A múzeumok magazinja

A Fortepan-interjúnk és „a fekete zsák” titka

MúzeumCafé folyóirat interjú fotográfia Fortepan digitalizálás

Miután elkészült az interjú Tamási Miklóssal, a Fortepan online archívum alapítójával decemberi lapszámunk számára, kollégáink nekiláttak megtervezni és megszervezni a portréfotózás körülményeit. Alanyunk úgy gondolta, igazán autentikus lenne a témához egy lomtalanítási helyszín, és miután kiderült, hogy a Ferencvárosban éppen van is erre lehetőség, a stábbal meg is beszéltek egy Vaskapu utcai találkozót. Ekkor jött az igazi meglepetés: a kiválasztott helyszínen ugyanis egy zsáknyi negatív várt a szállítókra (és ezzel az enyészetre), márpedig a fortepanosok a megmondhatói annak, hogy ma már mennyire ritka alkalom ilyen körülmények között fényképekre lelni. Amikor elkészült a portrékép, ahol Tamási Miklós a kezében szorítja a "leletet" őrző fekete zsákot, még senki nem tudta, hogy milyen kincs lapul benne. Azóta tudjuk, hogy az ismeretlen "Mester utcai húskereskedő" pesti zsánerképei a legtehetségesebb profi fotósok munkáit idézik és mára közkinccsé váltak, a Fortepannak, a MúzeumCafénak és a vak szerencsének köszönhetően - a Fortepan alapító ugyanis aznap nem tervezett kincsvadászatot.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Amikor még az Ős-Budavárában mulatott a magyar


Bölcs és példamutató lépés egy közintézménytől, amikor digitalizálja archívumát és közkinccsé teszi. A Fővárosi Levéltár Klösz György több mint 1500 fotóját bocsátotta a Fortepan rendelkezésére, hogy bárki számára megtekinthetővé váljon. Valljuk be: Klösz nélkül fogalmunk sem lenne, hogy milyen volt Budapest 120 évvel ezelőtt.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Újabb csodák a Fortepan oldalán

A minap számolt be Török András, a Fortepan virtuális fotóarchívum adminisztratív kezelését végző Summa Artium vezetője, hogy sokunk kedvenc honlapja a közelmúltban 2400 új fotográfiával bővült. Rendszerváltás, 19. századi Velence, Kádár-kori építészet, első világháború - csak négy téma az újdonságok között.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A múzeumok magazinja

