Elvesztegetett idő - ez a címe a szentendrei Art Capital összművészeti fesztivál központi kiállításának, és ha a helyszínre tekintünk, a cím rendben is van: vagy két évtizede épül-készül ez a városi kiállítótér, de még mindig nincs kész, még mindig nem látni, hogyan fog is kinézni a rekonstrukció után. Az északi szárny még csak-csak rendben van, de a középső és a déli folyamatosan építés alatt áll. Öröm az ürömben, hogy így legalább minden további nélkül át lehetett pakolni a falakat egy ilyen, többféle médiumot felvonultató csoportos tárlathoz.

Az örökség mindig öröm és teher együtt: elfogadni kell és kezdeni vele valamit. Ami Szentendrét illeti, két lehetséges út áll a Ferenczy Múzeum(i Centrum), illetve a fenntartó önkormányzat előtt: vagy hagyja az egészet és működik valahogy, mint bármelyik másik, valaha volt frekventált vidéki múzeum vagy pedig felvállalja a közel évszázados hagyományt ("művészetek városa") és kezd vele valamit.

A tavalyi pop art kiállítás után a Ludwig Múzeum ismét talált egy izgalmas területet, ahol a fogyasztói kultúra és a képzőművészet összeér: ez a Szenvedély. Rajongás és művészet című kiállítás, illetve az ahhoz kapcsolódó Rock/tér/idő, amely a magyar könnyűzene és a képzőművészet kölcsönhatásait boncolgatja. Mit is takar ez utóbbi tárlat és itt vannak-e kamaszkorunk legszebb nyarai?

Megújult lapunk bemutatóján sok más mellett az is elhangzott, hogy ezt a lapszámot hívhatjuk "az ötvenegyediknek", "a kastélyosnak" vagy "a Hagyatéknak" is, de elképzelhető, hogy évtizedek múlva "a Csáki László-borítósként" él majd a köztudatban, amikor szakdolgozók keresnek benne adatokat a kutatásaikhoz. Miért a fiók a címlapon és miért a kusza növény a hátoldalon, miért alkalmas a szita a krétarajz megjelenítésére? Mindezekre ő maga, Csáki László grafikus, animációs filmrendező adja meg a válaszokat.

Ilyen címet adni egy kiállításnak, hogy Jelentés, elsőre nem tűnik többnek megúszásnál, mint a "Cím nélkül" vagy a "Kompozíció", hiszen a pusztán dekorációs céllal készült bútorképek kivételével minden alkotásnak - lehetőleg - van jelentése, még ha nem is könnyű mindig megfejteni. Az installatív művészetnek pedig pláne van, éppen ez a célja. Aztán egy kicsit mélyebbre lmerülve a Capa Központ kiállításában, egyszer csak kiderül, hogy ömlik ránk a jelentés, a szó minden értelmében: ez a tárlat maga egy szemantika erdő.

A dél-afrikai színész, rendező, képzőművész, William Kentridge (a minap megjelent nemzetközi művészeti Power 100-as lista 81. helyezettje) Übü és az Igazság Bizottság című darabját a Trafó tűzi műsorra november 19-20-án. Mindezek apropóján felidézzük azt az interjút, amit lapunk közölt a budapesti kiállítása kapcsán.

Extravagáns művésznek extravagáns kiállítás jár, hagyományos installációval talán nem is értelmezhető és érzékelhető ma El Kazovszkij művészete és személyisége. A november elején nyíló kiállírás kurátorai, Rényi András és Jerger Krisztina egészen hihetetlen kreativitása mellé a múzeum nagyvonalúsága párosul, így elkészülhetnek az eltervezett díszletek, felállhat a panoptikum, lesz mozi, a gigantikus, eredetileg vörös márvány fogadótérre pedig rá sem lehet majd ismerni.

Számos érvet sorakoztathatnánk arra, hogy II. József miért volt felvilágosult király, jelen esetben csak egyet emelünk ki: Firenzéből viasz anatómiai modelleket rendelt az orvosi képzés elősegítésére, a "borzasztóan szép" modellekből nemcsak a bécsi, hanem a nagyszombati, időközben Budára, majd Pestre telepített egyetemnek is jutott. Ezek a szemléltető eszközök egy idő után kikoptak az oktatásból, múzeumba kerültek, majd egy kortárs művész, Drozdik Orsolya közel negyven éve az egyik darabot, egy női testet ábrázoló modellt felfedezte magának. A találkozásból születő installációsorozat egyik darabja a kapcsolódó szövegekkel most a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban (SOM) látható, az előkép, a viasz Medikai Vénusz társaságában.

Az ősz egyik legjobban várt kiállítása nyílik október 9-én a Ludwig Múzeumban, a Ludwig Goes Pop eddig több mint 11 ezer jelentkezőt számlál a legnagyobb közösségi oldalon, ami egészen rendkívüli érdeklődésről tesz tanúbizonyságot. Az MNG legutóbbi Múzeum+ estjén is a pop volt a téma, a Ludwigtól függetlenül, de kapcsolódva is hozzá. De hogy mi is tulajdonképpen a pop art és mi nem, miért nehezíti a definíciót az érintett művészeink sokszínűsége, arról a kiállítás három kurátora és a galéria Jelenkori gyűjteményének vezetője beszélt lapunk programján.

Nagy Kriszta Orbán-sorozata óvatos kezdeményezés, drMáriás vadászruhás Lázár Jánosa pedig egy kósza ötlet Rob Pruitt projektjéhez képest: a New York-i művész (?) minden nap fest egy képet Obamáról, a beiktatása óta. 2500 fölött jár a művek száma, és minden nap eggyel több lesz.