A múzeumok magazinja

KÉPEK a MúzeumCafé díjátadóról és a laudáció

MúzeumCafé folyóirat MúzeumCafé díj

Teljes egyetértésben ítélte oda a MúzeumCafé szerkesztőkből és szerkesztőbizottsági tagokból álló kuratóriuma az idei MúzeumCafé díjat a Néprajzi Múzeum etnográfusának, Frazon Zsófiának és a bő három év kutatómunka eredményeképpen tavaly megjelent ...NYITOTT MÚZEUM... kézikönyv tudós közösségének. A díjat március 20-án a Lumen kávézában adtuk át, ahol néhány hónappal ezelőtt a kötetet is bemutatták. A laudációt követően Frazon Zsófiával és György Péterrel, a szerkesztőbizottság tagjával Gréczi Emőke főszerkesztő beszélgetett.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kelbert Krisztina szombathelyi muzeológus kapta az idei MúzeumCafé díjat

"Díjazottunk nem volt kivételezett helyzetben, amikor néhány évvel ezelőtt egy, a múzeum gyűjteményébe fél évszázada bekerült fotóhagyaték feldolgozásába kezdett. Amikor eldöntötte, hogy a Knebel-hagyatékra támaszkodva kibontja Szombathely 20. századi történetét, azon belül pedig nagyobb hangsúlyt fektet a város polgárosodását nagy mértékben előmozdító zsidóság sorsára, tudhatta, hogy az előtte álló feladat jóval több annál, mint amennyit a munkaköre megkövetel, szellemi és fizikai értelemben is ki kell lépnie annak az intézménynek a keretei közül, amelyik támogatása nélkül nem valósulhat meg sem a kiállítás, nem születhet meg a kötet, nem folytatható a kutatás."

Tovább
Megosztom ezt a cikket


E. Csorba Csilla kapta a MúzeumCafé díjat

MúzeumCafé díj irodalom Petőfi Irodalmi Múzeum

Rövid, kétórás ünnepség keretében a Petőfi Irodalmi Múzeumban adtuk át tegnap az intézmény decemberben leköszönt főigazgatójának a MúzeumCafé díjat, ezúttal nem egy kiállításért vagy éves programért, hanem egy életműért.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


VIDEÓ: Lapbemutató, díjátadó, gondolatok a múzeumban

MúzeumCafé folyóirat videó MúzeumCafé díj Magyar Nemzeti Galéria El Kazovszkij kiállítás

Hangulatos videóklip készült a március utolsó napján tartott lapbemutatónkról és a MúzeumCafé díj átadásáról, amelye(ke)t az El Kazovszkij-kiállítás három kurátora, Jerger Krisztina, Rényi András és Százados László vehetett át. Néhány mondat a lap megújulásáról, a Kazó-tárlat értékeléséről és arról, hogy Jerger Krisztina miért érezte mindhárom színkombinációt a magáénak. (Vajon melyik került hozzá végül?)

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Szellemi akadálymentes múzeum – Dabi-Farkas Ritáé a MúzeumCafé Díj

Amikor egy átlagember belép egy olyan térbe, ahol kortárs - lehetőleg absztrakt - műveket állítottak ki, esélyes, hogy azt mondja: "ilyet én is tudok". Az idei MúzeumCafé Díjat elnyerő Dabi-Farkas Rita múzeumpedagógus "tanítványai" ezt biztosan nem mondják, holott az úgynevezett megértési nehézséggel élők közül kerülnek ki, mégis (vagy éppen ezért?) nyitottabbak és elfogadóbbak, mint az átlagemberek többsége.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Videó: a MúzeumCafé díj és a díjazott, Népessy Noémi


Laudáció és díjátadó: Martos Gábor főszerkesztő és Népessy Noémi, a Goldberger Textilipari Gyűjtemény (Óbudai Múzeum) igazgatója, március 19. 17 óra.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Népessy Noémi az idei MúzeumCafé díjas

