Bár a fenntartó mindenütt más, a tendencia ugyanaz: az egykori vidéki múzeumi központok összeomlani látszanak. Elavult rendszer? Alulfinanszírozás? Szakmai közöny?

Valahogy úgy alakult, jó pár évtizeddel ezelőtt, hogy az akkori megyei múzeumokban rendkívül ambiciózus vezetők és munkatársak gyűltek össze, akik a megyei (és városi) tanácsok aktív részvétele mellett a semmiből működőképes, gazdag gyűjteménnyel rendelkező, izgalmas kiállítási programot megvalósító intézményeket hoztak létre, ahová lelkesen adományoztak műtárgyakat művészek, műgyűjtők, hagyatékok gondozói. Ezek a vidéki városok valódi alternatívát jelentettek a fővárosi országos múzeumoknak, sőt, olykor szabadabb és bátrabb gyűjteményépítést folytattak: a Műcsarnokból, az Ernst Múzeumból, a Képcsarnok Vállalat kiállítótermeiből kiszorult művészek számára rendeztek kiállításokat. A mennyiségét és kvalitását tekintve is igen jelentékeny képző- és iparművészeti anyag gyűlt össze a megyei múzeumokban, és az a mai napig ott is maradt.
 

Egy alaposabb tanulmányt érdemelne, hogy a megyei múzeumi hálózat megszüntetése mekkora károkat okozott, de valahogy mára megszűnt az a véd- és dacszövetség is a szakma (múzeumvezetők) és a fenntartó önkormányzatok között, amely korábban példaértékű módon tudta ezeket az intézményeket működtetni. Ma azt látjuk, hogy az önkormányzatok számára nem preferencia a múzeumok méltó kezelése, fejlesztése, a szakma pedig menekül a – nyilván sziszifuszi – feladat elől. Nemhogy a gyarapodás stagnál, de a kiállítások között is kevés az igazán izgalmas, a kreatív kurátori tárlatok helyét átveszik az utazó látványkiállítások (lásd. Leonardo nélküli Leonardók). Ma vidéken inkább csak az új alapítású kismúzeumok és kiállítóterek programja éri el a szakmai ingerküszöböt (MODEM, Kepes Intézet, Paks, ICA-D, Vass-gyűjtemény stb.), a nagymúzeumok tehetetlenül szemlélik, ahogy megy el az idő felettük.

Soroljuk? Pécsen Fabényi Júlia távozása óta (több mint egy éve) nincs igazgató, ez eddigi pályázatok az alapvető kritériumoknak sem feleltek meg, a debreceni Déri Múzeum fejújítása nem akar befejeződni (ehelyett benyeli a tényleg működőképes MODEM-et), Győrben a jelenlegi igazgató nagyszabású rekonstrukcióba fogott, miközben most szeptemberben csak egy évre kapott újabb megbízást az intézmény vezetésére. És mi lesz utána? Székesfehérváron ma már nyoma sincs a történelmi idők (hetvenes-nyolcvanas évek) lendületének, mondhatni: a fenntartó ellenére képesek még működni. A Szombathelyi Képtár elveszítette korábbi pozícióját a hazai muzeológia térképén. A szentendrei kismúzeum-hálózat évek óta fogyókúrázni kényszerül, az év egy bizonyos időszakában a tárlatok többsége bezár – hogy a maradék időben működni tudjon.
 

Miért nem pályázik senki a megüresedett múzeumvezetői székekre? Mi lesz azzal a töménytelen mennyiségű műtárggyal, amit a vidéki múzeumok őriznek? Merthogy nem egyedi esetekről van szó, ez már tendencia!

Fotó: Déri Múzeum, Debrecen, 1940 (Fortepan, orig: Somlai Tibor)