Címkék: interjú, Czóbel Béla, Műcsarnok, Csernus Tibor, Kratochwill Mimi, Aczél György, muzeológia

Manapság, amikor éppen újra kell definiálni a Műcsarnok helyzetét és feladatát, érdemes egy kicsit hátranézni, és foglalkozni az intézmény viharos múltjával. Ilyenkor válik világossá, hogy identitása mintha mindig egy kicsit problematikus lett volna, kiállítási programjában "mindenevő", a fenntartóval való kapcsolatában kiszolgáltatott, kiállítóhelyként funkciója nehezen megfogalmazható: leginkább a "nagy kiállítások" tere, ám ezt a feladatát mára egyértelműen átvették a nagyobb képtárak, elsősorban a Magyar Nemzeti Galéria és a Szépművészeti Múzeum. Ennél azonban a történet sokkal bonyolultabb - és ezt Kratochwill Miminél kevesen tudják jobban, hiszen az ő Műcsarnokban eltöltött csaknem négy évtizede alatt hét igazgató váltotta egymást, ugyanakkor az alaphelyzet többnyire változatlan volt: a minisztérium határozta meg a kiállítási programot, a művészettörténészek, kiállításrendezők pedig a legjobb tudásuk szerint megvalósították azt.

Címkefelhő

kiállítás (111),Magyar Nemzeti Galéria (55),MúzeumCafé folyóirat (53),Szépművészeti Múzeum (47),kultúrpolitika (34),programajánló (29),műgyűjtés (26),történelem (24),interjú (23),kortárs művészet (22),politika (22),Párizs (21),avantgárd (21),irodalom (20),építészet (19),múzeumépítészet (18),műkereskedelem (17),gyűjteménygyarapítás (17),fotográfia (16),videó (15),Szentendre (15),régészet (14),Petőfi Irodalmi Múzeum (14),Ludwig Múzeum (13),restaurálás (13),Műcsarnok (12),élő MúzeumCafé (11),műtárgyvásárlás (11),digitalizálás (10),Nemzeti Múzeum (10),restitúció (10),grafika (10),Capa Központ (10),Picasso (9),szobrászat (9),iparművészet (8),holokauszt (8),Garas Klára (7),Bécs (7),Kiscelli Múzeum (7),film (7),világháború (6),múzeumpedagógia (6),Román Csarnok (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Allegro Barbaro (6),Rippl-Rónai József (6),kortárs (5),rendszerváltás (5),aukció (5),Értéktár Program (5),Liget Budapest (5),Kassák Múzeum (5),New York (5),könyvajánló (5),színház (5),Power 50 lista (5),Nyolcak (5),zene (4),városi séta (4),Pécs (4),Louvre-Lens (4),látogatottság (4),Csontváry (4),Skanzen (4),Rembrandt (4),wanted (4),konferencia (4),örökségvédelem (4),Velence (4),szocreál (4),Ady Endre (4),könyv (4),Élő MúzeumCafé (4),néprajz (4),Néprajzi Múzeum (4),Bálint Endre (4),Louvre (4),Bartók Béla (4),Baán László (4),fotóművészet (4),Aczél György (3),London (3),ganymed goes europe (3),impresszionisták (3),Czóbel Béla (3),műemlékvédelem (3),Európai Iskola (3),sport (3),előadás (3),Bauhaus (3),dizájn (3),MúzeumCafé Díj (3),Iparművészeti Múzeum (3),Anna Margit (3),Budapest Galéria (3),Caravaggio (3),kulturpolitika (3),kézirat (3),emlékezet (3),modernizmus (3),Derkovits Gyula (3),Hopp Ferenc Múzeum (3),műtárgyvédelem (3),I. világháború (3),Vadak (2),magángyűjtemény (2),internet (2),relikvia (2),MúzeumNegyed (2),Seuso-kincs (2),múzeumi rendszer (2),MúzeumCafé díj (2),címlap (2),Magyar Zsidó Múzeum (2),Modigliani (2),Erdély (2),Ország Lili (2),Vasarely (2),Textúra (2),Milánó (2),Berlin (2),fortepan (2),Chagall (2),keleti művészet (2),pop art (2),Artpool (2),Barcelona (2),Art Market Budapest (2),Munkásmozgalmi Múzeum (2),MúzeumCafé könyvek (2),Szeged (2),Zsolnay (2),Holokauszt (2),dokumentum (2),Szántó Piroska (2),Lektorátus (2),fotó (2),MűvészetMalom (2),Vermeer (2),múzeum (2),Andrássy (1),Fortepan (1),KEMKI (1),Mravik László (1),Cloisters (1),emlékmű (1),kastély (1),megnyitó (1),Bosch (1),múzeumelmélet (1),Vajda Júlia (1),animáció (1),műkincslopás (1),Ámos Imre (1),kastélypark (1),médiaművészet (1),nők (1),vadászat (1),gender (1),Győr (1),Batthyány Gyula (1),Balaton (1),orosz művészet (1),Kassák Lajos (1),törénelem (1),elhurcolt műkincsek (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),krimi (1),Prága (1),Sziklakórház (1),műtárgylopás (1),Népessy Noémi (1),bevándorlás (1),Amerika (1),Sinkó Katalin (1),Garas Kára (1),kommunikáció (1),Trieszt (1),Vasarely Múzeum (1),porté (1),Óbuda (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),oktatás (1),Velencei Biennále (1),örökség (1),MOME (1),installáció (1),egyház (1),interaktivitás (1),Centre Pompidou (1),emlékmúzeum (1),Kijev (1),Leonardo (1),Lengyelország (1),Richard Wagner Múzeum (1),Bayreuth (1),Moszkva (1),Budavár (1),Román csarnok (1),helytörténet (1),art deco (1),Art Capital (1),MúzeumCafé könyv (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),Tiszadob (1),Vatikán (1),Múzeum-kert (1),BTM (1),Vaszary-villa (1),Múzeumkert (1),emigráció (1),zsidóság (1),Múzeumok Éjszakája (1),1956 (1),olimpia (1),portré (1),Ani (1),Kecskemét (1),várostörténet (1),El Kazovszkij (1),etnográfia (1),Disputa (1),popzene (1),kert (1),műemlék (1),Képzőművészeti Egyetem (1),beszélgetés (1),kultúrtörténet (1),Albertina (1),hamisítás (1),jótékonyság (1),Olaszország (1),Budapesti Történeti Múzeum (1),védettség (1),emlékhely (1),Sopron (1),Kocsis Zoltán (1),stressz (1),Nagy-Britannia (1),királynő (1),Matisse (1),gallery weekend (1),Guggenheim Muzeum (1),kultusz (1),tárlatvezetés (1),Christie’s (1),Pinault (1),Palazzo Grassi (1),irodalomtörténet (1),könyvtár (1),városliget (1),dada (1),Művészetmalom (1),kutatás (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),adatbázis (1),szalon (1),restitucio (1),progarmajánló (1),századforduló (1),Vaszary János (1),Rozsda Endre (1),Metz (1),bibliofília (1),Prado (1),Keserü Ilona (1),Manet (1),Természettudományi Múzeum (1),Magnum Photos (1),Duchamp (1),Kratochwill Mimi (1),Dada (1),muzeológia (1),Lucian Freud (1),dinoszaurusz (1),ajánló (1),François Gilot (1),Vallauris (1),szeged (1),közösségi oldalak (1),balaton (1),Guernica (1),Vaszary Villa (1),gyerekeknek (1),Balaton (1),Siófok (1),retró (1),Radnóti Miklós (1),Gyarmati Fanni (1),Műértő (1),Kína (1),Fabényi Júlia (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Római Iskola (1),Munkácsy Mihály (1),kina (1),Toulouse-Lautrec (1),erdély (1),Frida Kahlo (1),szürrealizmus (1),porgramajánló (1),MTA (1),Bukta Imre (1),velence (1),Csernus Tibor (1),MúzeumCafé (1),Amszterdam (1),Műemlék (1), Bécs (1),egyiptológia (1),Nagyvilág (1),Budapest100 (1),Kimt (1),Várkert Bazár (1),Ernst Múzeum (1),Google Art Project (1),MANK (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),Moholy-Nagy László (1),szobor (1),Székesfehérvár (1),Csinszka (1),Márffy Ödön (1),BÁV (1),Debrecen (1),Benczúr Gyula (1),Rómer Flóris Múzeum (1),Elgin-márványok (1),Athén (1),veduta (1),Velázquez (1),Aristide Maillol (1),felújítás (1),Magyar Nemzeti Múzeum (1),fotógráfia (1),teremőr (1),Bálint Ház (1),Miskolc (1)