Címkék: MúzeumCafé folyóirat, interjú, régészet, Szépművészeti Múzeum, kulturpolitika, MTA, egyiptológia


Építésznek indult, régészként tartják számon, művészettörténetet ír, a lexikonszócikkek nubiológusnak nevezik. Török László professzorral pályájának fordulatai mellett a hazai egyiptológia alakulásáról, egy magyar egyiptológus nemzetközi kutatásokban való szerepéről és egy régmúlttal foglalkozó, mégis fiatal tudomány, a nubiológia keletkezéséről beszélgettünk.És talán arra is választ kaptunk, miért érdekes valakinek a 20–21. század Magyarországán, hogy meddig tartott Napata, és mikor kezdődött Meroé virágzása a mai Szudán területén a Krisztus előtti és utáni ötszáz évben, és miért szükséges a tudomány minden eredményét újra és újra felülvizsgálni. Vaskos, külföldi egyetemek által jegyzett kötetek szerzője vagy társszerzője, emellett a Szépművészeti Múzeum terrakotta szoborgyűjteménye katalógusának összeállításával és az ugyanitt 2005-ben megrendezett kopt kiállítás megrendezésével jelentékeny részt vállalt abban, hogy Budapest ma fontos szerepet tölt be a késő egyiptomi hellenisztikus és kopt művészeti kutatásokban.

 


Pályája elején rövid idő alatt több tudományterület felé indult el, minden váltással több száz évet ugrott vissza az időben. Segítsen megfejteni a fordulatok logikáját!


A pályám egy sor véletlen által alakult. Mindenkinek azonban saját véletlenjei vannak. Ezek nem külső, szeszélyes ügyek, alapjukat mindig a közöttem és a sors közötti párbeszéd adta. Építész azért lettem arra a negyedórára, amíg átvettem a diplomámat, és betettem a táskámba, mert mint osztályidegen származású gyereket, nem vettek volna fel a művészettörténet szakra, ahová pedig szívem szerint jelentkeztem volna. Érettségi előtt, 1959-ben eljött a gimnáziumba egy minisztériumi osztályvezető, és érdeklődött, hogy vannak-e olyan kitűnő diákok az érettségizők között, akiket származásuk miatt valószínűleg nem vennének fel egyetemre. Az egyik én voltam.


Akkor lépjünk egyet vissza! Miért tekintették osztályidegennek?


A nagyapám, de a család több tagja is hivatásos katona volt, sokan magas rangban, a nagyapám még a Monarchia hadseregében szolgált, az apám generációjában, az apám kivételével, aki pacifista volt, többen is a Ludovikán végeztek. Visszatérve a pályaválasztásomra: az osztályvezető azt a tanácsot adta, hogy jelentkezzünk az építész karra, mert oda évek óta a vártnál kevesebben jelentkeznek. Fel is vettek, de a helyzet számomra teljesen reménytelennek tűnt mindaddig, amíg el nem kezdődtek Pogány Frigyes építészettörténeti órái. Azonnal láttam, hogy meg vagyok mentve, mert mégis van itt valami, ami érdekel, Pogány rendkívül inspiráló előadó volt. Nagyon jó kapcsolat alakult ki közöttünk, nála is diplomáztam. Azt mondta, hogy szeptemberben vár az íróasztal, a tanársegédje leszek. A nyár végén kiderült, hogy Pogány tanár úr mégsem döntheti el, hogy ki legyen a tanársegédje, de nem nyugodott bele, hogy nincsen állásom. Azonnal felhívta Gerevich Lászlót, hogy adjon nekem állást. A következő héten a Régészeti Kutatócsoport munkatársa lettem, Gerevichhez beosztva, aki akkoriban a budai középkori királyi palota publikációján dolgozott. Részt vettem a munkában, rám bízott felméréseket, később rekonstrukciókat, de ez nem volt szívem szerint való feladat. Ugyanakkor felfedeztem magamnak a palmettás köveket, legfőképpen azért, mert ez úgy tűnt, mint egy enigma, mindenki másféle véleményt formált róluk, ezért ebből terveztem a doktori disszertációmat megírni. Gerevichnek ez nem tetszett, mint mondta, ő szeretett volna ezzel foglalkozni. A lényeg, hogy végérvényesen elvesztettem a támogatását. A disszertációt persze megírtam és megvédtem.


