Címkék: régészet, építészet, kultúrpolitika, műemlékvédelem

régészet építészet kultúrpolitika műemlékvédelem

Az MTA köztestületi tagjaiból létrejött Stádium 28 kör szervezett fórumot az örökségvédelemről az ELTE Gólyavárában. Marosi Ernő megnyitója, Mélyi József vitaindítója és a meghívottak "vitája" végül csak a problémák felsorolására adott lehetőséget, az egyetlen megnyugtató mondat pedig arra vonatkozott, hogy a MÜPÁ-nak remek az akusztikája.

Címkék: MúzeumCafé folyóirat, építészet, műemlékvédelem, holokauszt

MúzeumCafé folyóirat építészet műemlékvédelem holokauszt

A zsidók hozzájárulását Budapest nagyvárossá válásához sokan elemezték már. Az ÓVÁS! Egyesület legújabb kutatása - Kik éltek, kik építettek itt? - viszont házról házra mutat be olyan épületeket - egyelőre a VI. és VII. kerületből -, amelyeknek zsidó építtetője, építésze volt. Weboldalon követhető a program alakulása. Vezetője, Perczel Anna építész, az ÓVÁS! egyik alapítója. Húsz éve szisztematikusan tárja fel a pesti zsidónegyed építészeti értékeit.

Időkapszulát találtak a Román csarnokban

Címkék: Szépművészeti Múzeum, Román csarnok, restaurálás, építészet, szobrászat

Szépművészeti Múzeum Román csarnok restaurálás építészet szobrászat

Hogy a Szépművészeti Múzeum Román csarnoka a város egyik legizgalmasabb és legrejtélyesebb belső tere, azt eddig is tudtuk, ám hogy a hetven évig elzárt, most pedig felújítás alatt álló terem még mindig tartogat meglepetéseket, arra a szakemberek sem számítottak. A freibergi kapu beépített gipszmásolata fölött, egy rozettában találták meg a restaurátorok azt az időkapszulát, amely részletesen leírja, kik vettek részt annak idején a múzeum legszebb tereinek díszítésében.

Bon Anniversaire, Centre Pompidou!

Címkék: Párizs, múzeumépítészet, politika, Centre Pompidou

Párizs múzeumépítészet politika Centre Pompidou

Február első hétvégéjén ünnepli a párizsi Centre Pompidou megnyitásának negyvenedik évfordulóját. Ez volt az első "újgenerációs" múzeumépület, amikor az építészeti érdekesség legalább akkora figyelemre számíthatott, mint a gyűjtemény vagy a kiállítási program. Az alapító, Georges Pompidou olyan központot szeretett volna létrehozni, amely nemcsak múzeum és kiállítótér, de a kreativitás intézménye, otthona is egyben, a 20. századi építészet ikonja. A megnyitót már nem érhette meg.

Divatba jön a hatvanas évek

Címkék: kiállítás, Budapest Galéria, beszélgetés, politika, film, építészet, iparművészet

kiállítás Budapest Galéria beszélgetés politika film építészet iparművészet

Tegnap bezárt az utóbbi hónapok egyik legizgalmasabb kiállítása, a Nagyítások a Budapest Galériában. Az utolsó hét még tartogatott néhány programot: tárlatvezetés, beszélgetés és finisszázs szerepelt a kínálatban, tehát bőven volt alkalom elbúcsúzni az Oldás és kötés ihlette művészet- és társadalomtörténeti projekttől. Annak, aki lemaradt a beszélgetésről, összefoglaljuk a lényeget.