blogavatar

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (139),MúzeumCafé folyóirat (66),Magyar Nemzeti Galéria (61),Szépművészeti Múzeum (50),kultúrpolitika (39),programajánló (38),műgyűjtés (33),történelem (31),kortárs művészet (28),építészet (28),irodalom (27),politika (26),interjú (25),Párizs (25),avantgárd (24),múzeumépítészet (22),fotográfia (21),Szentendre (20),régészet (18),műkereskedelem (18),Petőfi Irodalmi Múzeum (18),gyűjteménygyarapítás (18),videó (17),restaurálás (15),iparművészet (14),Műcsarnok (14),Ludwig Múzeum (14),film (14),Nemzeti Múzeum (13),szobrászat (13),grafika (12),élő MúzeumCafé (11),műtárgyvásárlás (11),Capa Központ (11),Bécs (11),restitúció (11),digitalizálás (10),Picasso (10),Kiscelli Múzeum (9),színház (8),holokauszt (8),Garas Klára (7),Kassák Múzeum (7),zene (7),Néprajzi Múzeum (7),múzeumpedagógia (6),Power 50 lista (6),néprajz (6),könyvajánló (6),világháború (6),Rippl-Rónai József (6),London (6),Román Csarnok (6),Allegro Barbaro (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Liget Budapest (6),fotóművészet (5),rendszerváltás (5),New York (5),kortárs (5),Ady Endre (5),Hopp Ferenc Múzeum (5),Nyolcak (5),Értéktár Program (5),Európai Iskola (5),aukció (5),könyv (5),konferencia (4),Csontváry (4),szocreál (4),Bauhaus (4),wanted (4),Skanzen (4),Rembrandt (4),Berlin (4),MúzeumCafé Díj (4),Velence (4),Louvre (4),Baán László (4),látogatottság (4),örökségvédelem (4),Élő MúzeumCafé (4),Louvre-Lens (4),festészet (4),Bartók Béla (4),Pécs (4),Bálint Endre (4),városi séta (4),kulturpolitika (3),I. világháború (3),műtárgyvédelem (3),Caravaggio (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),Budapest Galéria (3),kézirat (3),impresszionisták (3),Erdély (3),sport (3),modernizmus (3),Vasarely (3),műemlékvédelem (3),előadás (3),emlékezet (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),Aczél György (3),Anna Margit (3),dizájn (3),keleti művészet (3),Derkovits Gyula (3),ganymed goes europe (3),Vaszary-villa (3),Czóbel Béla (3),Iparművészeti Múzeum (3),Seuso-kincs (3),pop art (2),múzeumi rendszer (2),MúzeumCafé díj (2),Art Market Budapest (2),Chagall (2),fotó (2),múzeumelmélet (2),Balaton (2),Art Capital (2),Modigliani (2),internet (2),fortepan (2),Barcelona (2),címlap (2),dokumentum (2),magángyűjtemény (2),kert (2),ajánló (2),relikvia (2),Szántó Piroska (2),Artpool (2),Román csarnok (2),Textúra (2),Frida Kahlo (2),MűvészetMalom (2),örökség (2),Vermeer (2),Lektorátus (2),MúzeumNegyed (2),Ország Lili (2),Milánó (2),Holokauszt (2),Vadak (2),Csinszka (2),zsidóság (2),Szeged (2),Fővárosi Képtár (2),múzeum (2),Zsolnay (2),MúzeumCafé könyvek (2),Bosch (1),nők (1),médiaművészet (1),bevándorlás (1),porté (1),Kassák Lajos (1),oktatás (1),Vasarely Múzeum (1),Trieszt (1),orosz művészet (1),Balaton (1),Sziklakórház (1),törénelem (1),Batthyány Gyula (1),Győr (1),Amerika (1),műkincslopás (1),Fortepan (1),Andrássy (1),kastély (1),vadászat (1),megnyitó (1),KEMKI (1),gender (1),kommunikáció (1),Velencei Biennále (1),emlékmű (1),kastélypark (1),emlékmúzeum (1),MúzeumCafé könyv (1),helytörténet (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),temető (1),belsőépítészet (1),Színháztörténeti Múzeum (1),art deco (1),Tiszadob (1),Múzeum-kert (1),Budavár (1),BTM (1),Múzeumkert (1),Vatikán (1),OSZMI (1),Madrid (1), (1),Közlekedési Múzeum (1),digitalizáció (1),Sziget Fesztivál (1),Szendendre (1),politikai (1),plakát (1),Szombathely (1),op art (1),Pompidou (1),szecesszió (1),Klimt (1),Schiele (1),Centre Pompidou (1),interaktivitás (1),portré (1),Múzeumok Éjszakája (1),Budapesti Történeti Múzeum (1),emlékhely (1),Olaszország (1),Sopron (1),1956 (1),Kecskemét (1),etnográfia (1),El Kazovszkij (1),Disputa (1),popzene (1),várostörténet (1),jótékonyság (1),beszélgetés (1),Moszkva (1),Bayreuth (1),Kijev (1),installáció (1),egyház (1),MOME (1),Richard Wagner Múzeum (1),Leonardo (1),kultúrtörténet (1),Képzőművészeti Egyetem (1),Albertina (1),emigráció (1),Lengyelország (1),animáció (1),kínai művészet (1),könyvtár (1),restitucio (1),Nagy-Britannia (1),királynő (1),balaton (1),tárlatvezetés (1),szalon (1),adatbázis (1),Kieselbach Galéria (1),Rómer Flóris Múzeum (1),Guggenheim Múzeum (1),MANK (1),kutatás (1),Vaszary Villa (1),Keserü Ilona (1),Manet (1),bibliofília (1),Természettudományi Múzeum (1),dinoszaurusz (1),Siófok (1),gyerekeknek (1),Prado (1),Magnum Photos (1),Dada (1),Duchamp (1),Csernus Tibor (1),Kratochwill Mimi (1),muzeológia (1),felújítás (1),Toulouse-Lautrec (1),BÁV (1),Vaszary János (1),Vajda Júlia (1),védettség (1),műemlék (1),hamisítás (1),Lucian Freud (1),Rozsda Endre (1),Bukta Imre (1),műtárgylopás (1),veduta (1),Benczúr Gyula (1),Matisse (1),Ani (1),olimpia (1),Népessy Noémi (1),Óbuda (1),elhurcolt műkincsek (1),Prága (1),Nagyvilág (1),MúzeumCafé (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Sinkó Katalin (1),Ámos Imre (1),Kocsis Zoltán (1),Cloisters (1),Mravik László (1),Garas Kára (1),retró (1),Guernica (1),szürrealizmus (1),erdély (1),kina (1),Munkácsy Mihály (1),Műértő (1),Kína (1),Várkert Bazár (1),Ernst Múzeum (1),Aristide Maillol (1),Bálint Ház (1),Elgin-márványok (1),Athén (1),Velázquez (1),Fabényi Júlia (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),velence (1),Műemlék (1),stressz (1),Amszterdam (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),Miskolc (1), Bécs (1),Kimt (1),porgramajánló (1),Római Iskola (1),MTA (1),egyiptológia (1),Budapest100 (1),teremőr (1),fotógráfia (1),irodalomtörténet (1),Palazzo Grassi (1),kultusz (1),gallery weekend (1),városliget (1),Guggenheim Muzeum (1),Pinault (1),Christie’s (1),François Gilot (1),Vallauris (1),szeged (1),közösségi oldalak (1),Metz (1),progarmajánló (1),századforduló (1),szobor (1),Székesfehérvár (1),Google Art Project (1),Moholy-Nagy László (1),Magyar Nemzeti Múzeum (1),Debrecen (1),Márffy Ödön (1),dada (1),Művészetmalom (1),Rijksmuseum (1),Radnóti Miklós (1),Gyarmati Fanni (1),krimi (1)