Tehát váltásra kényszerült. Közelítünk az ókor felé…


Itt következett az újabb véletlen. Az intézetben dolgozott a valaha volt legnagyszerűbb magyar klasszika-archeológusok egyike, Castiglione László. Talán tetszett neki a bátorságom, amivel Gerevichcsel viaskodtam, és elhatározta, hogy meg fog menteni. Javasolta, hogy pályázzak meg egy egyiptomi ösztöndíjat, nézzek ott körül, hátha valami érdekel, és ha visszajövök, megbeszéljük a folytatást. Abban a hónapban, 1964 augusztusában, amikor idekerültem az intézetbe, indult el az Akadémia expedíciója Núbiába. Az asszuáni gátépítés kapcsán az UNESCO által szervezett mentőakció utolsó hónapjában végre a magyar expedíció is megkapta az engedélyt és a pénzt, számos kiváló régész utazott ki Castiglione László vezetésével, és feltártak egy késő ókori, korai középkori városkát. Hazajöttek, de a feldolgozás akadozott, mert senki sem érezte, hogy az életéből éveket fordíthat egy olyan szakterületre, ami nem folytatódik a számára. Arra gondolt Castiglione, hogy majd én feldolgozom. Valóban, Egyiptomban felfedeztem magamnak az egyiptomi késő antik művészetet, ráadásul ezen a területen rendkívül egyenetlen kutatások folytak, nagy részüket nemigen lehetett komolyan venni. Castiglione megalapította velem a klasszika-archeológiai részleget, és éveken keresztül tanított, a konkrét anyagon kívül attitűdöt, kérdésfeltevés- és szemléletmódot – ez volt az a véletlen, ami majdnem véglegesen sínre tett.


Került valami Magyarországra azokból a leletekből, amelyeket a magyar expedíció megtalált?


Kivételes helyzetben voltunk, mert senki semmit nem vihetett el, csak azok az országok, amelyek jelentős hozzájárulással támogatták az UNESCO kampányát. Amerika, Spanyolország, Hollandia elvihetett kisebb templomokat, mások szinte cserepeket sem. Mi viszont megkaptuk a teljes leletanyagot, cserepeket, freskótöredékeket, ez mind bekerült először a Régészeti Intézetbe, itt restaurálták, majd a Szépművészeti Múzeum egyiptomi gyűjteményébe. Ezt mind évek munkájával feldolgoztam és publikáltam. Azután egy újabb véletlen jött. A Humboldt Egyetem Egyiptológiai tanszéke már tizenegy éve ásott Szudánban, egy Kr. e. 5. századtól a Kr. u. 4–5. századig terjedő időszakban virágzó, különös településen, egy királyi palota- és templomkomplexumban, de a munka néhány évig szünetelt, mert megromlott a viszony az NDK és Szudán között. Aztán úgy tűnt, hogy elhárult az akadály, és folytatni tudják az ásatásokat. Körülnéztek Kelet-Európában, hogy kit tudnának bevonni a kutatásokba, és itt, Budapesten engem ajánlottak. Így kimentem Berlinbe, és láttam, hogy ott megismerhetem a núbiai régészetnek egy korábbi időszakát.


Miért érezte, hogy köze van Núbiához? Nem evidens, hogy egy magyar kutató szudáni, egyiptomi leletek feldolgozásával foglalkozzon.


Mindenekelőtt magát a feladatot láttam, hogy egy olyan dolog megoldásában működhetek közre, amely iránt nincs ugyan egyetemes nagy érdeklődés, de én magam úgy gondolom, hogy ha végre megkíséreljük megérteni, akkor meg fogja érdemelni a nagyobb figyelmet, és ne álljon meg ott a kutatás, ahol a régészeti mentőakció után megállt. Idővel lehetőleg legyen ebből egy saját történeti diszciplína.


Végül is milyen feladat várta Berlinben, milyen kutatásokat végzett, és kikből állt a Kelet-Európából összeszedett kutatócsoport?


Végül a berlini tanszékből és belőlem, mert aztán ismét megromlott a két ország között a viszony, és nem folytatták az ásatásokat. Elkezdték viszont a publikációkat, és megrendezték az első meroitisztikai konferenciát. A núbiai történelem ókori része két szakaszra tagolódik a hagyományos felosztás szerint, bár én évek óta minden elkövetek, hogy másféle felosztásokat hozzunk létre. A korábbi korszak a Kr. e. 7. századtól a 4–3. századig terjed, ezt napatai korszaknak nevezik egy nagyváros, a feltételezett főváros után; a másik korszak a Kr. u. 4. századig tart, az a meroitikus korszak, mert azt mondják, hogy Napatából Meroéba tették át a fővárost.


Ezért használja az internetes címében a Napatát? Érzelmi vagy intellektuális szempontból van más viszonyulása Meroéhoz, mint Napatához?


