Címkék: Párizs, Allegro Barbaro, Nyolcak, kiállítás

Bő két és fél hónap alatt 160 ezren keresték fel az Allegro Barbaro kiállítást, ami bőségesen meghaladta a várakozásokat, ráadásul több embert vonzott, mint a három Nyolcak kiállítás (Pécsen, Budapesten és Bécsben) együttvéve.

Címkék: védettség, restitúció, hamisítás, örökségvédelem

Modernizálni, néhol egyértelműsíteni kívánják a védettség, a műtárgyak határokon át való mozgatása és a restitúció kérdését a 2014. január 12-én és március 15-én életbe lépő új jogszabályok. Első ránézésre úgy tűnik, hogy a legmarkánsabb változások a hamisítványok, műtárgylopások megítélését, illetve a nem (állami) múzeumi, de közérdeklődésre számot tartó gyűjtemények meghatározását érintik.

Címkék: interjú, Párizs, Louvre, MúzeumCafé folyóirat, múzeumépítészet

Hetvenes éveinek vége felé közeledve is fiatalos hévvel dolgozik, könyveket ír, kiállításokat gondol ki és nyit meg, kutatásokat ösztönöz a francia művészettörténeti élet élő legendája, Pierre Rosenberg. Elmaradhatatlan piros sáljával a nyakában minden fontos párizsi és nemzetközi művészeti eseményen feltűnik a képzőművészet tudományos kutatását és széles körű megismertetését élethivatásul választó úriember, aki művészettörténészek generációinak gondolkodását, pályáját határozza meg évtizedek óta.

MűvészetMalom: a százévesek és a többiek

Címkék: kiállítás, Szentendre, Európai Iskola, Anna Margit, Szántó Piroska, Vajda Júlia, MűvészetMalom

Az Európa Iskola köréből több művész születésének centenáriumát ünnepeltük 2013-ban, kire komolyabb kiállításokkal emlékeztek, másnak kevesebb köszöntés jutott. A szentendrei kiállítóhely egyszerre három művésznek (Anna Margit, Szántó Piroska, Vajda Júlia) - vagy múzsának - állított emléket, a születésnapra pedig két további vendéget (Modok Mária, Vaszkó Erzsébet) meghívtak - kérdés, hogy miért éppen őket…

Címkék: kiállítás, Szépművészeti Múzeum, Caravaggio, interjú, Garas Klára

A Szépművészeti Múzeum Caravaggiótól Canalettóig című kiállításának katalógusában sokszor hivatkoznak a szerzők Garas Klára kutatásaira: művek alkotóit határozta meg, másutt gyűjteményeket írt le vagy képek útját kutatta fel. A Szépművészeti Múzeum egykori főigazgatója ma, kilencven fölött is aktív, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a katalógus nála lévő példányát rögtön végigcédulázta.

