Lichtenstein beparkolt a Pompidou-ba

Címkék: Párizs, kiállítás, pop art

Egy BMW 320i Turbo parkol a párizsi modern művészeti múzeum előcsarnokában, bepöttyözve az amerikai pop-pápa, Roy Lichtenstein által - a különös műtárgy része a művész retrospektív kiállításának, de azok által is megcsodálható, akik nem vennének jegyet a kiállításra.
A BMW Art Car Projectje 1975-ben indult, elsőként Calder csinosított egy versenyautót, Lichtenstein a sorban harmadikként következett 1977-ben, közvetlenül Warhol előtt. A tervezés és kivitelezés fázisairól fotók is tanúskodnak, így látható, hogy a művész maga is aktívan részt vett a minták elhelyezésében, az autó pedig futott, mégpedig a Le Mans-i 24 órás futamon, tehát nem feltétlenül kiállítási darabnak szánták a megrendelők. (Az egyelőre utolsót Jeff Koons díszítette 2010-ben.)

Címkék: Szépművészeti Múzeum, Barcelona, műtárgylopás

Szinte napra pontosan 30 évvel ezelőtt történt a legnagyobb hazai műtárgyrablás: két tolvaj 1983 novemberében, a felállványozott épület ablakán bejutva vitt el hét nagy értékű festményt - köztük Raffaello Esterházy Madonnáját - a Szépművészeti Múzeumból. A híres festmény szépsége most is rabul ejtett egy enyves kezű tolvajt, ugyanis a kép molinón látható mását egy barcelonai szabadtéri kiállításról vitték el a napokban.

Bartók és a nagy sansz Párizsban

Címkék: Párizs, Allegro Barbaro, Bartók Béla, modernizmus

Ezekben a hetekben Párizsban Bartóknak és a magyar modernistáknak olyan konkurensekkel kellene felvenni a harcot, mint Roy Lichtenstein, Hieronymus Bosch,Félix Valloton, Georges Braque és Frida Kahlo. De csak kellene, hiszen a párizsi közönség lehetőleg mindenhová elmegy, minden kiállítást megnéz: ahová vasárnap este 9-kor be lehet jutni, ott még egy ilyen késői órában is beáll a sorba.

Címkék: MúzeumCafé folyóirat

Ezennel útjára indul a hatodik évfolyamában járó MúzeumCafé folyóirat blogja. A saját korlátainkat szeretnénk átlépni, hiszen kéthavi lapként eddig nem volt lehetőségünk naprakészen tudósítani a hazai és külföldi múzeumok legizgalmasabb kiállításairól, eseményeiről, noha kollégáink, Magyarország egyetlen múzeumszakmai folyóiratának szerkesztői és szerzői többnyire mindenhol jelen vannak, mindenről értesülnek és mindenről van véleményük.
Lapunkkal a nagyobb múzeumok shopjaiban és a kiemelt újságárusoknál, velünk és meghívott vendégeinkkel a havonta (olykor kéthetente vagy még gyakrabban) megrendezett Élő MúzeumCafé beszélgetéseken, minden mással itt találkozhatnak az olvasók, a múzeumba járók és azok, akik esetleg tőlünk kapnak kedvet hozzá.

