Múzeum körút 2018: London

Címkék: programajánló, kiállítás, London

programajánló kiállítás London

Párizs után ezúttal Londonban nézünk körül: melyek a kihagyhatatlan múzeumi kiállítások 2018-ban?

 


A Tate Modern termeiben majdnem száz Modigliani festmény, grafika és szobor látható április 2-ig, minden eddiginél nagyobb válogatással a művész aktjai közül. Ugyanezen a napon zár egy különleges kiállítás a National Gallery-ben: hogyan hatottak Van Eyck portréi és főleg a művein szereplő tükrök arra a fiatal művészcsoportra, amelyiket később a művészettörténet preraffaelliták néven kezdett emlegetni. A németalföldi mester képeit (például az Arnolfini házaspárt ábrázolót) éppen ennek a múzeumnak a falain ismerték meg Rossettiék.


Minden egyéb feldolgozás ellenére pontosan úgy képzeljük el Micimackót és a Százholdas Pagony többi lakóját, mint ahogyan az illusztrátor, E. H. Shepard megrajzolta. A Victoria and Albert Museum az eredeti rajzokat kiállítva (április 8-ig) azt is bemutatja, hogyan működött együtt Milne és Shepard, láthatók lapok az eredeti kéziratból, az ugyancsak eredeti plüss állatok és Christopher Robin (aka Róbert Gida) gyerekkori teáskészlete, amelyet ma a királynő gyűjteménye őriz.


Április 15-ig tart nyitva az idén 250 éves Royal Academy of Arts I. Károly gyűjteményét bemutató kiállítása. A bő kétezer darabos gyűjteményben valaha többek között Holbein, Tiziano, Dürer, Van Dyck, Rubens művei voltak, egészen addig, amíg Cromwell nem rendezett belőle „jótékonysági árverést”. A szétesett kollekcióból most száznegyven művet állítanak ki, mások mellett a Louvre vagy a Prado jóvoltából.


Különleges év volt az 1932-es Picasso életében – mindezt a Tate fogja bebizonyítani március 8. és szeptember 9. között, száz műalkotással és sok-sok személyes dokumentummal. Először lesz látható együtt három portré Marie-Thérése Walterről, amelyeket a művész az év márciusában készített öt nap alatt, majd különböző tulajdonosokhoz kerülve egészen mostanáig nem „találkoztak” egymással. Bármilyen hihetetlen, de ez lesz a Tate történetének első önálló Picasso-kiállítása.


Rodin 1881-ben Londonban járva felkereste a British Múzeumot is. Ekkor találkozott először a Parthenon töredezett szobraival, az élmény pedig alapvetően megváltoztatta Rodin művészetét, rajta keresztül pedig a modern szobrászatot. Halálának századik évfordulóján erre a találkozásra emlékezik a múzeum: egymás mellé teszi Rodin leghíresebb szobrait (a nevét viselő párizsi múzeumból kölcsönözve) és az inspiráló görög töredékeket. A nagy találkozás április 26-tól július 29-ig lesz látható.


Már most is nyitva, de még június 17-ig fogadja a látogatókat a Victoria and Albert Múzeumban az Óceánjárók című kiállítás, nem pusztán a hajózás szerelmeseinek: a hely szellemének megfelelően a dizájn kerül előtérbe, fantasztikus art deco plakátok, bútorok, öltözetek, utazóbőröndök, fürdőruhák szerepelnek a tárlaton a Titanic, a Queen Mary, a Normandie és a Canberra óceánjárók idejéből.


Október 10-ig kell várni, de 2019 januárjáig nyitva lesz a Barbican Art Gallery kiállítása: egymás művészetét inspiráló párokat mutat be, olyan kapcsolatokat, amelyek mindkét alkotó pályáját befolyásolták, még ha nem is minden esetben egyenrangúan. Picasso és Dora Maar, Virginia Woolf és Vita Sackville-West, Jean Cocteau és Jean Marais, Barbara Hepworth és Ben Nicholson, Emilie Flöge és Gustav Klimt, Mary Reynolds és Marcel Duchamp, hogy csak néhány párost említsünk.


