Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
MúzeumCafé

„Nem bántam meg, noha kikészített a dolog” – Beszélgetés Keserü Katalinnal

Keserü Katalin művészettörténészek több generációját tanította és tanítja ma is, életműve ugyanakkor nehezen átfogható, részben az egyetemi oktatói munka okán, amelynek kézzelfogható nyoma csak akkor marad - az indexek aláírásai mellett -, ha az előadások szövegét valaki rögzíti, és nyomtatásban megjelenteti. Ugyanakkor kíváncsisága a művészettörténet legkülönbözőbb területei felé terelte a 19. század történetétől a magyarországi szecesszión át a kortárs művészetekig, a kézműipartól az iparművészetig. Talán ugyanez a kíváncsiság késztette arra is, hogy megpályázza a Műcsarnok igazgatói székét, majd az Ernst Múzeumét - mindkét korszak maradandó nyomott hagyott a hazai muzeológia történetében, az előbbi a műcsarnoki igazgatói anomáliák első epizódjaként, az utóbbi az akkor rövid időre független Ernst Múzeum fénykoraként.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A hiperaktív műbarát rendezvénye: galériás hétvége Budapesten

Egy magára valamit is adó világvárosban létezik olyan, hogy galériások hétvégéje. Nos, idén már nálunk is lesz, az egyetlen hétvégére eső megnyitók és tárlatvezetések száma erősen megugrik szeptember 13-14-én. Kortárs művészek mindenütt, a harmincastól a kilencvenesig.

Tovább
Megosztom ezt a cikket

1234
»

