A pártfőtitkár 1987 szilveszterén kereste fel a Műcsarnok Művészet és forradalom című kiállítását, melyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 70. évfordulója alkalmából rendeztek. A művészeti téren kétségkívül egyszerűen gondolkodó Kádár a szájbarágós szocreál helyett egy igazi klasszikus avantgárd kiállítással szembesült. Ám addigra már feladta…

Eltörölni a művészeti pluralizmust, az egyetlen érvényes irányzatot meghirdetni és elfogadni - ezt megtette a művészetpolitika egy pillanat alatt 1949-ben. Egy szovjet kiállítással megmutatták, hogy milyen az érvényes művészet, ám nem ártott egy magyar előkép is: ez volt Munkácsy a szocialista realizmus számára. A propaganda aztán egészen Kínáig elért…

Közel negyedmillióan látták a Szépművészeti Múzeum Rembrandt és a holland aranyévszázad című kiállítását, nagyjából annyian, amennyien a londoni National Gallery Rembrandtját ugyanekkor. A három évre bezáró múzeum remekei felköltöznek a galériába, ahol felpörög a program a következő hónapokban, sőt, években.

Úgy tűnik, hogy a szerelmesek napját ma már a virágüzletek, az édességboltok, a wellness szállodák, az éttermek és az ékszerészek mellett a múzeumok is magukénak érzik, ráadásul idén éppen szombatra esik, ezért van mód arra, hogy egész nap, éjszakába nyúlóan programot szervezzenek. Jelmez kötelező vagy legalábbis erősen ajánlott!

Miközben néhány nap múlva egy furcsa asszociációval Csók István kiállítás nyílik Valentin-napon a Várkert Bazárban (ha tudta volna a mester!), és még mindig nem tisztázott, hogy kik és mivel fogják megtölteni az építmény gigantikus méretű tereit, elénk került néhány korabeli adat arról, hogy már ez eredeti építkezésen sem úgy történtek a dolgok, ahogy azt az építtetők eltervezték.

Arany János ijesztő ördögfejeket rajzolt egyik versének kéziratára, Csáth Géza Toulouse-Lautrec nyomában járt grafikáival, Csokonai inkább csak firkálgatott, Jókaitól egy egész képregény fennmaradt, Kazinczy sziluettjei egészen meghatóak. Mindezeket már egy kötetben, a Déri Múzeum kiadásában is megtekintheti, aki lemaradt különlegesen installált debreceni, budapesti és pécsi, Évelő növények című kiállításról.

Különleges kiállítást készítenek elő az itáliai romvárosban: a Pompejiből az utóbbi években elcsent, de visszajuttatott tárgyakat tervezik bemutatni, okulásul, hogy az ereklyevadász rendszerint nem boldog a zsákmánnyal. Mindezt levelek százai bizonyítják.

Keserü Katalin művészettörténészek több generációját tanította és tanítja ma is, életműve ugyanakkor nehezen átfogható, részben az egyetemi oktatói munka okán, amelynek kézzelfogható nyoma csak akkor marad - az indexek aláírásai mellett -, ha az előadások szövegét valaki rögzíti, és nyomtatásban megjelenteti. Ugyanakkor kíváncsisága a művészettörténet legkülönbözőbb területei felé terelte a 19. század történetétől a magyarországi szecesszión át a kortárs művészetekig, a kézműipartól az iparművészetig. Talán ugyanez a kíváncsiság késztette arra is, hogy megpályázza a Műcsarnok igazgatói székét, majd az Ernst Múzeumét - mindkét korszak maradandó nyomott hagyott a hazai muzeológia történetében, az előbbi a műcsarnoki igazgatói anomáliák első epizódjaként, az utóbbi az akkor rövid időre független Ernst Múzeum fénykoraként.

A blockbuster kiállítások legnagyobb átka, hogy akkor is látni kell, ha alig lehet a művek közelébe férkőzni - legfeljebb egy kicsit többet időzik az ember a múzeumban, kivárja, amíg tisztább lesz a tér a következő kép előtt. Nem, most nem a budapesti Rembrandtról lesz szó, hanem a bécsi Velázquezről. Kiváló tárlatvezetővel jártunk ott, a mindig szellemes MNG-s Gimesy Péterrel.

Kevesen tudják (és még kevesebben emlékezhetnek rá), hogy a városligeti Közlekedési Múzeum valaha inkább hasonlított egy templomra, mint egy kiállítóhelyre. Még néhány év, és ismét a régi pompájában várja a látogatókat, előbb azonban, idén április 15-én bezár, és elkezdődik az épület felújítása és bővítése.