Címkék: Magyar Nemzeti Galéria, Szépművészeti Múzeum, Ludwig Múzeum, Capa Központ, Baán László, Power 50 lista, Kassák Múzeum

Magyar Nemzeti Galéria Szépművészeti Múzeum Ludwig Múzeum Capa Központ Baán László Power 50 lista Kassák Múzeum

Mivel a Műértő éves Power50 listája a képzőművészetre fókuszál, ezért ne is keressünk itt régészeket, néprajzosokat vagy helytörténészeket. De így is akad szép számban múzeumvezető és kurátor a legbefolyásosabbak között.

Nagy idők nagy tanúja a Román csarnokban

Címkék: Román Csarnok, Szépművészeti Múzeum, Garas Klára, Baán László

Garas Klára, a Szépművészeti Múzeum későbbi főigazgatója első munkanapján, 1945 februárjában havat lapátolt abban a Román csarnokban, amely gyakorlatilag ugyanabban a romos állapotában maradt egészen mostanáig. A hó kisöprése mellett egy döglött ló eltávolítása is a legfontosabb feladatok közé tartozott - osztotta meg velünk emlékeit az idén 96 éves művészettörténész-akadémikus, hol máshol, mint a Román csarnokban.

Címkék: Műértő, Power 50 lista, Baán László, Fabényi Júlia

Negyedszer teszi közzé a Műértő folyóirat az újságosoknál holnaptól kapható száma a Magyar Power 50-es listáját, vagyis a hazai művészeti élet legbefolyásosabbjainak egy titkos, 25 tagú zsűri által összeállított rangsorát. Mi, lapunk profiljához híven a múzeumi emberek helyezéseit tekintjük át.

Címkék: Power 50 lista, Baán László

Harmadszor hirdette ki a Műértő folyóirat a képzőművészeti élet ötven legbefolyásosabb szereplőjének listáját. Bizonyára nem meglepő, hogy idén az eddig is mindig dobogós Baán László lépett a lista élére. Nézzük meg, hol végeztek a hazai múzeumi rendszer szereplői!

