A múzeumok magazinja

Mi lett a sorsa Picasso örökségének?

Néhány hét választ el minket attól, hogy megnyíljon Picasso valaha volt legnagyobb budapesti kiállítása a Magyar Nemzeti Galériában. Ennek apropóján merengünk el azon, hogy a számos leszármazott hogyan osztozott a hagyatékon és hogyan lett az a francia állam az egész procedúra nyertese, amelyik a művész életében egyetlen képet sem vásárolt.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Elit alakulattal indul a PILLA

előadás programajánló múzeumelmélet Semmelweis Orvostörténeti Múzeum régészet néprajz
A bodrogközi Karos település határában az eddig ismert legnagyobb honfoglaláskori temető maradványait tárták fel 1986 és 1990 között, a leletek alapján feltételezhető, hogy egy hadsereg vezetőit, tisztjeit hantolták el ezekben a sírokban. A miskolci Herman Ottó Múzeum ebből a leletegyüttesből létrehozta a 2014-ben az Év kiálltása címmel is elismert tárlatot. A kurátor vendégszereplésével kezdődik a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM) 4. PILLA című előadássorozata, rögtön húsvét után.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


mi minden fér el egy 1200-as Lada csomagtartójában! - Beszélgetés láng Józseffel

interjú MúzeumCafé folyóirat Petőfi Irodalmi Múzeum irodalom

Ki az Ady-művek és -kéziratok kritikai kiadásainak szerkesztőjeként, más tudományos kötetek kiadójaként ismeri. Láng József életpályájából - az egyéb részletek, a hivatalnoki és a könyvtárosi évek érintése mellett - ezúttal elsősorban a Petőfi Irodalmi Múzeumban töltött évtizedeket tekintjük át, hiszen a Kézirattár vezetőjeként fontos szerepet vállalt az intézmény mai struktúrájának felépítésében, a kutatók számára, valamint az állományvédelmi szempontból is megfelelő katalogizálási rendszer megalkotásában, és közreműködésével fontos irodalmi kéziratok sokaságával gazdagodott a múzeum gyűjteménye. Megtudhatjuk, hogy az "átkosban" miért voltak a mainál kedvezőbb helyzetben a tudományos könyvtárak, milyen papírból készül a kéziratokat őrző szabályos pallium, hogyan rögzítették a beérkező fotókat, könyveket és kéziratokat a Petőfi Irodalmi Múzeum hőskorában, miért fakultak értékes kéziratok szinte olvashatatlanná, és mi minden fér el egy 1200-as Lada csomagtartójában.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Micsoda két éjszaka a múzeumban!

Magyar Zsidó Múzeum műkincslopás kiállítás

Ha nagy értékű múzeumi műkincslopás, akkor bizonyára a Szépművészeti Múzeum 1983-as esete jut a legtöbbek eszébe, a budapesti Zsidó Múzeum tíz évvel későbbi kifosztása mintha kevésbé élne az emberek emlékezetében. Pedig elég sok a hasonlóság: hatalmas értékű volt a kár, a bűntényt egy nemzetközi bűnbanda követte el, mindkét múzeum fel volt állványozva éppen és a tettesek - a kincsekkel együtt - viszonylag hamar megkerültek. Az esetről az 1984-ben nyílt állandó kiállítás finisszázsán hallhattunk egy beszélgetést.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Párizs retteg, de nagyon örül Rippl-Rónaiéknak

kiállítás Szépművészeti Múzeum Magyar Nemzeti Galéria Párizs

Franz Xaver Messerschmidt Ásítójának és Munkácsy Mihály Ásító inasának párosítása eddig még senkinek sem jutott az eszébe, ehhez az kellett, hogy két francia kurátor eljöjjön Budapestre és szűz kézzel beletúrjon a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe. A két figura egymás mellett tényleg extrém látványt nyújt a Musée du Luxembourg kiállítóterében.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Múzeumi emberek a legújabb „power” listán

Magyar Nemzeti Galéria Szépművészeti Múzeum Ludwig Múzeum Capa Központ Baán László Power 50 lista Kassák Múzeum