Nincs, nekem a szakma tévedéseivel szemben van egy ingerült attitűdöm, és különösen egyes kollégáimmal vitázom, mert ha egyszer a tanáruk valamit negyven évvel ezelőtt mondott, azt szentírásnak veszik, pedig mindent mindig újra kell gondolni. Ami az e-mail címemet illeti, a Meroét visszautasította a rendszer, mondván, már van ilyen. Úgy látszik, az a korszak népszerűbb a felhasználók között. De visszatérve Berlinbe: ott dolgozott a nagy nyelvész és filológus Hintze professzor, aki a meroitikus nyelvet szerette volna megfejteni. Ezt a monumentális ásatást ő vezette – éppen úgy, ahogyan egy nyelvész vezethet egy ásatást. De történeti érdeme, hogy elindította a meroitisztikai kutatásokat, és összefogta azokat az embereket, akik az UNESCO-kampány során, majd azt követően részt vettek a núbiai régészeti kutatásban, és megkísérelte őket ott tartani ennél a diszciplínánál, ami nem volt könnyű, mert megélni ebből nem lehetett. A tanszéke később átalakult Szudán-régészeti tanszékké, és akkor úgy tűnt, hogy ez a hivatalos egyetemi oktatásban odáig fejlődik, hogy diplomát lehet kapni, doktorálni belőle. Másutt akkor van meroitisztikai vagy nubiológiai képzés, akkor lehet belőle szakdolgozatot írni, doktorálni, ha az egyiptológiai tanszék vagy az ókortudományi tanszék hajlamos erre. Ez nálunk szerencsére bekövetkezett, mert Kákosy tanár úr megértette Núbia értékét, és engem már korán meghívott a tanszékre, hogy tartsak Núbia-órákat. Magát a nubiológia tudományát különböző diszciplínákból érkező kutatók hozták létre, akik megkísérelték azt a mérhetetlen mennyiségű és rendezetlen forrásanyagot, ami megszázszorozódott az UNESCO-kampány idején, olyan állapotba hozni, hogy az a tudományos kutatás alapjául szolgálhasson.


Itt jött be az életébe egy negyedik tudomány az építészettörténet, a művészettörténet és a régészet mellé: ez a történettudomány, hiszen kutatta a korabeli államalakulatok politikai felépítését.


Az elágazások abból adódnak, hogy az ember időnként szembetalálja magát egy régészeti kérdéssel, amit a régészet eszközeivel nem tud megoldani. Minden régészeti jelenség az űrben lebeg, ha nincs körülötte történelem. Hogy közreműködhessek a nubiológia módszereinek kialakításában, folyton tanulnom kellett. Hálás vagyok a sorsnak, hogy Castiglione László, Fritz Hintze, Kákosy László után újabb mesterek sorával találkozhattam. Boldogan ejtem ki a nevüket: William Adams, Jan Assmann, Charles Bonnet, Bernard Bothmer, Tomas Hägg, Jean Leclant, Patrice Le-noble, Szilágyi János György, David Wilson.


Norvégiában, Bergenben egy munkaközösséget hozott létre az addig elérhető források közlésére.


Az UNESCO-kampányban a skandináv országok eléggé soványan voltak képviselve az egyiptológiában, annál inkább a klasszika-filológia, különösen a korai kereszténységgel kapcsolatos görög feliratok terén. A bergeni egyetem vállalta, hogy a Núbiában talált görög és kopt nyelvű keresztény sírköveket feldolgozza. Ebben élen járt Tomas Hägg klasszika-filológus és irodalomtörténész, akivel a hetvenes évek elején a Hintze professzor által szervezett konferenciákon ismerkedtem meg. Ő hívott Bergenbe, mert jól jött, hogy olyan valaki is dolgozzon ott, aki nem szövegekkel foglalkozik. Mindez közös munkává akkor fordult, amikor a kilencvenes évek elején eltökéltem, hogy ki kell adni a Núbia ókori történetére vonatkozó összes ma ismert szöveges forrást. Addig a régi forráskiadásból dolgoztunk, ami nem volt több harminc-negyven nyomtatott oldalnyi görög, latin és kopt nyelvű forrásnál. Tudtam, hogy ennek a többszöröse létezik, de ezeket fel kellett dolgozni, új fordításokat készíteni, filológiai kommentárokat írni, amit három bergeni kollégám készített el. Én vállaltam, hogy összeszedem az anyagot, és megírom a történeti kommentárokat, és belehelyezem – amennyire behelyezhető lesz – a történelembe. Ez 1994 és 2000 között négy kötetben, 1375 oldalon jelent meg, tehát lényegesen gazdagabban, mint a korábbi harminc-negyven oldalas gyűjtemény.


Szudán mennyire becsüli meg a nemzetközi ásatások és kutatások eredményeit?