Címkefelhő

kiállítás (121),MúzeumCafé folyóirat (59),Magyar Nemzeti Galéria (58),Szépművészeti Múzeum (49),kultúrpolitika (37),műgyűjtés (32),programajánló (32),történelem (28),irodalom (25),interjú (24),Párizs (24),kortárs művészet (23),politika (23),építészet (22),avantgárd (22),múzeumépítészet (21),fotográfia (20),gyűjteménygyarapítás (18),műkereskedelem (18),Petőfi Irodalmi Múzeum (17),Szentendre (17),videó (16),régészet (15),restaurálás (14),Ludwig Múzeum (14),Műcsarnok (13),műtárgyvásárlás (11),restitúció (11),iparművészet (11),élő MúzeumCafé (11),Nemzeti Múzeum (11),Capa Központ (11),szobrászat (10),digitalizálás (10),grafika (10),Picasso (9),film (9),Bécs (8),színház (8),holokauszt (8),Garas Klára (7),Kassák Múzeum (7),Kiscelli Múzeum (7),múzeumpedagógia (6),Liget Budapest (6),könyvajánló (6),Allegro Barbaro (6),Néprajzi Múzeum (6),világháború (6),Román Csarnok (6),Rippl-Rónai József (6),Power 50 lista (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),rendszerváltás (5),aukció (5),Értéktár Program (5),New York (5),zene (5),Európai Iskola (5),fotóművészet (5),Ady Endre (5),kortárs (5),néprajz (5),Nyolcak (5),Bartók Béla (4),Rembrandt (4),Skanzen (4),wanted (4),látogatottság (4),könyv (4),London (4),Hopp Ferenc Múzeum (4),konferencia (4),MúzeumCafé Díj (4),Csontváry (4),Velence (4),szocreál (4),Baán László (4),Élő MúzeumCafé (4),Bálint Endre (4),örökségvédelem (4),Pécs (4),Louvre-Lens (4),Louvre (4),városi séta (4),kulturpolitika (3),Bauhaus (3),műtárgyvédelem (3),Caravaggio (3),I. világháború (3),kézirat (3),előadás (3),Budapest Galéria (3),sport (3),impresszionisták (3),modernizmus (3),ganymed goes europe (3),Erdély (3),Vasarely (3),Czóbel Béla (3),Aczél György (3),műemlékvédelem (3),Anna Margit (3),Berlin (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),dizájn (3),Derkovits Gyula (3),emlékezet (3),Iparművészeti Múzeum (3),Artpool (2),kert (2),Vermeer (2),fotó (2),Art Market Budapest (2),pop art (2),Román csarnok (2),Chagall (2),keleti művészet (2),MúzeumCafé díj (2),Szántó Piroska (2),Csinszka (2),örökség (2),magángyűjtemény (2),címlap (2),Vaszary-villa (2),Modigliani (2),fortepan (2),dokumentum (2),Holokauszt (2),MúzeumCafé könyvek (2),múzeumi rendszer (2),MúzeumNegyed (2),múzeum (2),internet (2),Lektorátus (2),Zsolnay (2),Seuso-kincs (2),Barcelona (2),Vadak (2),Szeged (2),Milánó (2),Ország Lili (2),relikvia (2),Magyar Zsidó Múzeum (2),zsidóság (2),MűvészetMalom (2),Textúra (2),megnyitó (1),Andrássy (1),orosz művészet (1),kastély (1),vadászat (1),Kassák Lajos (1),Fortepan (1),porté (1),törénelem (1),Trieszt (1),Vasarely Múzeum (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),Batthyány Gyula (1),Amerika (1),Miskolc (1),bevándorlás (1),gender (1),kommunikáció (1),Amszterdam (1),Balaton (1),emlékmű (1),krimi (1),Sziklakórház (1),oktatás (1),Velencei Biennále (1),Győr (1),KEMKI (1),jótékonyság (1),Vatikán (1),Múzeumkert (1),Tiszadob (1),art deco (1),Art Capital (1),helytörténet (1),BTM (1),Múzeum-kert (1),MOME (1),installáció (1),egyház (1),interaktivitás (1),Budavár (1),Centre Pompidou (1),MúzeumCafé könyv (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),szecesszió (1),op art (1),Klimt (1),Schiele (1),Fővárosi Képtár (1),Szombathely (1),Pompidou (1),Madrid (1),Színháztörténeti Múzeum (1),temető (1),festészet (1),belsőépítészet (1),OSZMI (1),emlékmúzeum (1),Kijev (1),popzene (1),Disputa (1),várostörténet (1),Kecskemét (1),Múzeumok Éjszakája (1),1956 (1),etnográfia (1),El Kazovszkij (1),médiaművészet (1),Bosch (1),nők (1),műkincslopás (1),animáció (1),múzeumelmélet (1),portré (1),Budapesti Történeti Múzeum (1),Lengyelország (1),emigráció (1),Leonardo (1),Richard Wagner Múzeum (1),Moszkva (1),Bayreuth (1),Albertina (1),kultúrtörténet (1),Sopron (1),emlékhely (1),Olaszország (1),beszélgetés (1),Képzőművészeti Egyetem (1),kastélypark (1),Székesfehérvár (1),Nagy-Britannia (1),könyvtár (1),királynő (1),tárlatvezetés (1),Vaszary Villa (1),balaton (1),restitucio (1),szalon (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),MANK (1),kutatás (1),adatbázis (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Manet (1),bibliofília (1),Természettudományi Múzeum (1),dinoszaurusz (1),gyerekeknek (1),ajánló (1),Prado (1),Magnum Photos (1),Dada (1),Bukta Imre (1),Csernus Tibor (1),Kratochwill Mimi (1),muzeológia (1),Rómer Flóris Múzeum (1),felújítás (1),hamisítás (1),védettség (1),műemlék (1),Ani (1),Kocsis Zoltán (1),olimpia (1),Vajda Júlia (1),Benczúr Gyula (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Lucian Freud (1),Vaszary János (1),BÁV (1),Ámos Imre (1),Cloisters (1),Prága (1),veduta (1),MúzeumCafé (1),Nagyvilág (1),Toulouse-Lautrec (1),elhurcolt műkincsek (1),Népessy Noémi (1),Garas Kára (1),Mravik László (1),Sinkó Katalin (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Óbuda (1),Balaton (1),Siófok (1),Ernst Múzeum (1),Velázquez (1),Várkert Bazár (1),erdély (1),szürrealizmus (1),Frida Kahlo (1),Athén (1),Elgin-márványok (1),fotógráfia (1),Magyar Nemzeti Múzeum (1),teremőr (1),Bálint Ház (1),Aristide Maillol (1),kina (1),Munkácsy Mihály (1),Budapest100 (1),egyiptológia (1),Kimt (1), Bécs (1),velence (1),Műemlék (1),MTA (1),porgramajánló (1),Műértő (1),Kína (1),Fabényi Júlia (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Római Iskola (1),Moholy-Nagy László (1),Google Art Project (1),Pinault (1),Christie’s (1),Palazzo Grassi (1),irodalomtörténet (1),műtárgylopás (1),kultusz (1),Metz (1),közösségi oldalak (1),Guernica (1),retró (1),Vallauris (1),François Gilot (1),szeged (1),gallery weekend (1),Guggenheim Muzeum (1),Gyarmati Fanni (1),Radnóti Miklós (1),Márffy Ödön (1),Debrecen (1),szobor (1),Rijksmuseum (1),kínai művészet (1),progarmajánló (1),városliget (1),századforduló (1),Művészetmalom (1),dada (1),stressz (1)