Népessy Noémi, az Óbudai Múzeum - Goldberger Textilipari Gyűjtemény igazgatója kapta az idei MúzeumCafé Díjat. A múzeumi magazin által összehívott szakmai grémium a Goldberger-gyűjtemény megmentéséért és a gyűjteményt bemutató múzeum korszerű, izgalmas és példamutató kiállításának létrehozásáért ítélte oda az elismerést.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


A múzeumok magazinja

blogavatar

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (140),MúzeumCafé folyóirat (68),Magyar Nemzeti Galéria (62),Szépművészeti Múzeum (51),kultúrpolitika (42),programajánló (38),műgyűjtés (33),történelem (32),kortárs művészet (30),építészet (29),irodalom (28),politika (27),Párizs (26),interjú (25),avantgárd (24),múzeumépítészet (22),fotográfia (22),Petőfi Irodalmi Múzeum (20),Szentendre (20),régészet (19),gyűjteménygyarapítás (18),műkereskedelem (18),videó (17),Ludwig Múzeum (17),Nemzeti Múzeum (15),restaurálás (15),Műcsarnok (14),iparművészet (14),film (14),szobrászat (13),grafika (12),Bécs (11),restitúció (11),műtárgyvásárlás (11),Capa Központ (11),élő MúzeumCafé (11),Picasso (10),digitalizálás (10),Kiscelli Múzeum (9),holokauszt (8),színház (8),Néprajzi Múzeum (7),Garas Klára (7),néprajz (7),Kassák Múzeum (7),zene (7),múzeumpedagógia (6),Liget Budapest (6),Allegro Barbaro (6),Power 50 lista (6),London (6),könyv (6),könyvajánló (6),Román Csarnok (6),világháború (6),Rippl-Rónai József (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Hopp Ferenc Múzeum (6),aukció (5),Értéktár Program (5),Nyolcak (5),Európai Iskola (5),Ady Endre (5),rendszerváltás (5),kortárs (5),fotóművészet (5),New York (5),wanted (4),Rembrandt (4),Skanzen (4),Bartók Béla (4),MúzeumCafé Díj (4),konferencia (4),festészet (4),városi séta (4),Louvre (4),Louvre-Lens (4),Velence (4),Berlin (4),Pécs (4),örökségvédelem (4),Baán László (4),Bauhaus (4),látogatottság (4),Élő MúzeumCafé (4),Bálint Endre (4),Csontváry (4),szocreál (4),Budapest Galéria (3),kulturpolitika (3),Vaszary-villa (3),kézirat (3),Aczél György (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),I. világháború (3),Czóbel Béla (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),Seuso-kincs (3),keleti művészet (3),előadás (3),Iparművészeti Múzeum (3),impresszionisták (3),műtárgyvédelem (3),ganymed goes europe (3),Caravaggio (3),Anna Margit (3),emlékezet (3),sport (3),Vasarely (3),műemlékvédelem (3),modernizmus (3),MúzeumCafé díj (3),dizájn (3),Derkovits Gyula (3),Erdély (3),múzeumelmélet (2),Ország Lili (2),címlap (2),örökség (2),relikvia (2),internet (2),kert (2),magángyűjtemény (2),ajánló (2),Modigliani (2),fortepan (2),MúzeumNegyed (2),Balaton (2),zsidóság (2),Csinszka (2),Milánó (2),fotó (2),Zsolnay (2),Holokauszt (2),MúzeumCafé könyvek (2),Textúra (2),Art Capital (2),dokumentum (2),Artpool (2),MűvészetMalom (2),Fővárosi Képtár (2),Szántó Piroska (2),Vasarely Múzeum (2),múzeum (2),Szeged (2),Chagall (2),Vermeer (2),múzeumi rendszer (2),pop art (2),Barcelona (2),Lektorátus (2),Art Market Budapest (2),Román csarnok (2),Frida Kahlo (2),Vadak (2),Kassák Lajos (1),törénelem (1),Győr (1),Batthyány Gyula (1),Balaton (1),műkincslopás (1),orosz művészet (1),Trieszt (1),vadászat (1),Velencei Biennále (1),kastélypark (1),kastély (1),emlékmű (1),Fortepan (1),megnyitó (1),KEMKI (1),kommunikáció (1),gender (1),oktatás (1),médiaművészet (1),nők (1),Andrássy (1),Amerika (1),Bosch (1),bevándorlás (1),porté (1),installáció (1),temető (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),Színháztörténeti Múzeum (1),belsőépítészet (1),Madrid (1),OSZMI (1),MúzeumCafé könyv (1),helytörténet (1),BTM (1),Múzeum-kert (1),Múzeumkert (1),Vatikán (1),art deco (1),Tiszadob (1),Pompidou (1),op art (1),Sziget Fesztivál (1),digitalizáció (1),politikai (1),Szendendre (1),művészettörténet (1),Brüsszel (1), (1),Közlekedési Múzeum (1),Klimt (1),szecesszió (1),Schiele (1),Szombathely (1),plakát (1),Budavár (1),Centre Pompidou (1),Budapesti Történeti Múzeum (1),portré (1),emlékhely (1),Sopron (1),jótékonyság (1),Olaszország (1),Múzeumok Éjszakája (1),1956 (1),etnográfia (1),El Kazovszkij (1),Disputa (1),popzene (1),Kecskemét (1),várostörténet (1),beszélgetés (1),Képzőművészeti Egyetem (1),Kijev (1),Moszkva (1),emlékmúzeum (1),MOME (1),interaktivitás (1),egyház (1),Bayreuth (1),Richard Wagner Múzeum (1),Albertina (1),kultúrtörténet (1),emigráció (1),Lengyelország (1),Leonardo (1),animáció (1),Rijksmuseum (1),könyvtár (1),restitucio (1),Nagy-Britannia (1),királynő (1),balaton (1),tárlatvezetés (1),szalon (1),adatbázis (1),Kieselbach Galéria (1),Rómer Flóris Múzeum (1),Guggenheim Múzeum (1),MANK (1),kutatás (1),Vaszary Villa (1),Keserü Ilona (1),Manet (1),bibliofília (1),Természettudományi Múzeum (1),dinoszaurusz (1),Siófok (1),gyerekeknek (1),Prado (1),Magnum Photos (1),Dada (1),Duchamp (1),Csernus Tibor (1),Kratochwill Mimi (1),muzeológia (1),felújítás (1),Toulouse-Lautrec (1),BÁV (1),Vaszary János (1),Vajda Júlia (1),védettség (1),műemlék (1),hamisítás (1),Lucian Freud (1),Rozsda Endre (1),Bukta Imre (1),műtárgylopás (1),veduta (1),Benczúr Gyula (1),Matisse (1),Ani (1),olimpia (1),Népessy Noémi (1),Óbuda (1),elhurcolt műkincsek (1),Prága (1),Nagyvilág (1),MúzeumCafé (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Sinkó Katalin (1),Ámos Imre (1),Kocsis Zoltán (1),Cloisters (1),Mravik László (1),Garas Kára (1),retró (1),Guernica (1),kina (1),szürrealizmus (1),Munkácsy Mihály (1),Kína (1),Fabényi Júlia (1),Műértő (1),erdély (1),Várkert Bazár (1),Elgin-márványok (1),Aristide Maillol (1),Athén (1),Velázquez (1),Ernst Múzeum (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Római Iskola (1),stressz (1),velence (1),Amszterdam (1),Miskolc (1),krimi (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),Műemlék (1), Bécs (1),MTA (1),porgramajánló (1),egyiptológia (1),Budapest100 (1),Kimt (1),Bálint Ház (1),teremőr (1),irodalomtörténet (1),Palazzo Grassi (1),kultusz (1),gallery weekend (1),városliget (1),Guggenheim Muzeum (1),Pinault (1),Christie’s (1),François Gilot (1),Vallauris (1),szeged (1),közösségi oldalak (1),Metz (1),progarmajánló (1),századforduló (1),szobor (1),Székesfehérvár (1),Google Art Project (1),Moholy-Nagy László (1),fotógráfia (1),Magyar Nemzeti Múzeum (1),Debrecen (1),Márffy Ödön (1),dada (1),Művészetmalom (1),kínai művészet (1),Radnóti Miklós (1),Gyarmati Fanni (1),Sziklakórház (1)