Címkefelhő

kiállítás (126),MúzeumCafé folyóirat (60),Magyar Nemzeti Galéria (58),Szépművészeti Múzeum (49),kultúrpolitika (37),programajánló (34),műgyűjtés (33),történelem (29),irodalom (26),kortárs művészet (25),politika (25),interjú (24),avantgárd (24),Párizs (24),építészet (23),múzeumépítészet (21),fotográfia (20),Szentendre (19),gyűjteménygyarapítás (18),műkereskedelem (18),Petőfi Irodalmi Múzeum (17),videó (17),régészet (15),restaurálás (14),Ludwig Múzeum (14),Műcsarnok (13),film (12),Nemzeti Múzeum (12),restitúció (11),iparművészet (11),Capa Központ (11),szobrászat (11),élő MúzeumCafé (11),grafika (11),műtárgyvásárlás (11),Picasso (10),digitalizálás (10),színház (8),Kiscelli Múzeum (8),Bécs (8),holokauszt (8),Garas Klára (7),Kassák Múzeum (7),Néprajzi Múzeum (7),Allegro Barbaro (6),múzeumpedagógia (6),néprajz (6),világháború (6),könyvajánló (6),Power 50 lista (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Román Csarnok (6),Rippl-Rónai József (6),Liget Budapest (6),New York (5),könyv (5),zene (5),fotóművészet (5),aukció (5),rendszerváltás (5),Értéktár Program (5),Ady Endre (5),Nyolcak (5),kortárs (5),Európai Iskola (5),Rembrandt (4),MúzeumCafé Díj (4),London (4),konferencia (4),szocreál (4),látogatottság (4),Louvre-Lens (4),Skanzen (4),Velence (4),Bartók Béla (4),Csontváry (4),városi séta (4),Pécs (4),Baán László (4),Hopp Ferenc Múzeum (4),örökségvédelem (4),Bálint Endre (4),Élő MúzeumCafé (4),wanted (4),Louvre (4),I. világháború (3),Bauhaus (3),kulturpolitika (3),Erdély (3),emlékezet (3),ganymed goes europe (3),Czóbel Béla (3),Vasarely (3),műtárgyvédelem (3),Berlin (3),Aczél György (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),Budapest Galéria (3),sport (3),Iparművészeti Múzeum (3),műemlékvédelem (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),kézirat (3),dizájn (3),Anna Margit (3),Caravaggio (3),előadás (3),festészet (3),Vaszary-villa (3),Derkovits Gyula (3),impresszionisták (3),modernizmus (3),Milánó (2),Textúra (2),internet (2),örökség (2),Modigliani (2),kert (2),Balaton (2),MúzeumCafé díj (2),magángyűjtemény (2),Vadak (2),relikvia (2),Seuso-kincs (2),múzeum (2),Szántó Piroska (2),fortepan (2),Csinszka (2),MűvészetMalom (2),Vermeer (2),Zsolnay (2),dokumentum (2),Szeged (2),Art Capital (2),múzeumelmélet (2),MúzeumNegyed (2),címlap (2),ajánló (2),Chagall (2),Holokauszt (2),múzeumi rendszer (2),MúzeumCafé könyvek (2),zsidóság (2),Ország Lili (2),pop art (2),Fővárosi Képtár (2),Artpool (2),Román csarnok (2),Lektorátus (2),Art Market Budapest (2),Barcelona (2),fotó (2),keleti művészet (2),törénelem (1),Batthyány Gyula (1),plakát (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),megnyitó (1),Fortepan (1),KEMKI (1),OSZMI (1),emlékmű (1),krimi (1),Madrid (1),Sziklakórház (1),op art (1),porté (1),Klimt (1),Kassák Lajos (1),bevándorlás (1),Amerika (1),oktatás (1),Trieszt (1),Andrássy (1),Schiele (1),gender (1),Vasarely Múzeum (1),Balaton (1),Győr (1),Szombathely (1),Velencei Biennále (1),orosz művészet (1),szecesszió (1),kommunikáció (1),Pompidou (1),MúzeumCafé könyv (1),kultúrtörténet (1),Képzőművészeti Egyetem (1),Albertina (1),emigráció (1),Lengyelország (1),beszélgetés (1),jótékonyság (1),Múzeum-kert (1),Budapesti Történeti Múzeum (1),emlékhely (1),Sopron (1),Olaszország (1),Budavár (1),Miskolc (1),Bayreuth (1),installáció (1),emlékmúzeum (1),Moszkva (1),Kijev (1),MOME (1),Richard Wagner Múzeum (1),Leonardo (1),Centre Pompidou (1),interaktivitás (1),egyház (1),BTM (1),portré (1),nők (1),temető (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),műkincslopás (1),helytörténet (1),Színháztörténeti Múzeum (1),médiaművészet (1),vadászat (1),kastélypark (1),Bosch (1),belsőépítészet (1),art deco (1),animáció (1),Kecskemét (1),várostörténet (1),1956 (1),Múzeumok Éjszakája (1),Múzeumkert (1),popzene (1),Disputa (1),Tiszadob (1),El Kazovszkij (1),Vatikán (1),etnográfia (1),kastély (1),Művészetmalom (1),restitucio (1),szalon (1),könyvtár (1),Nagy-Britannia (1),tárlatvezetés (1),királynő (1),adatbázis (1),kutatás (1),Rómer Flóris Múzeum (1),felújítás (1),Kieselbach Galéria (1),Guggenheim Múzeum (1),MANK (1),balaton (1),Vaszary Villa (1),bibliofília (1),Prado (1),Manet (1),Természettudományi Múzeum (1),gyerekeknek (1),dinoszaurusz (1),Magnum Photos (1),muzeológia (1),Duchamp (1),Keserü Ilona (1),Dada (1),Csernus Tibor (1),Kratochwill Mimi (1),Toulouse-Lautrec (1),Nagyvilág (1),BÁV (1),Vaszary János (1),Vajda Júlia (1),védettség (1),műemlék (1),hamisítás (1),Lucian Freud (1),Rozsda Endre (1),Bukta Imre (1),műtárgylopás (1),veduta (1),Benczúr Gyula (1),Matisse (1),Ani (1),olimpia (1),Népessy Noémi (1),Óbuda (1),elhurcolt műkincsek (1),Prága (1),MúzeumCafé (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Sinkó Katalin (1),Ámos Imre (1),Kocsis Zoltán (1),Cloisters (1),Mravik László (1),Garas Kára (1),Siófok (1),retró (1),erdély (1),Várkert Bazár (1),Frida Kahlo (1),szürrealizmus (1),Munkácsy Mihály (1),kina (1),Ernst Múzeum (1),Velázquez (1),Bálint Ház (1),teremőr (1),Aristide Maillol (1),Elgin-márványok (1),Athén (1),Kína (1),Műértő (1), Bécs (1),Kimt (1),Műemlék (1),velence (1),stressz (1),Budapest100 (1),egyiptológia (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Fabényi Júlia (1),Római Iskola (1),porgramajánló (1),MTA (1),fotógráfia (1),Magyar Nemzeti Múzeum (1),Palazzo Grassi (1),Pinault (1),irodalomtörténet (1),kultusz (1),Guggenheim Muzeum (1),gallery weekend (1),Christie’s (1),Metz (1),Vallauris (1),Guernica (1),François Gilot (1),szeged (1),közösségi oldalak (1),városliget (1),progarmajánló (1),Székesfehérvár (1),Debrecen (1),szobor (1),Google Art Project (1),Moholy-Nagy László (1),Márffy Ödön (1),Gyarmati Fanni (1),dada (1),századforduló (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Radnóti Miklós (1),Amszterdam (1)