Nyitott múzeum – az vajon mi?

Címkék: könyv, Néprajzi Múzeum, néprajz, Kiscelli Múzeum, Magyar Zsidó Múzeum, múzeumelmélet, programajánló

könyv Néprajzi Múzeum néprajz Kiscelli Múzeum Magyar Zsidó Múzeum múzeumelmélet programajánló

A jelen múzeumi dokumentálását összefogó MaDok-program tapasztalataira alapozva és ennek részeként készült el a …NYITOTT MÚZEUM… című kötet, mely kézikönyvként szolgál a programban részt vevő vagy szimpatizáló, csatlakozni vágyó kurátorok, közgyűjteményi szakemberek számára.

 


A MaDok-program ötlete Fejős Zoltántól, a Néprajzi Múzeum akkori főigazgatójától származik, a történet 2002-ben kezdődött, célja a kortárs mindennapi élet tárgyainak és dokumentumainak összegyűjtése és kiállítása volt, svéd modell alapján. A „jelen” alatt akkor még csak bő egy évtizedet, ma közel harminc évet értenek, hiszen az időhatár a rendszerváltás. Ez egy ugyanolyan kortárs gyűjtemény, mint amilyen a művészeti múzeumokban is gyarapszik folyamatosan, csak itt – a néprajzi, antropológiai tematikának megfelelően – nem alapvetően és eredendően műtárgyak, hanem használati eszközök, tárgyak halmozódnak fel, a gördeszkától a zacskós tej tartóig. A hálózatépítés a kezdetektől a program része volt, a Néprajzi Múzeum mellett több intézmény, civil szervezet és kutató foglalkozik a témával, sok-sok kiállítás számolt be az eredményekről – a legismertebb talán a 2006-os Műanyag, országjáró EtnoMobil 1.0 és 2.0 (mind Néprajzi Múzeum), de ide kapcsolódik a Kiscelli Múzeum Street Fashion Múzeum című kiállítása és kutatása is.

könyv Néprajzi Múzeum néprajz Kiscelli Múzeum Magyar Zsidó Múzeum múzeumelmélet programajánló
Ezeknek a programoknak a létrejötte elképzelhetetlen a közönség bevonása nélkül, és ez a kiindulópontja a „nyitott múzeumnak”, amely az intézmény és a látogató kölcsönösségén, együttműködésén alapul, a tárhasználat demokratikus felfogását és a rögzült hierarchia kritikáját hirdeti. Vagyis egy kicsit mindent az ellenkezőjére fordít, mint amit eddig a múzeumról gondoltunk. A …NYITOTT MÚZEUM… kézikönyv a fogalmak tisztázásával, interjúkkal, esettanulmányokkal segíti a megértést, módszertani útmutatód ad a kutatók, kurátorok kezébe.


Kilenc kutató három és fél éves munkája a kötet, amelynek háromrészes prezentációja jövő héten, május 22-én kezdődik.

Íme a program: május 22-én 17 órától az Új Lumen Kávézóban (Horánszky utca 5.),  június 6-án 18 órától a Magyar Zsidó Múzeum Síp utcai közösségi terében (Síp utca 12.) és június 12-én 18 órától a tranzit.hu Magdolna utca 5-7. alatti termében (Vasas Szakszervezet székháza) lehet találkozni, beszélgetni a résztvevőkkel, vásárolni a kötetből.

könyv Néprajzi Múzeum néprajz Kiscelli Múzeum Magyar Zsidó Múzeum múzeumelmélet programajánló
A kézikönyv szerzői, a kutatócsoport tagjai: Foster Hannah Daisy, Frazon Zsófia, Gadó Flóra, Hermann Veronika, Illés Péter, Schleicher Vera, Szakács Eszter, Toronyi Zsuzsanna, Wilhelm Gábor

Meghívott szerzők: Csatlós Judit, Csengei Andrea, Horváth Kitti, Andreas Lehner, Őze Eszter, Thury Lili, Vörös Gabriella

Meghívott kommentálók: Fejes Petra, Hermann Júlia, Hornyák Evelin, Kiss Krisztina Noémi, Vörös Zétény

Interjúalanyok: Bujdosó Attila, Csatlós Judit, László Zsófia, Menesi Attila, Orbán György, Romsics Imre, Simonovics Ildikó, Soós Borbála, Szijártó Zsolt, Timár Katalin, Trapp Dominika