Címkefelhő

kiállítás (106),Magyar Nemzeti Galéria (53),MúzeumCafé folyóirat (51),Szépművészeti Múzeum (45),kultúrpolitika (34),programajánló (29),műgyűjtés (26),interjú (23),történelem (21),Párizs (21),politika (21),avantgárd (20),irodalom (19),kortárs művészet (18),műkereskedelem (17),múzeumépítészet (17),fotográfia (16),építészet (16),gyűjteménygyarapítás (15),videó (14),Petőfi Irodalmi Múzeum (14),Szentendre (14),régészet (13),restaurálás (13),Ludwig Múzeum (12),Műcsarnok (12),élő MúzeumCafé (11),műtárgyvásárlás (11),digitalizálás (10),restitúció (10),Capa Központ (10),Picasso (9),szobrászat (9),holokauszt (8),grafika (8),Nemzeti Múzeum (8),film (7),Garas Klára (7),Kiscelli Múzeum (7),iparművészet (6),múzeumpedagógia (6),Rippl-Rónai József (6),világháború (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Allegro Barbaro (6),Bécs (6),Román Csarnok (6),kortárs (5),Kassák Múzeum (5),Liget Budapest (5),Nyolcak (5),rendszerváltás (5),New York (5),színház (5),aukció (5),Power 50 lista (5),könyvajánló (5),Értéktár Program (5),szocreál (4),Bartók Béla (4),Csontváry (4),Ady Endre (4),örökségvédelem (4),Rembrandt (4),Louvre-Lens (4),Velence (4),fotóművészet (4),Baán László (4),Néprajzi Múzeum (4),konferencia (4),Élő MúzeumCafé (4),Bálint Endre (4),Louvre (4),látogatottság (4),Pécs (4),városi séta (4),zene (4),wanted (4),könyv (3),műemlékvédelem (3),Aczél György (3),Budapest Galéria (3),I. világháború (3),Czóbel Béla (3),modernizmus (3),kulturpolitika (3),London (3),impresszionisták (3),műtárgyvédelem (3),Hopp Ferenc Múzeum (3),MúzeumCafé Díj (3),előadás (3),emlékezet (3),ganymed goes europe (3),Európai Iskola (3),Derkovits Gyula (3),Caravaggio (3),Anna Margit (3),kézirat (3),MúzeumCafé díj (2),Bauhaus (2),Berlin (2),fortepan (2),Artpool (2),keleti művészet (2),Munkásmozgalmi Múzeum (2),Seuso-kincs (2),magángyűjtemény (2),relikvia (2),internet (2),Textúra (2),Magyar Zsidó Múzeum (2),Milánó (2),Iparművészeti Múzeum (2),MúzeumNegyed (2),Skanzen (2),néprajz (2),címlap (2),sport (2),MúzeumCafé könyvek (2),Lektorátus (2),múzeumi rendszer (2),Vermeer (2),Vasarely (2),MűvészetMalom (2),Vadak (2),Art Market Budapest (2),Chagall (2),dokumentum (2),Erdély (2),Szántó Piroska (2),múzeum (2),pop art (2),Holokauszt (2),Barcelona (2),fotó (2),Szeged (2),Modigliani (2),Zsolnay (2),dizájn (2),Balaton (1),Győr (1),interaktivitás (1),MOME (1),Kijev (1),Moszkva (1),oktatás (1),porté (1),emlékmúzeum (1),orosz művészet (1),Kassák Lajos (1),installáció (1),egyház (1),Román csarnok (1),velence (1),Múzeumkert (1),stressz (1),Vaszary-villa (1),Műemlék (1), Bécs (1),egyiptológia (1),Vatikán (1),Budapest100 (1),Kimt (1),Amszterdam (1),Miskolc (1),Vasarely Múzeum (1),törénelem (1),Budavár (1),Batthyány Gyula (1),Sziklakórház (1),Múzeum-kert (1),BTM (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),krimi (1),Centre Pompidou (1),Amerika (1),Budapesti Történeti Múzeum (1),műkincslopás (1),múzeumelmélet (1),kert (1),emlékhely (1),nők (1),vadászat (1),kastélypark (1),Bosch (1),médiaművészet (1),animáció (1),portré (1),várostörténet (1),Kecskemét (1),1956 (1),Múzeumok Éjszakája (1),popzene (1),Disputa (1),El Kazovszkij (1),MTA (1),örökség (1),etnográfia (1),kastély (1),Andrássy (1),zsidóság (1),Ország Lili (1),Albertina (1),kultúrtörténet (1),bevándorlás (1),emigráció (1),Richard Wagner Múzeum (1),Leonardo (1),Trieszt (1),Lengyelország (1),Képzőművészeti Egyetem (1),beszélgetés (1),KEMKI (1),megnyitó (1),Fortepan (1),Sopron (1),emlékmű (1),Olaszország (1),gender (1),kommunikáció (1),Velencei Biennále (1),jótékonyság (1),Bayreuth (1),Guggenheim Muzeum (1),szalon (1),adatbázis (1),restitucio (1),könyvtár (1),Nagy-Britannia (1),kutatás (1),MANK (1),felújítás (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),Guggenheim Múzeum (1),királynő (1),tárlatvezetés (1),Magnum Photos (1),muzeológia (1),Prado (1),bibliofília (1),Manet (1),Kratochwill Mimi (1),Csernus Tibor (1),Vaszary Villa (1),balaton (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Dada (1),Nagyvilág (1),MúzeumCafé (1),BÁV (1),Vaszary János (1),Vajda Júlia (1),védettség (1),hamisítás (1),Lucian Freud (1),Rozsda Endre (1),Bukta Imre (1),műtárgylopás (1),veduta (1),Benczúr Gyula (1),Matisse (1),műemlék (1),Ani (1),Óbuda (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Népessy Noémi (1),elhurcolt műkincsek (1),Prága (1),Sinkó Katalin (1),Garas Kára (1),Kocsis Zoltán (1),olimpia (1),Ámos Imre (1),Cloisters (1),Mravik László (1),Természettudományi Múzeum (1),dinoszaurusz (1),teremőr (1),fotógráfia (1),Bálint Ház (1),Aristide Maillol (1),Elgin-márványok (1),Magyar Nemzeti Múzeum (1),Moholy-Nagy László (1),Debrecen (1),Márffy Ödön (1),Székesfehérvár (1),szobor (1),Google Art Project (1),Athén (1),Velázquez (1),Műértő (1),Kína (1),Fabényi Júlia (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Római Iskola (1),Munkácsy Mihály (1),kina (1),Várkert Bazár (1),Ernst Múzeum (1),erdély (1),Frida Kahlo (1),szürrealizmus (1),Csinszka (1),Gyarmati Fanni (1),szeged (1),François Gilot (1),közösségi oldalak (1),Metz (1),Christie’s (1),Vallauris (1),Guernica (1),gyerekeknek (1),ajánló (1),Balaton (1),Siófok (1),retró (1),Pinault (1),Palazzo Grassi (1),dada (1),Művészetmalom (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Radnóti Miklós (1),századforduló (1),progarmajánló (1),irodalomtörténet (1),kultusz (1),gallery weekend (1),városliget (1),porgramajánló (1)