A készülő kiállítás kapcsán elővettük az egyik, öt évvel ezelőtti lapszámunkat. Az alábbi kérdést tettük fel: Hol és hogyan lehetne méltó módon bemutatni Magyarországon Csontváry Kosztka Tivadar egyedülálló életművét? Aki válaszolt: Kieselbach Tamás, Sárkány József, Gulyás Gábor (!) és Szücs György.

A város legromantikusabb kiállítóhelye, az óbudai kiscelli kolostorépület és templom hetven éve szolgál a főváros múzeumaként. A Mágnás Elza-rejtélyt felelevenítő kiállítás most húzott egy nagyot: az épületre, annak történetére is reflektál, a terek és a falak nem a hátterét adják a tárlatnak, hanem részei annak.

Bölcs és példamutató lépés egy közintézménytől, amikor digitalizálja archívumát és közkinccsé teszi. A Fővárosi Levéltár Klösz György több mint 1500 fotóját bocsátotta a Fortepan rendelkezésére, hogy bárki számára megtekinthetővé váljon. Valljuk be: Klösz nélkül fogalmunk sem lenne, hogy milyen volt Budapest 120 évvel ezelőtt.

Nehéz úgy megrendezni egy komolyabb képzőművészeti kiállítást, hogy a szakma lényegében kimarad belőle, a teljes kommunikációt a politika végzi, így bizony sok a tárgyi tévedés, és ugyan van jó néhány adóssága az utókornak Csontváryval kapcsolatban, de egy ilyen esemény ezen biztosan nem segít.

Trogmayer Ottó nem volt tősgyökeres szegedinek, "csak" pályájának negyven éve kötődött a városhoz: éppen ennyi ideig dolgozott a Móra Ferenc Múzeumban, ahová kezdő régészként került, és ahonnan főigazgatóként vonult nyugdíjba. Emellett több mint három évtizedig oktatott a város egyetemén, az utolsó csaknem egy évtizedben tanszékvezetőként. Régészként "végignégykézlábazta" Csongrád megyét, múzeumvezetőként végigvezette az Ópusztaszeri Emlékpark - és a Feszty-körkép - megvalósítását az első gondolattól - ami Erdei Ferenc dolgozószobájában született meg 1970-ben - egészen az 1995-ös átadásig.

Nem csupán egy városi sétát tettünk, de megfordult velünk a világ Miskolcon, ahol barátunk, az Artmagazin jóvoltából jártunk néhány nappal ezelőtt. Egy fantasztikus csapat fogadott minket, az Észak-Keleti Átjáró Egyesület, tőlük megtudhattuk, hogy miskolcinak lenni tényleg igazi kaland.

Elkezdesz most egy projektet, öt évre tervezel, de senki nem tudja, mi lesz 2020-ban. El kell képzelned, mit hoz a jövő" - mondja Wim Pijbes, az amszterdami Rijksmuseum főigazgatója, a Liget Budapest építészeti zsűrijének társelnöke. A holland művészettörténész tudja, miről beszél: a botrányosan elhúzódó Rijksmuseum-felújítás kellős közepén érkezett az amszterdami művészeti szentélybe, és az ő vezetésével sikerült végre befejezni a nagy munkát. Az ezzel járó konfliktusokat Pijbes szerint egyvalami tudja megoldani: "az erős vezetési képesség, az, hogy tudod előre, milyen irányba akarsz menni, és mi legyen a végeredmény." A Rijksmuseum főigazgatója elismeri: nem lehet mindenkit meggyőzni, mindig lesznek olyanok, akiknek nem tetszik az adott projekt - de a részvétel lehetőségét nekik is meg kell adni. A múzeumok szerepe ugyanakkor Pijbes szerint változik: egy nemzeti múzeumnak természetesen sok területen a legjobbnak kell lennie, de az emberek manapság nem fogadják el a nagy intézmények abszolutizmusát. A főigazgató szerint az internet korában mindenkinek van véleménye, mindenki írhat, közvetíthet és fogadhat információkat. A felülről lefelé irányuló kommunikáció és viselkedés, hogy a múzeum tudja, mi fontos és mi jó neked, nem működik többé. Wim Pijbes a zsűri tagjaként magáról a konkrét budapesti múzeumnegyed projektről a pályázat szabályai szerint nem beszélhetett, de a múzeumi negyedek eszméjéről, az ilyen és hasonló helyek lehetséges koncepcióiról és kihívásairól, a múzeumi világ jelenéről és jövőjéről örömmel nyilatkozott a MúzeumCafénak.

Nagy Kriszta Orbán-sorozata óvatos kezdeményezés, drMáriás vadászruhás Lázár Jánosa pedig egy kósza ötlet Rob Pruitt projektjéhez képest: a New York-i művész (?) minden nap fest egy képet Obamáról, a beiktatása óta. 2500 fölött jár a művek száma, és minden nap eggyel több lesz.

A megkérdezettek - elméletileg - már be is rendezték a Ligetbe tervezett múzeumokat. Gőz László szabadtéri koncerteket látna szívesen a Zene Háza körül, Rockenbauer Zoltán bécsi és párizsi példákat említ, Baki Péter kortárs fotóművészeket "adatna el" a Fotómúzeummal, ha már Brassait és Kertészt nem kell. Hegyi Lóránd egymás mellé tenné a nemzetit és a nemzetközit az MNG új épületében. Javaslatok, ötletek kurátortól, restaurátortól, turisztikai szakembertől, intézményvezetőtől.

Nem könnyű kiállítás, amelyet Selye János tiszteletére rendezett a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM), ám közel sem érdektelen, még a "civilek" számára sem. Ő sem volt könnyű ember, mesélték egykori tanítványai és munkatársai: Selye Jánossal élni és dolgozni - ez jelentette az igazi stresszt a környezete számára.