Megbecsüli, de elég nehéz politikai helyzetben van. Az az igazság, hogy én már régen nem jártam ott, persona non grata lettem, mert amikor a katonai puccs elkezdődött, többen voltunk ott amerikaiak és európaiak Kartúmban, és a konfliktusok kezdetén némelyikünket felkértek, hogy nyilatkozzunk a médiában a helyzetről. Én is adtam két békülékeny és internacionalista nyilatkozatot, így értésemre adták, hogy lehetőleg ne menjek már vissza. A szudáni régészet és művészettörténet anyaga nagyobb részben más országok múzeumainak gyűjteményeiben található, de a szudáni terepeket is jól ismerem, és reménykedem abban, hogy a helyzet egyszer megváltozik. A legnagyobb felületű szudáni ásatást, amely Meroé városának területén zajlott, egy angol régész végezte 1908 és 1914 között, de az eredményeit sohasem publikálta. Az ásatás anyagának túlnyomó része a liverpooli egyetem egyiptológiai tanszékének birtokában van, és azt láttam a hetvenes évek végén, hogy abszurd helyzet úgy foglalkozni egy nagyon hosszú történeti korszak kultúrájával, hogy a központ, ahonnan rengeteg dolog feltételezhetően ered, ismeretlen marad, mert kiásták ugyan, de az eredményeket nem publikálták. Így nem lehet komoly munkát végezni, ezt meg kell oldani, hogy a tudomány normálisan működhessen. Abszurdum azt mondani, hogy a középkori Magyarország művészetével foglalkozunk, de a budai királyi udvar ásatásai nincsenek publikálva; hogy úgy dolgozunk a soroksári leleteken, hogy nem tudjuk, mi volt Budán. Kiderült, hogy senki nem hajlandó pár hónapra elmenni Liverpoolba, így nagy szerencsével kaptam egy nemzetközi alapítványtól elegendő pénzt, odamentem, feldolgoztam, és kiadtam az anyagot, ami nélkül valóban nem lehet dolgozni. Erről a könyvemről el merem mondani, hogy addig nem ismert, impozáns világot tárt fel, és így nagy hatása lett az 1997 utáni nubiológiára.


Rendben van az, hogy nem Szudánban vannak a szudáni leletek?


A leleteknek az a jó, ha megfelelő helyen vannak, a megfelelő hely pedig az, ahol gondoskodni tudnak a fennmaradásukról, és hozzáférhetővé teszik őket mindenki számára, aki meg akarja nézni, gyönyörködni akar bennük, tanulni akar belőlük. Az emberiség múltja egyetemes tulajdon. Azért volt nekem mindig kínos, amikor megkérdezték tőlem, hogy miért nem magyar dolgokkal foglalkozom. Ha én lennék az utolsó magyarországi értelmiségi, akkor nyilván muszáj lenne, de nincs így. A feladat hívja meg a megoldóját.


Térjünk vissza Budapestre, hiszen itt is jelentős késő ókori műgyűjtemény található, mégpedig a Szépművészeti Múzeumban. Ennek feldolgozásában is szerepet kapott.


Castiglione Lászlót említettem, akitől megtanultam, hogy nem létezik olyan kicsiny részfeladat, amiből nem lehet, kell megkísérelni kitekinteni a teljes kontextusra. Az ő mestere Szilágyi János György volt. Amikor hazajöttem Egyiptomból, és az első kopt művészettörténeti tárgyú cikkemet beküldtem az Antik Tanulmányoknak, a folyóirat egyik szerkesztője, Szilágyi János György tudomásul vette, hogy van egy fiatalember annak a tudománynak a peremén, amivel ő foglalkozik. Egyszer csak felhívott, hogy egy nagy OTKA-pályázati támogatásnak köszönhetően folytatódik a múzeum Antik Gyűjteménye elemző katalógusainak sorozata, amelynek kiadására sikerült megnyerni egy igen neves római kiadót. A felkérés először arról szólt, hogy dolgozzam fel a kopt textileket a Szépművészeti Múzeum és az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében, valamint az egyéb kopt tárgyakat a Szépművészetiben. Aztán következett a nagyobb megbízás. Castiglione László a szakdolgozatától fogva folyamatosan dolgozott az egyiptomi hellenisztikus terrakottaszobrok feldolgozásán, a Szépművészeti Múzeum nagyon híres, korai gyűjtési korszakához tartozó terrakotta-gyűjteményből kiindulva. Az első ütem a Szépművészeti Múzeum terrakotta-gyűjteményének katalógusa lett volna, önmagában egy magnum opus. Ennek Szilágyi tanár úr még látta a kéziratát, de amikor Castiglione halála után kereste, a kézirat nem volt fellelhető sem a múzeumban, sem az intézetben, sem otthon, a hagyatékban. Itt volt ez a szomorú helyzet, és akkor Szilágyi tanár úr azzal fordult hozzám, hogy próbáljam meg én megcsinálni. Megpróbáltam.