MúzeumCafé

blogavatar

A múzeumok magazinja

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (173),MúzeumCafé folyóirat (95),Magyar Nemzeti Galéria (70),Szépművészeti Múzeum (63),történelem (46),kultúrpolitika (45),politika (41),programajánló (40),építészet (39),irodalom (36),műgyűjtés (35),múzeumépítészet (33),fotográfia (33),kortárs művészet (32),avantgárd (30),régészet (29),Párizs (29),interjú (26),Nemzeti Múzeum (25),Szentendre (24),Petőfi Irodalmi Múzeum (23),néprajz (22),gyűjteménygyarapítás (21),iparművészet (21),Ludwig Múzeum (21),restaurálás (20),műkereskedelem (20),grafika (20),Bécs (18),szobrászat (17),videó (17),film (17),Műcsarnok (15),színház (13),festészet (12),műtárgyvásárlás (12),digitalizálás (12),London (11),restitúció (11),Capa Központ (11),élő MúzeumCafé (11),Picasso (10),Néprajzi Múzeum (10),Liget Budapest (10),könyv (9),Kiscelli Múzeum (9),holokauszt (8),zene (8),Kassák Múzeum (8),Hopp Ferenc Múzeum (7),múzeumpedagógia (7),Garas Klára (7),New York (7),Román Csarnok (7),Rippl-Rónai József (6),Iparművészeti Múzeum (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),képzőművészet (6),könyvajánló (6),Power 50 lista (6),világháború (6),konferencia (6),Allegro Barbaro (6),Közlekedési Múzeum (5),Értéktár Program (5),Nyolcak (5),fotóművészet (5),MúzeumCafé díj (5),Csontváry (5),látogatottság (5),Európai Iskola (5),kortárs (5),Pécs (5),Skanzen (5),Berlin (5),Bauhaus (5),rendszerváltás (5),műemlékvédelem (5),Vasarely (5),modernizmus (5),Ady Endre (5),aukció (5),Rembrandt (4),wanted (4),városi séta (4),Velence (4),Seuso-kincs (4),kert (4),Louvre-Lens (4),Balaton (4),keleti művészet (4),szocreál (4),művészettörténet (4),örökségvédelem (4),múzeum (4),Louvre (4),Bálint Endre (4),MúzeumCafé Díj (4),Vasarely Múzeum (4),Bartók Béla (4),Élő MúzeumCafé (4),Baán László (4),internet (3),impresszionisták (3),kézirat (3),Vaszary-villa (3),digitalizáció (3),covid-19 (3),Aczél György (3),emlékezet (3),előadás (3),Erdély (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),kulturpolitika (3),Trianon (3),Vermeer (3),dizájn (3),műtárgyvédelem (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),múzeumtörténet (3),Anna Margit (3),ICOM (3),Textúra (3),Czóbel Béla (3),I. világháború (3),Caravaggio (3),sport (3),Derkovits Gyula (3),ganymed goes europe (3),Budapest Galéria (3),fortepan (2),Art Capital (2),MűvészetMalom (2),BTM (2),múzeumi rendszer (2),Fortepan (2),Munkácsy Mihály (2),Képzőművészeti Egyetem (2),Csinszka (2),Frida Kahlo (2),Debrecen (2),Román csarnok (2),Szeged (2),relikvia (2),Modigliani (2),MúzeumNegyed (2),Budapesti Történeti Múzeum (2),kultusz (2),Milánó (2),pop art (2),Barcelona (2),Ország Lili (2),dokumentum (2),Vadak (2),Bosch (2),címlap (2),divat (2),múzeumelmélet (2),Holokauszt (2),MúzeumCafé könyvek (2),zsidóság (2),Lektorátus (2),fotó (2),Artpool (2),természettudomány (2),Magyar Nemzeti Múzeum (2),1956 (2),magángyűjtemény (2),Zsolnay (2),Chagall (2),ajánló (2),Kecskemét (2),turizmus (2),Szombathely (2),örökség (2),Szántó Piroska (2), (2),Art Market Budapest (2),Fővárosi Képtár (2),beszélgetés (1),Albertina (1),kultúrtörténet (1),megnyitó (1),kastély (1),vadászat (1),etnográfia (1),Disputa (1),El Kazovszkij (1),kastélypark (1),műkincslopás (1),médiaművészet (1),animáció (1),popzene (1),várostörténet (1),emlékhely (1),Sopron (1),Olaszország (1),Andrássy (1),múzeumpolitika (1),Múzeumok Éjszakája (1),nők (1),portré (1),jótékonyság (1),helytörténet (1),múzeumshop (1),akadálymentesítés (1),Dalí (1),cirkusz (1),Városliget (1),zöldmúzeum (1),Budapest (1),fenntarthatóság (1),Tesla (1),Sziget Fesztivál (1),plakát (1),politikai (1),Szendendre (1),gasztronómia (1),Brüsszel (1),történetelem (1),Hold (1),díjátadó (1), Kassák Múzeum (1),covid (1),Budavári Palota (1),Pulszky Társaság (1),közösségi média (1),marketing (1),koronavírus (1),Covid (1),reneszánsz (1),Dürer (1),Bábszínház (1),Róma (1),természettudományi múzeum (1),MMOK (1),KEMKI (1),Schiele (1),egyház (1),MOME (1),installáció (1),interaktivitás (1),Centre Pompidou (1),MúzeumcCafé díj (1),Budavár (1),emlékmúzeum (1),Kijev (1),Leonardo (1),Lengyelország (1),Richard Wagner Múzeum (1),Bayreuth (1),MúzeumCafé folyóirat; régészet; történelem; műemlékvédelem; kultúrpolitika (1),Moszkva (1),Múzeum-kert (1),környezetvédelem (1),Madrid (1),OSZMI (1),belsőépítészet (1),Pompidou (1),op art (1),Klimt (1),szecesszió (1),Színháztörténeti Múzeum (1),temető (1),Vatikán (1),Múzeumkert (1),Tiszadob (1),art deco (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),MúzeumCafé könyv (1),emigráció (1),fotógráfia (1),Vaszary Villa (1),balaton (1),tárlatvezetés (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Csernus Tibor (1),Dada (1),királynő (1),Nagy-Britannia (1),kutatás (1),MANK (1),adatbázis (1),szalon (1),könyvtár (1),restitucio (1),Kratochwill Mimi (1),muzeológia (1),Guernica (1),retró (1),Vallauris (1),François Gilot (1),közösségi oldalak (1),szeged (1),Siófok (1),gyerekeknek (1),Prado (1),Magnum Photos (1),bibliofília (1),Manet (1),dinoszaurusz (1),Természettudományi Múzeum (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),védettség (1),Vajda Júlia (1),BÁV (1),hamisítás (1),műemlék (1),olimpia (1),Ani (1),Vaszary János (1),Lucian Freud (1),Bukta Imre (1),műtárgylopás (1),veduta (1),Benczúr Gyula (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Kocsis Zoltán (1),Ámos Imre (1),MúzeumCafé (1),Prága (1),Nagyvilág (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),felújítás (1),elhurcolt műkincsek (1),Népessy Noémi (1),Mravik László (1),Cloisters (1),Garas Kára (1),Sinkó Katalin (1),Óbuda (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Metz (1),Christie’s (1),velence (1),Műemlék (1), Bécs (1),stressz (1),Amszterdam (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),Miskolc (1),Kimt (1),Budapest100 (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Fabényi Júlia (1),Római Iskola (1),porgramajánló (1),egyiptológia (1),MTA (1),krimi (1),Sziklakórház (1),Amerika (1),Trieszt (1),bevándorlás (1),gender (1),Velencei Biennále (1),kommunikáció (1),oktatás (1),porté (1),Batthyány Gyula (1),törénelem (1),Győr (1),Balaton (1),Kassák Lajos (1),orosz művészet (1),Műértő (1),Kína (1),dada (1),Művészetmalom (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Gyarmati Fanni (1),Radnóti Miklós (1),századforduló (1),progarmajánló (1),Palazzo Grassi (1),Pinault (1),irodalomtörténet (1),gallery weekend (1),városliget (1),Guggenheim Muzeum (1),Márffy Ödön (1),Székesfehérvár (1),Ernst Múzeum (1),Velázquez (1),Várkert Bazár (1),erdély (1),kina (1),szürrealizmus (1),Athén (1),Elgin-márványok (1),Google Art Project (1),szobor (1),Moholy-Nagy László (1),teremőr (1),Aristide Maillol (1),Bálint Ház (1),emlékmű (1)