Címkefelhő

kiállítás (129),MúzeumCafé folyóirat (62),Magyar Nemzeti Galéria (59),Szépművészeti Múzeum (49),kultúrpolitika (37),programajánló (36),műgyűjtés (33),történelem (29),irodalom (27),építészet (25),politika (25),interjú (25),kortárs művészet (25),Párizs (24),avantgárd (24),múzeumépítészet (22),fotográfia (21),Szentendre (19),Petőfi Irodalmi Múzeum (18),műkereskedelem (18),gyűjteménygyarapítás (18),videó (17),régészet (16),Műcsarnok (14),restaurálás (14),Ludwig Múzeum (14),Nemzeti Múzeum (13),iparművészet (13),film (13),élő MúzeumCafé (11),Capa Központ (11),szobrászat (11),műtárgyvásárlás (11),grafika (11),restitúció (11),digitalizálás (10),Picasso (10),színház (8),holokauszt (8),Kiscelli Múzeum (8),Bécs (8),Kassák Múzeum (7),Néprajzi Múzeum (7),Garas Klára (7),múzeumpedagógia (6),Power 50 lista (6),Román Csarnok (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Liget Budapest (6),világháború (6),zene (6),könyvajánló (6),Rippl-Rónai József (6),néprajz (6),Allegro Barbaro (6),London (5),aukció (5),Ady Endre (5),kortárs (5),Értéktár Program (5),New York (5),Európai Iskola (5),könyv (5),fotóművészet (5),Nyolcak (5),rendszerváltás (5),Csontváry (4),szocreál (4),konferencia (4),MúzeumCafé Díj (4),Bauhaus (4),Skanzen (4),Rembrandt (4),wanted (4),városi séta (4),Hopp Ferenc Múzeum (4),látogatottság (4),Bartók Béla (4),Baán László (4),Louvre-Lens (4),Pécs (4),Louvre (4),Velence (4),Élő MúzeumCafé (4),örökségvédelem (4),Bálint Endre (4),Caravaggio (3),Erdély (3),Anna Margit (3),Vaszary-villa (3),Aczél György (3),műemlékvédelem (3),kézirat (3),kulturpolitika (3),Seuso-kincs (3),előadás (3),Budapest Galéria (3),Iparművészeti Múzeum (3),műtárgyvédelem (3),emlékezet (3),modernizmus (3),impresszionisták (3),I. világháború (3),ganymed goes europe (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),Berlin (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),sport (3),Vasarely (3),Czóbel Béla (3),Derkovits Gyula (3),festészet (3),dizájn (3),Csinszka (2),Art Capital (2),örökség (2),címlap (2),MúzeumCafé díj (2),MúzeumCafé könyvek (2),Modigliani (2),múzeumi rendszer (2),internet (2),magángyűjtemény (2),kert (2),relikvia (2),Szeged (2),Zsolnay (2),MúzeumNegyed (2),fortepan (2),Textúra (2),Frida Kahlo (2),Milánó (2),Artpool (2),pop art (2),keleti művészet (2),Chagall (2),dokumentum (2),fotó (2),Balaton (2),Vadak (2),Art Market Budapest (2),Barcelona (2),Fővárosi Képtár (2),múzeumelmélet (2),Holokauszt (2),Szántó Piroska (2),zsidóság (2),Vermeer (2),múzeum (2),MűvészetMalom (2),Lektorátus (2),Ország Lili (2),Román csarnok (2),ajánló (2),Velencei Biennále (1),vadászat (1),Vatikán (1),Múzeumkert (1),kommunikáció (1),Szombathely (1),Tiszadob (1),gender (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),kastély (1),Fortepan (1),KEMKI (1),Budavár (1),emlékmű (1),art deco (1),BTM (1),Múzeum-kert (1),Andrássy (1),megnyitó (1),Trieszt (1),Győr (1),Balaton (1),orosz művészet (1), (1),digitalizáció (1),Batthyány Gyula (1),Sziklakórház (1),Bukta Imre (1),Sziget Fesztivál (1),törénelem (1),Kassák Lajos (1),MúzeumCafé könyv (1),plakát (1),Vasarely Múzeum (1),kastélypark (1),Amerika (1),oktatás (1),Közlekedési Múzeum (1),műtárgylopás (1),porté (1),helytörténet (1),bevándorlás (1),nők (1),Madrid (1),Lengyelország (1),portré (1),OSZMI (1),Leonardo (1),Pompidou (1),1956 (1),Múzeumok Éjszakája (1),Bayreuth (1),Richard Wagner Múzeum (1),belsőépítészet (1),emigráció (1),jótékonyság (1),beszélgetés (1),Képzőművészeti Egyetem (1),kultúrtörténet (1),Olaszország (1),Sopron (1),Budapesti Történeti Múzeum (1),Színháztörténeti Múzeum (1),emlékhely (1),Kecskemét (1),op art (1),egyház (1),MOME (1),Klimt (1),temető (1),műkincslopás (1),interaktivitás (1),médiaművészet (1),Schiele (1),Albertina (1),Centre Pompidou (1),animáció (1),installáció (1),popzene (1),szecesszió (1),Moszkva (1),várostörténet (1),Disputa (1),etnográfia (1),emlékmúzeum (1),Kijev (1),El Kazovszkij (1),Bosch (1),Munkácsy Mihály (1),Kratochwill Mimi (1),Csernus Tibor (1),muzeológia (1),Vajda Júlia (1),Prado (1),Magnum Photos (1),Dada (1),Duchamp (1),tárlatvezetés (1),királynő (1),balaton (1),Vaszary Villa (1),Keserü Ilona (1),bibliofília (1),Manet (1),szeged (1),François Gilot (1),közösségi oldalak (1),Metz (1),Pinault (1),Christie’s (1),Vallauris (1),Guernica (1),dinoszaurusz (1),Természettudományi Múzeum (1),gyerekeknek (1),Siófok (1),retró (1),Nagy-Britannia (1),könyvtár (1),MúzeumCafé (1),Prága (1),Nagyvilág (1),Toulouse-Lautrec (1),felújítás (1),Ámos Imre (1),Cloisters (1),elhurcolt műkincsek (1),Mravik László (1),Sinkó Katalin (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Óbuda (1),Népessy Noémi (1),Rómer Flóris Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),műemlék (1),Ani (1),hamisítás (1),restitucio (1),védettség (1),szalon (1),adatbázis (1),MANK (1),Guggenheim Múzeum (1),Kocsis Zoltán (1),olimpia (1),kutatás (1),Palazzo Grassi (1),irodalomtörténet (1),Kína (1),Garas Kára (1),Műértő (1),Fabényi Júlia (1),Római Iskola (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),kina (1),szürrealizmus (1),Velázquez (1),Athén (1),Ernst Múzeum (1),Várkert Bazár (1),erdély (1),porgramajánló (1),MTA (1),stressz (1),veduta (1),Amszterdam (1),Miskolc (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),velence (1),Műemlék (1),Benczúr Gyula (1),egyiptológia (1),Budapest100 (1),Kimt (1), Bécs (1),Elgin-márványok (1),Aristide Maillol (1),dada (1),Művészetmalom (1),Vaszary János (1),kínai művészet (1),Radnóti Miklós (1),Rijksmuseum (1),századforduló (1),progarmajánló (1),gallery weekend (1),kultusz (1),Guggenheim Muzeum (1),városliget (1),BÁV (1),Gyarmati Fanni (1),Márffy Ödön (1),Magyar Nemzeti Múzeum (1),Matisse (1),fotógráfia (1),teremőr (1),Bálint Ház (1),Moholy-Nagy László (1),Rozsda Endre (1),Székesfehérvár (1),Debrecen (1),szobor (1),Lucian Freud (1),Google Art Project (1),krimi (1)