A mestere életművének egy szeletét rekonstruálta.


Természetesen a magam módján. Ez biztosan nem olyan, mint amilyent ő csinált volna, mert ő nagyon jó vallástörténész volt, én pedig nem vagyok se jó, se rossz, mert egyáltalán nem vagyok vallástörténész.


Honnan származik a múzeum terrakotta-gyűjteménye, és minőségét tekintve hol áll világviszonylatban?


A korai gyűjtés időszakában az volt a terv, hogy egy gipszgyűjteményt hozzanak létre, mert nem remélte senki, hogy 1900 táján még lehet olyan jelentős antik szoborgyűjteményt összeállítani, ami méltó a múzeum festménygyűjteményéhez. A földszint azért is épült ilyen belmagassággal, hogy ott a szobrászat történetét gipszmásolatok segítségével bemutassák. Ám az akkori Antik Gyűjtemény vásárlásaiban legfőbb közvetítőként részt vevő Paul Arndt müncheni gyűjtő és művészettörténész felkínálta a saját terrakotta-gyűjteményét megvételre, amit szerencsés módon meg is vett a múzeum. Az utolsó pillanatban lett tehát egy olyan anyag, ami jellemzően a világ legnagyobb múzeumaiban szokott leni. Később már nem lett volna mód erre, a piac kimerülőben volt. Az anyag világviszonylatban is jó kvalitásúnak tekinthető, egy egészen kiváló művészettörténész állította össze, és azóta is nagyon okosan gyarapodott, elsősorban Szilágyi János György rendkívüli szakértelmének köszönhetően. Itt vannak olyan egyedi, magas minőségű terrakottaszobrok, amelyek művészettörténetileg nem adat, hanem alkotás értelemben vehetők. Azokra a tárgyakra gondolok, amelyeknek a minősége megengedi, hogy az ember olyan vizsgálatot végezzen el rajtuk, amilyent a gyöngébb minőségű dolgokon nagyon ravasznak kell lenni, hogy el tudjuk végezni. A minőség, a stílus és a keletkezés kora között olyan kapcsolatok vannak, amelyek megértése bármennyire egyszerűnek tűnik is, nagyon bonyolult szellemi folyamat, és ezt csak egy nagyon jó anyagon lehet elvégezni, ami legfőképpen kiváló műveket tartalmaz, ugyanakkor elég gyönge művet is ahhoz, hogy az ember meg tudja érteni, hogy egy gyenge mű mitől lehet gyenge, azon túl, hogy ügyetlenül van megcsinálva. A gyönge mű nagyon sok mindenről tud tájékoztatni.


Hogyan sikerült a kopt kiállítást megrendezni a Szépművészeti Múzeumban 2005-ben? Honnan érkezett az anyag?


2001-ben egy hivatalos egyiptomi látogatása alkalmából az akkori kulturális miniszternek, Rockenbauer Zoltánnak felkínálták a lehetőséget, hogy Budapest rendezzen egy kopt kiállítást. Hazajött, és ezt a múzeumban jelezte, ahol is az a vélemény alakult ki, hogy az Antik Gyűjteménynek kell befogadnia és lebonyolítania a rendezést, továbbá feltétel volt, hogy elfogadjam a felkérést a kurátori szerepre. Azt mondtam, hogy a legnagyobb örömmel megcsinálom, mert szeretném egy kiállítással igazolni, hogy az általam kidolgozott egyiptomi késő antik szobrászati időrend vállalható-e vagy sem, bizonyítható-e vagy sem. Szeretném azt is megmutatni, hogy az egyiptomi késő antik művészet az egyetemes, földközi-tengeri késő antik művészet szerves része, és csak akkor érthető meg, ha kizárólag ennek tekintjük, nem valami egzotikus „népművészetnek”, aminek a szakirodalom előttem és utánam is hajlamos tekinteni.


Ha jól tudom, négy évig készült a kiállítás, négy miniszter regnálása idején.