Mivel a Műértő éves Power50 listája a képzőművészetre fókuszál, ezért ne is keressünk itt régészeket, néprajzosokat vagy helytörténészeket. De így is akad szép számban múzeumvezető és kurátor a legbefolyásosabbak között.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Minimum példakép: Hugonnai Vilma kontra maszkulin rutin

kiállítás konferencia nők Semmelweis Orvostörténeti Múzeum könyv történelem

Hugonnai Vilmának minden kijutott: rettenetes férj, környezete rosszallása, el nem ismertség, gáncs, ahol csak lehet, aztán fordult a kocka: érkezett egy támogató férj, megkapott minden elismerést, ma pedig lexikonszócikk, regényfőhős és példakép. Amiről pedig álmodni se mert volna: most ő áll a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM) új kiállítása megnyitójának, könyvbemutatójának és nőnapi programjának középpontjában.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A múzeumok magazinja

blogavatar

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (133),MúzeumCafé folyóirat (64),Magyar Nemzeti Galéria (60),Szépművészeti Múzeum (50),kultúrpolitika (38),programajánló (36),műgyűjtés (33),történelem (30),kortárs művészet (28),irodalom (27),politika (26),építészet (26),interjú (25),Párizs (24),avantgárd (24),múzeumépítészet (22),fotográfia (21),Szentendre (19),műkereskedelem (18),Petőfi Irodalmi Múzeum (18),gyűjteménygyarapítás (18),videó (17),régészet (16),restaurálás (15),Műcsarnok (14),Ludwig Múzeum (14),film (13),iparművészet (13),Nemzeti Múzeum (13),szobrászat (13),grafika (12),műtárgyvásárlás (11),restitúció (11),élő MúzeumCafé (11),Capa Központ (11),Bécs (10),digitalizálás (10),Picasso (10),Kiscelli Múzeum (9),színház (8),holokauszt (8),Garas Klára (7),zene (7),Kassák Múzeum (7),Néprajzi Múzeum (7),Rippl-Rónai József (6),könyvajánló (6),múzeumpedagógia (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),London (6),Allegro Barbaro (6),Román Csarnok (6),világháború (6),Liget Budapest (6),Power 50 lista (6),néprajz (6),Értéktár Program (5),aukció (5),Nyolcak (5),rendszerváltás (5),Európai Iskola (5),fotóművészet (5),Ady Endre (5),New York (5),könyv (5),kortárs (5),Rembrandt (4),Csontváry (4),wanted (4),Berlin (4),szocreál (4),MúzeumCafé Díj (4),festészet (4),Skanzen (4),Bauhaus (4),konferencia (4),városi séta (4),Hopp Ferenc Múzeum (4),Bálint Endre (4),Pécs (4),Louvre-Lens (4),örökségvédelem (4),Élő MúzeumCafé (4),Baán László (4),Bartók Béla (4),Louvre (4),Velence (4),látogatottság (4),kulturpolitika (3),Seuso-kincs (3),kézirat (3),modernizmus (3),ganymed goes europe (3),Aczél György (3),Vasarely (3),műemlékvédelem (3),Erdély (3),Anna Margit (3),Czóbel Béla (3),sport (3),Caravaggio (3),Vaszary-villa (3),I. világháború (3),Budapest Galéria (3),műtárgyvédelem (3),előadás (3),Derkovits Gyula (3),Iparművészeti Múzeum (3),dizájn (3),emlékezet (3),impresszionisták (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),keleti művészet (2),relikvia (2),Artpool (2),Ország Lili (2),ajánló (2),Szántó Piroska (2),internet (2),magángyűjtemény (2),pop art (2),Balaton (2),múzeumi rendszer (2),Modigliani (2),Chagall (2),Csinszka (2),MúzeumCafé díj (2),Vadak (2),zsidóság (2),címlap (2),Szeged (2),fortepan (2),Barcelona (2),örökség (2),Milánó (2),múzeumelmélet (2),Zsolnay (2),Textúra (2),Art Market Budapest (2),Frida Kahlo (2),MúzeumNegyed (2),kert (2),Lektorátus (2),Art Capital (2),múzeum (2),MúzeumCafé könyvek (2),Holokauszt (2),dokumentum (2),Fővárosi Képtár (2),fotó (2),Román csarnok (2),Vermeer (2),MűvészetMalom (2),Velencei Biennále (1),Klimt (1),szecesszió (1),műtárgylopás (1),Leonardo (1),Schiele (1),kultúrtörténet (1),gender (1),kommunikáció (1),op art (1),Pompidou (1),Andrássy (1),kastély (1),vadászat (1),kastélypark (1),Fortepan (1),megnyitó (1),Madrid (1),emlékmű (1),KEMKI (1),bevándorlás (1),Trieszt (1),Győr (1),Balaton (1),orosz művészet (1), (1),Batthyány Gyula (1),törénelem (1),Sziklakórház (1),Sziget Fesztivál (1),digitalizáció (1),Kassák Lajos (1),Bukta Imre (1),oktatás (1),Szombathely (1),Vasarely Múzeum (1),OSZMI (1),Albertina (1),plakát (1),Lengyelország (1),porté (1),Közlekedési Múzeum (1),Amerika (1),Bosch (1),Olaszország (1),Budavár (1),Centre Pompidou (1),interaktivitás (1),Múzeumok Éjszakája (1),Múzeum-kert (1),Múzeumkert (1),Kecskemét (1),BTM (1),1956 (1),egyház (1),MOME (1),Budapesti Történeti Múzeum (1),Bayreuth (1),emlékhely (1),Richard Wagner Múzeum (1),Moszkva (1),Kijev (1),portré (1),installáció (1),emlékmúzeum (1),Vatikán (1),várostörténet (1),műkincslopás (1),Színháztörténeti Múzeum (1),temető (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),emigráció (1),Képzőművészeti Egyetem (1),médiaművészet (1),nők (1),belsőépítészet (1),animáció (1),MúzeumCafé könyv (1),etnográfia (1),Tiszadob (1),Disputa (1),popzene (1),art deco (1),El Kazovszkij (1),beszélgetés (1),jótékonyság (1),helytörténet (1),Sopron (1),Kína (1),muzeológia (1),Kratochwill Mimi (1),védettség (1),Magnum Photos (1),bibliofília (1),Prado (1),Csernus Tibor (1),Dada (1),Vaszary Villa (1),balaton (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),hamisítás (1),Manet (1),Természettudományi Múzeum (1),közösségi oldalak (1),szeged (1),Metz (1),Vajda Júlia (1),Pinault (1),Christie’s (1),François Gilot (1),Vallauris (1),gyerekeknek (1),dinoszaurusz (1),Siófok (1),retró (1),Guernica (1),tárlatvezetés (1),királynő (1),Toulouse-Lautrec (1),Nagyvilág (1),Mravik László (1),felújítás (1),Kieselbach Galéria (1),Rómer Flóris Múzeum (1),MúzeumCafé (1),Prága (1),Óbuda (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Népessy Noémi (1),elhurcolt műkincsek (1),Garas Kára (1),Guggenheim Múzeum (1),MANK (1),műemlék (1),Ani (1),restitucio (1),könyvtár (1),Nagy-Britannia (1),szalon (1),adatbázis (1),Ámos Imre (1),Cloisters (1),Kocsis Zoltán (1),kutatás (1),olimpia (1),Palazzo Grassi (1),irodalomtörténet (1),Sinkó Katalin (1),Munkácsy Mihály (1),Műértő (1),Fabényi Júlia (1),Római Iskola (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),kina (1),szürrealizmus (1),Velázquez (1),Athén (1),Ernst Múzeum (1),Várkert Bazár (1),erdély (1),porgramajánló (1),MTA (1),veduta (1),stressz (1),Amszterdam (1),Miskolc (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),Benczúr Gyula (1),velence (1),Budapest100 (1),egyiptológia (1),Kimt (1), Bécs (1),Műemlék (1),Elgin-márványok (1),Aristide Maillol (1),dada (1),Művészetmalom (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Gyarmati Fanni (1),Radnóti Miklós (1),BÁV (1),századforduló (1),gallery weekend (1),kultusz (1),Guggenheim Muzeum (1),városliget (1),progarmajánló (1),Márffy Ödön (1),Debrecen (1),fotógráfia (1),Magyar Nemzeti Múzeum (1),teremőr (1),Bálint Ház (1),Matisse (1),Rozsda Endre (1),Moholy-Nagy László (1),szobor (1),Székesfehérvár (1),Vaszary János (1),Google Art Project (1),Lucian Freud (1),krimi (1)