Az év végéig látható egy valóban egyedi kiállítás, mégpedig a Bank of England kiállítóhelyén: hogyan jelent meg a nemzeti bank az angol irodalomban, többek között Jane Austin, P. G. Woodhouse vagy T. S. Elliot műveiben? Az apropót a nemrégiben bevezetett, műanyag 10 fontos bankjegy szolgáltatja, amelyen Austin portréja látható.


A Buckingham-palota Romanovékkal búcsúztatja az évet: novembertől 2019 áprilisáig az angol és az orosz királyi családok kapcsolata áll a kiállítás középpontjában, a kiindulópont Nagy Péter 1698-as londoni látogatása lesz. A portrék és a mindkét udvarban működő művészek alkotásai mellett talán a diplomáciai ajándékok sora lehet a legérdekesebb, amelyből nem hiányozhatnak Fabergé apró, de értékes műkincsei.

 

Komment 0 | Reblog! 0 |


Címkefelhő

kiállítás (123),MúzeumCafé folyóirat (59),Magyar Nemzeti Galéria (58),Szépművészeti Múzeum (49),kultúrpolitika (37),műgyűjtés (33),programajánló (33),történelem (28),irodalom (25),interjú (24),Párizs (24),avantgárd (23),politika (23),kortárs művészet (23),építészet (22),múzeumépítészet (21),fotográfia (20),műkereskedelem (18),gyűjteménygyarapítás (18),Szentendre (18),Petőfi Irodalmi Múzeum (17),videó (16),régészet (15),restaurálás (14),Ludwig Múzeum (14),Műcsarnok (13),Capa Központ (11),műtárgyvásárlás (11),élő MúzeumCafé (11),Nemzeti Múzeum (11),iparművészet (11),restitúció (11),szobrászat (10),Picasso (10),film (10),digitalizálás (10),grafika (10),holokauszt (8),Bécs (8),színház (8),Kiscelli Múzeum (8),Garas Klára (7),Néprajzi Múzeum (7),Kassák Múzeum (7),múzeumpedagógia (6),könyvajánló (6),Allegro Barbaro (6),néprajz (6),világháború (6),Román Csarnok (6),Liget Budapest (6),Power 50 lista (6),Rippl-Rónai József (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Európai Iskola (5),fotóművészet (5),Ady Endre (5),könyv (5),Értéktár Program (5),aukció (5),New York (5),kortárs (5),Nyolcak (5),rendszerváltás (5),zene (5),Skanzen (4),városi séta (4),örökségvédelem (4),Bartók Béla (4),látogatottság (4),Rembrandt (4),Velence (4),London (4),Louvre (4),Csontváry (4),konferencia (4),wanted (4),MúzeumCafé Díj (4),szocreál (4),Baán László (4),Élő MúzeumCafé (4),Pécs (4),Hopp Ferenc Múzeum (4),Bálint Endre (4),Louvre-Lens (4),Berlin (3),Czóbel Béla (3),emlékezet (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),előadás (3),kulturpolitika (3),Caravaggio (3),Aczél György (3),műtárgyvédelem (3),I. világháború (3),Erdély (3),sport (3),Budapest Galéria (3),Vasarely (3),festészet (3),Bauhaus (3),dizájn (3),ganymed goes europe (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),Derkovits Gyula (3),kézirat (3),Iparművészeti Múzeum (3),impresszionisták (3),műemlékvédelem (3),Vaszary-villa (3),modernizmus (3),Anna Margit (3),Csinszka (2),MúzeumNegyed (2),relikvia (2),múzeumelmélet (2),Fővárosi Képtár (2),Vadak (2),Barcelona (2),Seuso-kincs (2),pop art (2),címlap (2),fortepan (2),Art Market Budapest (2),Modigliani (2),magángyűjtemény (2),örökség (2),MúzeumCafé díj (2),internet (2),kert (2),múzeumi rendszer (2),Holokauszt (2),Román csarnok (2),Artpool (2),Chagall (2),Lektorátus (2),fotó (2),dokumentum (2),Szántó Piroska (2),keleti művészet (2),múzeum (2),Zsolnay (2),Vermeer (2),MúzeumCafé könyvek (2),MűvészetMalom (2),Textúra (2),Ország Lili (2),zsidóság (2),Szeged (2),Milánó (2),Fortepan (1),törénelem (1),Batthyány Gyula (1),megnyitó (1),Sziklakórház (1),kommunikáció (1),krimi (1),gender (1),kastély (1),Győr (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),Andrássy (1),Kassák Lajos (1),Trieszt (1),Amerika (1),oktatás (1),Vasarely Múzeum (1),Amszterdam (1),vadászat (1),emlékmű (1),Velencei Biennále (1),Miskolc (1),orosz művészet (1),KEMKI (1),bevándorlás (1),porté (1),Balaton (1),jótékonyság (1),BTM (1),Múzeum-kert (1),Múzeumkert (1),Vatikán (1),art deco (1),Tiszadob (1),Budavár (1),Centre Pompidou (1),installáció (1),emlékmúzeum (1),MOME (1),egyház (1),interaktivitás (1),helytörténet (1),Art Capital (1),op art (1),Pompidou (1),szecesszió (1),Klimt (1),Szombathely (1),Schiele (1),Madrid (1),OSZMI (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),MúzeumCafé könyv (1),temető (1),Színháztörténeti Múzeum (1),belsőépítészet (1),Kijev (1),Moszkva (1),popzene (1),Disputa (1),várostörténet (1),Kecskemét (1),Múzeumok Éjszakája (1),1956 (1),etnográfia (1),El Kazovszkij (1),médiaművészet (1),Bosch (1),nők (1),műkincslopás (1),animáció (1),portré (1),Budapesti Történeti Múzeum (1),Lengyelország (1),emigráció (1),Leonardo (1),Richard Wagner Múzeum (1),Bayreuth (1),Albertina (1),kultúrtörténet (1),Sopron (1),emlékhely (1),Olaszország (1),beszélgetés (1),Képzőművészeti Egyetem (1),kastélypark (1),Székesfehérvár (1),Nagy-Britannia (1),könyvtár (1),királynő (1),tárlatvezetés (1),Vaszary Villa (1),balaton (1),restitucio (1),szalon (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),MANK (1),kutatás (1),adatbázis (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Manet (1),bibliofília (1),Természettudományi Múzeum (1),dinoszaurusz (1),gyerekeknek (1),ajánló (1),Prado (1),Magnum Photos (1),Dada (1),Bukta Imre (1),Csernus Tibor (1),Kratochwill Mimi (1),muzeológia (1),Rómer Flóris Múzeum (1),felújítás (1),hamisítás (1),védettség (1),műemlék (1),Ani (1),Kocsis Zoltán (1),olimpia (1),Vajda Júlia (1),Benczúr Gyula (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Lucian Freud (1),Vaszary János (1),BÁV (1),Ámos Imre (1),Cloisters (1),Prága (1),veduta (1),MúzeumCafé (1),Nagyvilág (1),Toulouse-Lautrec (1),elhurcolt műkincsek (1),Népessy Noémi (1),Garas Kára (1),Mravik László (1),Sinkó Katalin (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Óbuda (1),Balaton (1),Siófok (1),Ernst Múzeum (1),Velázquez (1),Várkert Bazár (1),erdély (1),szürrealizmus (1),Frida Kahlo (1),Athén (1),Elgin-márványok (1),fotógráfia (1),Magyar Nemzeti Múzeum (1),teremőr (1),Bálint Ház (1),Aristide Maillol (1),kina (1),Munkácsy Mihály (1),Budapest100 (1),egyiptológia (1),Kimt (1), Bécs (1),velence (1),Műemlék (1),MTA (1),porgramajánló (1),Műértő (1),Kína (1),Fabényi Júlia (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Római Iskola (1),Moholy-Nagy László (1),Google Art Project (1),Pinault (1),Christie’s (1),Palazzo Grassi (1),irodalomtörténet (1),műtárgylopás (1),kultusz (1),Metz (1),közösségi oldalak (1),Guernica (1),retró (1),Vallauris (1),François Gilot (1),szeged (1),gallery weekend (1),Guggenheim Muzeum (1),Gyarmati Fanni (1),Radnóti Miklós (1),Márffy Ödön (1),Debrecen (1),szobor (1),Rijksmuseum (1),kínai művészet (1),progarmajánló (1),városliget (1),századforduló (1),Művészetmalom (1),dada (1),stressz (1)