Ennek az az oka, hogy Egyiptom messze van Budapesttől, de Budapest néha még messzebb van Egyiptomtól. Közben eléggé jelentékeny muzeológiai változások történtek Egyiptomban. Előfordult, hogy a kiállításra kiválasztott műtárgyak egy része egész egyszerűen eltűnt, amikor visszamentünk, hogy a publikációs fényképeket a tárgyakról elkészítsük. Egy darabig mindenki fogta a fejét, majd valaki a homlokára csapott, hogy az anyag most az alexandriai új múzeumban található. Elölről kellett kezdeni, mert ezeket a tárgyakat most már egy másik múzeumtól kellett hosszú procedúrával megszerezni. Különben minden rendben ment, már csak azért is, mert annak idején sokat dolgoztam ott, jó kapcsolataim voltak a múzeumokkal, engem beengedtek a raktárakba. Ez azt jelentette, hogy fel tudtam fedezni olyan dolgokat is, amelyek nagyon is szükségesek a művészettörténeti megértéshez, de az állandó kiállításon nem kaptak helyet. Az ember hajlamos azt kiállítani, ami a számára „tipikus” mondanivalóval rendelkezik. Ami nem érthető a kurátor számára, azt általában nem meri kiállítani. Sok nemzedék meg nem értett tárgyai halmozódnak fel az olyan raktárakban, ahol a fölötte lévő múzeumnak nincsen szerves élete, ahol a szemléletmód változásai nem írják felül a mindenkori kiállítási koncepciót. Az a kopt kiállítás, amit megismertem Kairóban 1967-ben, és egészen 2006-ig állt, azonos volt az 1947-ben kialakított állandó kiállítással. Az új kairói kiállítás már érezhetően magán viseli a 2005-ös budapesti kiállítás nyomait.


A miniszterek egyformán lelkesek voltak, egyformán támogatták a kiállítást?


A lelkesedés mindig más és más alakot öltött, de mindenki egyformán támogatta a kiállítást. Rockenbauer Zoltán és Görgey Gábor a kezdeti szakaszban ugyanúgy rendkívül barátian viszonyult a dologhoz, mint Bozóki András és Hiller István a szervezés hajrájában. Ami szükséges volt, azt megtették, és a napi munkában volt egy nagyon hatásos segítőtársam Koncz Erika államtitkár személyében, akivel kétszer is együtt voltam Egyiptomban, mert láttam, hogy az én makacs tárgyalásmódom nem mindig használ a dolgoknak. Segített, hogy ne vigyék elérhetetlen magasságokba a biztosítási összeget, ne vessék vissza hónapokkal a folyamatot csak azért, hogy lássák, még meddig tudnak elmenni. A vele való együttműködés oázis volt az adminisztráció sivatagában.


Milyen hatása volt a kiállításnak? A siker egyik elsődleges mércéje a látogatószám.


Ha jól emlékszem, nyolcvanezren váltottak jegyet a két hónapig nyitva tartó kiállításra, ami szerintem kiválóan jó szám, és a sajtója is nagyon jó volt. Tartottunk két konferenciát, amit a Közép-európai Egyetem rendezett; az egyetemes késő ókori kutatás legnagyobb képviselői jöttek el Budapestre. A katalógus két változatban készült el: egy tudományosabb angol és egy kevésbé tudományos magyar változatban. Tehát szakmailag nagyon elő volt készítve, olyannyira, hogy a kiállítással egy időben megjelent Bostonban a terjedelmes egyiptomi késő antik művészettörténetem is.


Hogyan nézett ki a hatvanas évek közepétől az egyiptológia mint tudomány Magyarországon, az egyetemen, a múzeumban és az Akadémián?


A Szépművészeti Múzeumnak a kezdettől volt egyiptomi műtárgygyűjteménye, ami 1957-ben vált ki az Antik Gyűjteményből, és vált önállóvá. Kákosy László tanszéke, amikor 1967-től két éven át hallgattam nála egyiptológiát, nagyon kis létszámú volt, de később elérte azt a létszámot, amit el lehetett érni, hiszen Magyarország nem az az ország, ahol nagyszámú egyiptológus-utánpótlásra van szükség. Több mint negyven embernek van ma egyiptológusdiplomája Magyarországon, ennyi egyiptológusállás sajnos nincs idehaza. Ásatások rendszeresen folynak az 1980-as évek legeleje óta, a thébai nyugati parton, a nemesi temetőkben több is. Ott Kákosy tanár úr kezdett el ásni egy rendkívül érdekes újbirodalmi nemesi sírban, bekapcsolta a tanítványait, ők pedig később külön koncessziókat szereztek, és elkezdték a saját ásatásaikat. Itt, az Akadémián Castiglione László klasszika-archeológusként működött, az egyiptomi hellenisztikus művészetre koncentrálva, ő tette lehetővé, hogy itt nem magyarországi ókori kutatási témák is létezhessenek. Sokáig úgy látszott, hogy az én visszavonulásommal ez teljesen megszűnik. Most úgy tűnik, hogy ez, szerencsére, mégsem így lesz.