Szerkesztette: Frazon Zsófia

Olvasószerkesztő: Sebes Katalin

Angol fordító: Laki Júlia

Angol anyanyelvi lektor: Bob Dent

Könyvterv, grafika: DE_FORM (Demeczky Nóra, Déri Enikő)

Webfejlesztés: Godzsák Dávid

Weboldal: http://nyitottmuzeum.neprajz.hu/

Kiadó: Néprajzi Múzeum, 2018

Partnerintézmények: Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár, Savaria Múzeum, ELTE BTK Média és Kommunikáció Tanszék, tranzit.hu, Laczkó Dezső Múzeum

A kutatás támogatója: OTKA-NKFI

A kötetről készült fotókat Sarnyai Krisztina készítette.
 

Komment 0 | Reblog! 0 |


Címkefelhő

kiállítás (129),MúzeumCafé folyóirat (62),Magyar Nemzeti Galéria (59),Szépművészeti Múzeum (49),kultúrpolitika (37),programajánló (36),műgyűjtés (33),történelem (29),irodalom (27),politika (26),kortárs művészet (26),építészet (25),interjú (25),Párizs (24),avantgárd (24),múzeumépítészet (22),fotográfia (21),Szentendre (19),Petőfi Irodalmi Múzeum (18),műkereskedelem (18),gyűjteménygyarapítás (18),videó (17),régészet (16),restaurálás (15),Műcsarnok (14),Ludwig Múzeum (14),Nemzeti Múzeum (13),iparművészet (13),film (13),élő MúzeumCafé (11),Capa Központ (11),szobrászat (11),műtárgyvásárlás (11),grafika (11),restitúció (11),digitalizálás (10),Picasso (10),színház (8),holokauszt (8),Kiscelli Múzeum (8),Bécs (8),Kassák Múzeum (7),Néprajzi Múzeum (7),Garas Klára (7),múzeumpedagógia (6),Power 50 lista (6),Román Csarnok (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Liget Budapest (6),világháború (6),zene (6),könyvajánló (6),Rippl-Rónai József (6),néprajz (6),Allegro Barbaro (6),London (5),aukció (5),Ady Endre (5),kortárs (5),Értéktár Program (5),New York (5),Európai Iskola (5),könyv (5),fotóművészet (5),Nyolcak (5),rendszerváltás (5),Csontváry (4),szocreál (4),konferencia (4),MúzeumCafé Díj (4),Bauhaus (4),Skanzen (4),Rembrandt (4),wanted (4),városi séta (4),Hopp Ferenc Múzeum (4),látogatottság (4),Bartók Béla (4),Baán László (4),Louvre-Lens (4),Pécs (4),Louvre (4),Velence (4),Élő MúzeumCafé (4),örökségvédelem (4),Bálint Endre (4),Caravaggio (3),Erdély (3),Anna Margit (3),Vaszary-villa (3),Aczél György (3),műemlékvédelem (3),kézirat (3),kulturpolitika (3),Seuso-kincs (3),előadás (3),Budapest Galéria (3),Iparművészeti Múzeum (3),műtárgyvédelem (3),emlékezet (3),modernizmus (3),impresszionisták (3),I. világháború (3),ganymed goes europe (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),Berlin (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),sport (3),Vasarely (3),Czóbel Béla (3),Derkovits Gyula (3),festészet (3),dizájn (3),Csinszka (2),Art Capital (2),örökség (2),címlap (2),MúzeumCafé díj (2),MúzeumCafé könyvek (2),Modigliani (2),múzeumi rendszer (2),internet (2),magángyűjtemény (2),kert (2),relikvia (2),Szeged (2),Zsolnay (2),MúzeumNegyed (2),fortepan (2),Textúra (2),Frida Kahlo (2),Milánó (2),Artpool (2),pop art (2),keleti művészet (2),Chagall (2),dokumentum (2),fotó (2),Balaton (2),Vadak (2),Art Market Budapest (2),Barcelona (2),Fővárosi Képtár (2),múzeumelmélet (2),Holokauszt (2),Szántó Piroska (2),zsidóság (2),Vermeer (2),múzeum (2),MűvészetMalom (2),Lektorátus (2),Ország Lili (2),Román csarnok (2),ajánló (2),Velencei Biennále (1),vadászat (1),Vatikán (1),Múzeumkert (1),kommunikáció (1),Szombathely (1),Tiszadob (1),gender (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),kastély (1),Fortepan (1),KEMKI (1),Budavár (1),emlékmű (1),art deco (1),BTM (1),Múzeum-kert (1),Andrássy (1),megnyitó (1),Trieszt (1),Győr (1),Balaton (1),orosz művészet (1), (1),digitalizáció (1),Batthyány Gyula (1),Sziklakórház (1),Bukta Imre (1),Sziget Fesztivál (1),törénelem (1),Kassák Lajos (1),MúzeumCafé könyv (1),plakát (1),Vasarely Múzeum (1),kastélypark (1),Amerika (1),oktatás (1),Közlekedési Múzeum (1),műtárgylopás (1),porté (1),helytörténet (1),bevándorlás (1),nők (1),Madrid (1),Lengyelország (1),portré (1),OSZMI (1),Leonardo (1),Pompidou (1),1956 (1),Múzeumok Éjszakája (1),Bayreuth (1),Richard Wagner Múzeum (1),belsőépítészet (1),emigráció (1),jótékonyság (1),beszélgetés (1),Képzőművészeti Egyetem (1),kultúrtörténet (1),Olaszország (1),Sopron (1),Budapesti Történeti Múzeum (1),Színháztörténeti Múzeum (1),emlékhely (1),Kecskemét (1),op art (1),egyház (1),MOME (1),Klimt (1),temető (1),műkincslopás (1),interaktivitás (1),médiaművészet (1),Schiele (1),Albertina (1),Centre Pompidou (1),animáció (1),installáció (1),popzene (1),szecesszió (1),Moszkva (1),várostörténet (1),Disputa (1),etnográfia (1),emlékmúzeum (1),Kijev (1),El Kazovszkij (1),Bosch (1),Munkácsy Mihály (1),Kratochwill Mimi (1),Csernus Tibor (1),muzeológia (1),Vajda Júlia (1),Prado (1),Magnum Photos (1),Dada (1),Duchamp (1),tárlatvezetés (1),királynő (1),balaton (1),Vaszary Villa (1),Keserü Ilona (1),bibliofília (1),Manet (1),szeged (1),François Gilot (1),közösségi oldalak (1),Metz (1),Pinault (1),Christie’s (1),Vallauris (1),Guernica (1),dinoszaurusz (1),Természettudományi Múzeum (1),gyerekeknek (1),Siófok (1),retró (1),Nagy-Britannia (1),könyvtár (1),MúzeumCafé (1),Prága (1),Nagyvilág (1),Toulouse-Lautrec (1),felújítás (1),Ámos Imre (1),Cloisters (1),elhurcolt műkincsek (1),Mravik László (1),Sinkó Katalin (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Óbuda (1),Népessy Noémi (1),Rómer Flóris Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),műemlék (1),Ani (1),hamisítás (1),restitucio (1),védettség (1),szalon (1),adatbázis (1),MANK (1),Guggenheim Múzeum (1),Kocsis Zoltán (1),olimpia (1),kutatás (1),Palazzo Grassi (1),irodalomtörténet (1),Kína (1),Garas Kára (1),Műértő (1),Fabényi Júlia (1),Római Iskola (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),kina (1),szürrealizmus (1),Velázquez (1),Athén (1),Ernst Múzeum (1),Várkert Bazár (1),erdély (1),porgramajánló (1),MTA (1),stressz (1),veduta (1),Amszterdam (1),Miskolc (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),velence (1),Műemlék (1),Benczúr Gyula (1),egyiptológia (1),Budapest100 (1),Kimt (1), Bécs (1),Elgin-márványok (1),Aristide Maillol (1),dada (1),Művészetmalom (1),Vaszary János (1),kínai művészet (1),Radnóti Miklós (1),Rijksmuseum (1),századforduló (1),progarmajánló (1),gallery weekend (1),kultusz (1),Guggenheim Muzeum (1),városliget (1),BÁV (1),Gyarmati Fanni (1),Márffy Ödön (1),Magyar Nemzeti Múzeum (1),Matisse (1),fotógráfia (1),teremőr (1),Bálint Ház (1),Moholy-Nagy László (1),Rozsda Endre (1),Székesfehérvár (1),Debrecen (1),szobor (1),Lucian Freud (1),Google Art Project (1),krimi (1)