„Minden ház érdekes” – így szól a Budapest100 projekt mottója, ennek alátámasztására öt éve járják és mutatják be a főváros százéves házait, évről évre egyre többet, egy több érdeklődő számára. Mivel lapunk hamarosan nagyobb terjedelmet szentel az egyre népszerűbb városi sétáknak, így nem voltunk restek felkeresni a Budapest100 fotókiállítását a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár épületében.

 


Patinás, korszerűen felújított, gegekkel teli, de mégiscsak szűkös térben nyílt meg a projekt elmúlt öt évére emlékező tárlat, amely ebben a formában aligha tudja átadni, inkább csak érzékeltetni a város rejtett csodáit, mutatni néhányat azokból az épületekből, amelyeket az önkéntes (tárlat)vezetők segítségével eddig felkereshettek az érdeklődők. Arra azonban feltétlenül alkalmas a kiállítás, hogy az ember szabaddá tegye magát az április 18-19-i hétvégére, amikor újabb 57 házat lehet végigjárni, többségét szombaton és vasárnap is, hiszen képtelenség egyszerre Pesten és Budán lenni, de átjutni sem nagyon. Itt nemcsak arról van szó, hogy megy egy csoport egy vezetővel, valamelyik lakó kinyitja a kaput, az udvar közepén megállva alulnézetből vetnek egy pillantást a körfolyosók által kirajzolódó mintára, majd annak az adatnak az ismeretében, hogy ki tervezete az épületet és esetleg milyen híresség lakott benne valaha, továbbsétálnak a következő helyszínre. Az épületek többségében ugyanis piknik, kiállítás, tárlatvezetés, színielőadás, kamarakoncert és süteménykóstolás várja a csapatot, egy helyen akár órákat is el lehetne időzni, ha nem várna még ötvenegynéhány másik.


A szerző szűkebb hazájában is ünnepel néhány ház az idén, ezek szerepelnek is a programban. Az egyik, a Bartók 36-38. messze földön is híres, a Hadikról, a Szatyorról, Csontváryról és Gerlóczyról (egy igazi Gerlóczy ma is lakik benne). Aztán ott a Bartók 72., amelyiknek az első emeleti lakásában rendszeresen forgatnak valakik valamit, talán két falat süti között végre részleteket is megtudhatunk erről. A Hadiktól csak pár lépésre van a Bercsényi utca, a 8-as számú házban az egyik régi lakó mesél majd, de vetítenek korabeli híradókat a környékről, a Gellért tér felé haladva pedig a hegyre kapaszkodó kicsi Orlay utcában, a 4-es számú házban rendeznek alkalmi tárlatot régi fotókból, az épület csodáit pedig egy kvíz segítségével fedik majd fel. A Budafoki út 59-et keveseknek kell bemutatni, hiszen ez maga a Budapesti 1-es számú földhivatal, jelen esetben azonban a Lechner Tudásközpont a lényeg, amely szintén itt található, sok-sok építési tervvel és dokumentummal.


A Budapest100 annak idején az OSA kezdeményezésére indult, a projektgazda a Kortárs Építészeti Központ, a vezetéseket önkéntesek végzik. A visszatekintő, egyben beharangozó kiállítás a Szellemkép Szabadiskola és a BME hallgatóinak közös munkája, a fiatal fotográfusok képein üres gangokat, lakókat, csoportokat egyaránt látunk, szürke hétköznapokat és feldíszített udvarokat, a város időtálló szépségét.


Illusztráció: Mohai Balázs fotója, a Mária utca 54-es számú házban (forrás: Budapest100)