A többféle tudományban vállalt szerepe ellenére az életrajzai következetesen nubiológusnak említik, márpedig ez a tudomány vagy fogalom talán még nem is létezett, amikor a pályáját tervezte. Ez tényleg a véletlen…


Élveztem ezt a folyamatot, végig olyan emberek között voltam, akikkel közös szellemi élmények kapcsoltak össze, és úgy látom, valami értelme is volt a munkámnak. Azt tudni kell, hogy ezek efemer dolgok, mert amit ma megtalálunk, az vélhetően – Szilágyi tanár úr szavai szerint – „remélhetőleg” el fog avulni, mert ez a lényege a dolgoknak. Azon igyekszem, hogy én írhassam meg először, hogy miben tévedtem tíz évvel ezelőtt. A forrás maga sosem avul el – amit a forrásról mondok, az elavul. Sok fehér folt van a forrásanyagban, ezért ebben a tudományban a hipotézis nagyobb teret kap. Minden egyes új régészeti lelet hipotézisek tömegeit döntheti össze.


Szerző: Gréczi Emőke
 

Fotó: Villányi Csaba/Flashback Photo/MúzeumCafé
 

Megjelent a MúzeumCafé 40. számában (2014. április)
 

Török László 1941-ben született Budapesten. 1964-ben végzett a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, ezt követően a Magyar Tudományos Akadémia Régészeti Kutatócsoportjának (később Régészeti Intézet) munkatársa, majd főmunkatársa, tudományos tanácsadója, 2004-től kutatóprofesszora. A hatvanas években egy egyiptomi ösztöndíj hatására az egyiptomi késő antik művészet felé fordult, posztgraduális képzésen vett részt az ELTE Egyiptológiai Tanszékén, ahol 1971-től tanít is; 1991-től címzetes egyetemi tanár. A kopt művészet történetét célzó kutatásai mellett részt vett a nubiológia, azaz a Középső-Nílus-völgy történeti-régészeti kutatásainak szaktudománnyá fejlesztésében. Építészetből és történettudományból doktorált, 2004-től az MTA levelező, 2010-től rendes tagja. A Szépművészeti Múzeum 2005-ös kopt kiállításának kurátora.

