épület több tulajdonosváltáson ment át az elmúlt évtizedekben, ma egy galéria is működik benne, az egykori közös garázsban pedig az épület történetét bemutató kiállítás látható.


Breuer, Moholy-Nagy és Gropius 1935 és 1937 között élt Londonban, ezt követően az Egyesült Államokba költöztek.

A kél plakettet kezdetben Londonban, majd az Egyesült Királyság területén, jelenleg pedig indokolt esetben a világ bármelyik országában az English Heritage nevű szervezet adja, a kezdeményezés, hogy megjelöljék a hírességek otthonát, 1866-ból ered, az elsőt egy évvel később Lord Byron szülőházán helyezték el – noha az épületet pár évvel később lebontották.

Ma már a populáris kultúra ikonjai is kiérdemlik ezt az elismerést, például azt a házat is megjelölték, ahol John Lennon és Yoko Two Virgins című albumának borítója készült, két évvel ezelőtt pedig Freddie Mercury első londoni otthonának falán avattak táblát.