Komment 0 | Reblog! 0 |


Címkefelhő

kiállítás (113),Magyar Nemzeti Galéria (56),MúzeumCafé folyóirat (55),Szépművészeti Múzeum (47),kultúrpolitika (35),programajánló (29),történelem (27),műgyűjtés (27),interjú (23),kortárs művészet (23),Párizs (22),politika (22),avantgárd (21),irodalom (21),építészet (19),múzeumépítészet (18),műkereskedelem (17),gyűjteménygyarapítás (17),Szentendre (16),fotográfia (16),videó (15),régészet (14),Petőfi Irodalmi Múzeum (14),restaurálás (13),Ludwig Múzeum (13),Műcsarnok (12),műtárgyvásárlás (11),élő MúzeumCafé (11),restitúció (11),szobrászat (10),Nemzeti Múzeum (10),digitalizálás (10),grafika (10),Capa Központ (10),Picasso (9),iparművészet (8),holokauszt (8),Kiscelli Múzeum (7),Garas Klára (7),Bécs (7),film (7),világháború (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),múzeumpedagógia (6),Rippl-Rónai József (6),Allegro Barbaro (6),Román Csarnok (6),Liget Budapest (5),aukció (5),Értéktár Program (5),kortárs (5),rendszerváltás (5),New York (5),könyvajánló (5),Kassák Múzeum (5),színház (5),Nyolcak (5),Power 50 lista (5),Bartók Béla (4),városi séta (4),Csontváry (4),wanted (4),Rembrandt (4),Pécs (4),könyv (4),látogatottság (4),Skanzen (4),Velence (4),örökségvédelem (4),szocreál (4),néprajz (4),Néprajzi Múzeum (4),Bálint Endre (4),Baán László (4),Európai Iskola (4),fotóművészet (4),Élő MúzeumCafé (4),Louvre (4),konferencia (4),Ady Endre (4),Louvre-Lens (4),zene (4),Aczél György (3),emlékezet (3),Czóbel Béla (3),Hopp Ferenc Múzeum (3),I. világháború (3),előadás (3),Bauhaus (3),kézirat (3),modernizmus (3),dizájn (3),Caravaggio (3),London (3),sport (3),Anna Margit (3),Budapest Galéria (3),MúzeumCafé Díj (3),műtárgyvédelem (3),impresszionisták (3),Derkovits Gyula (3),kulturpolitika (3),műemlékvédelem (3),ganymed goes europe (3),Iparművészeti Múzeum (3),magángyűjtemény (2),internet (2),Seuso-kincs (2),Vadak (2),MúzeumNegyed (2),relikvia (2),Art Market Budapest (2),keleti művészet (2),örökség (2),MúzeumCafé díj (2),címlap (2),Modigliani (2),Erdély (2),Ország Lili (2),Vasarely (2),kert (2),Magyar Zsidó Múzeum (2),Textúra (2),múzeumi rendszer (2),Berlin (2),fortepan (2),pop art (2),Barcelona (2),Milánó (2),Artpool (2),Chagall (2),Munkásmozgalmi Múzeum (2),MúzeumCafé könyvek (2),Zsolnay (2),Lektorátus (2),Vermeer (2),fotó (2),dokumentum (2),múzeum (2),MűvészetMalom (2),Szántó Piroska (2),Szeged (2),Holokauszt (2),vadászat (1),kastély (1),kastélypark (1),Bosch (1),médiaművészet (1),Andrássy (1),Fortepan (1),Mravik László (1),emlékmű (1),KEMKI (1),megnyitó (1),nők (1),Cloisters (1),El Kazovszkij (1),Csernus Tibor (1),etnográfia (1),Disputa (1),Vajda Júlia (1),Ámos Imre (1),műkincslopás (1),múzeumelmélet (1),Dada (1),animáció (1),Garas Kára (1),Sinkó Katalin (1),Kassák Lajos (1),Prága (1),műtárgylopás (1),elhurcolt műkincsek (1),porté (1),orosz művészet (1),Balaton (1),Prado (1),törénelem (1),Batthyány Gyula (1),Győr (1),Magnum Photos (1),Népessy Noémi (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),gender (1),kommunikáció (1),Velencei Biennále (1),Óbuda (1),bevándorlás (1),oktatás (1),Vasarely Múzeum (1),Trieszt (1),Amerika (1),popzene (1),várostörténet (1),interaktivitás (1),egyház (1),Centre Pompidou (1),Budavár (1),Román csarnok (1),MOME (1),installáció (1),Bayreuth (1),Moszkva (1),Kijev (1),emlékmúzeum (1),Múzeum-kert (1),BTM (1),Art Capital (1),MúzeumCafé könyv (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),temető (1),helytörténet (1),art deco (1),Vaszary-villa (1),Múzeumkert (1),Vatikán (1),Tiszadob (1),Richard Wagner Múzeum (1),Leonardo (1),Ani (1),muzeológia (1),műemlék (1),Budapesti Történeti Múzeum (1),védettség (1),portré (1),olimpia (1),Kecskemét (1),1956 (1),Múzeumok Éjszakája (1),Kocsis Zoltán (1),emlékhely (1),Sopron (1),hamisítás (1),zsidóság (1),emigráció (1),Lengyelország (1),Albertina (1),kultúrtörténet (1),Olaszország (1),jótékonyság (1),beszélgetés (1),Képzőművészeti Egyetem (1),Sziklakórház (1),MúzeumCafé (1),Vaszary János (1),dinoszaurusz (1),Művészetmalom (1),dada (1),szalon (1),restitucio (1),századforduló (1),városliget (1),Nagy-Britannia (1),progarmajánló (1),könyvtár (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Székesfehérvár (1),kutatás (1),szobor (1),BÁV (1),Debrecen (1),adatbázis (1),Radnóti Miklós (1),Gyarmati Fanni (1),Csinszka (1),Márffy Ödön (1),királynő (1),Guggenheim Muzeum (1),François Gilot (1),Vallauris (1),szeged (1),közösségi oldalak (1),Keserü Ilona (1),Guernica (1),Duchamp (1),gyerekeknek (1),Balaton (1),Siófok (1),retró (1),Metz (1),Rozsda Endre (1),balaton (1),tárlatvezetés (1),Matisse (1),gallery weekend (1),kultusz (1),Vaszary Villa (1),Christie’s (1),Pinault (1),Palazzo Grassi (1),irodalomtörténet (1),Természettudományi Múzeum (1),Google Art Project (1),egyiptológia (1),MTA (1),Toulouse-Lautrec (1),bibliofília (1),Budapest100 (1),porgramajánló (1),Lucian Freud (1),Műértő (1),Fabényi Júlia (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Római Iskola (1),Kimt (1), Bécs (1),Miskolc (1),Nagyvilág (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),krimi (1),Amszterdam (1),Kratochwill Mimi (1),Műemlék (1),velence (1),Bukta Imre (1),stressz (1),Kína (1),Munkácsy Mihály (1),teremőr (1),fotógráfia (1),Bálint Ház (1),Kieselbach Galéria (1),Aristide Maillol (1),Magyar Nemzeti Múzeum (1),Guggenheim Múzeum (1),Manet (1),MANK (1),Moholy-Nagy László (1),Benczúr Gyula (1),Elgin-márványok (1),Athén (1),erdély (1),Frida Kahlo (1),szürrealizmus (1),kina (1),felújítás (1),Várkert Bazár (1),veduta (1),Rómer Flóris Múzeum (1),Velázquez (1),Ernst Múzeum (1),ajánló (1)