A múzeumok magazinja

Gellért 100: rendszerek mennek, a hullám marad

Alig egy éve létezett csak a patinás Gellért Szálló, amikor Horthy Miklós végiglovagolt fehér lován a később a nevét viselő, akkor még Fehérvári úton (ma Bartók Béla út), egészen a szintén frissen rendezett Gellért térig, hogy elfoglalja a Friedrich-kormány által neki felajánlott lakosztályokat, egyben itt alakíthassa ki a Fővezérséget, 1919. november 16-án. A régi, évszázadok óta használt forrásra 1918-ban épült fürdőnek és szállodának sok szomorú és vidám korszak jutott. Erről látható most kiállítás a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeumban.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Vendégségben Ráth-éknál


Egy finom, gazdagon és igényesen berendezett otthonban járunk, az Iparművészeti Múzeum első igazgatójának Városligeti fasori egyemeletes házában, és csak a második, harmadik szobába lépve válik világossá, hogy Ráth György lakása, gyűjteménye egy átfogó, időben és térben kitekintő szecessziós kiállítás része. Végre megnyílt a Ráth György Múzeum, így amíg zajlik az Iparművészeti rekonstrukciója, nem maradunk klasszikus iparművészeti kiállítás nélkül.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Kozmában gazdag hónapok

Noha az év nagy része eltelt, a Kozma Lajos-emlékév csak most veszi kezdetét, és tart decemberig, a veleje pedig az októberi kétnapos konferencia lesz a Műcsarnokban - ennek felvezetéseként nyílt meg ma a Kozma Klasszik című kamarakiállítás ugyanitt.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Múzeum körút 2018: Bécs

Klimt és Schiele halálának, a bécsi aranykor lezárásának 100. évfordulója határozza meg az osztrák főváros idei kiállítási programját. Azért mi egyebekre is felhívjuk a figyelmet.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Ez egy mulandó szakma - Interjú Mezei Gábor belsőépítésszel

MúzeumCafé folyóirat interjú építészet belsőépítészet műgyűjtés iparművészet

Mezei Gábor művészcsaládba született: anyja, Hauswirth Magda a harmincas évektől a hetvenes évekig portrékarikatúrák százait készítette a kor ismert színészeiről, művészeiről, apja, Pán Imre színházi újságíróból lett az avantgárd egyik központi figurája, az Európai Iskola alapítója, a csoport kiállításainak helyet adó Művészbolt vezetője. Hogyan lehetett ilyen háttérrel Makovecz Imre belsőépítészeként az organikus építészet formai követelményeihez alkalmazkodni? Hogyan tudja feldolgozni egy alkotó, hogy a munkái lassan megsemmisülnek? Milyen felelősséggel jár a Pán-Mezei-féle szellemi és tárgyi hagyaték gondozása?

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Megjelent a MúzeumCafé Forma

MúzeumCafé folyóirat iparművészet

Mit értünk Esterházy-kincstár alatt és mit tudunk most a Seuso-kincsről? Hogyan készül az újranyitásra az Iparművészeti Múzeum? Hogyan járul hozzá egy kiállítás sikeréhez a látványterv? Miért működik többféle iparművészeti múzeum működik Berlinben és miért különleges a bécsi MAK alapítása? Iparművészet és dizájn a múzeumban, a MúzeumCafé 62. számában.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Utolsó figyelmezetés: irány az Iparművészeti Múzeum!

Iparművészeti Múzeum iparművészet dizájn építészet Bauhaus art deco

Miért szeretjük az ötvenes- kora hatvanas évek iparművészeti tárgyait és miért nem az ugyanekkor készült képzőművészeti alkotások többségét? Mert míg a formatervezés nagyjából megúszta a szocreált, és ügyesen átmenthetők voltak a legjobb art deco hagyományok a húszas-harmincas évekből, addig a festészetben, szobrászatban komoly törést okozott az 1945 utáni másfél évtized kötelező realizmusa és absztraktellenessége. Ugyan a más tervezőket is felvonultató Breuer újra itthon kiállítás zömében a két világháború közötti, Bauhaus-hatású iparművészet magyarországi példáit mutatja be, mégis lehet tanulsága, hogy a késő hatvanas évektől megjelenő és idővel egyre silányodó tömegbútorokig milyen sokáig és milyen makacsul tartotta magát a fénykor modernizmusa.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Tiszadob: igen is meg nem is

Tiszadob történelem iparművészet építészet

Andrássy Katinka, a "vörös grófnő" a Kádár-kor egyik "bezzeg" figurája volt: az arisztokrata, aki szerette a rendszert és akit a rendszer is szeretett. Az 1985-ben elhunyt szépséges Károlyiné kultusza egy kicsit halványodott a rendszerváltás után, majd mostanra újjáéledt: önéletrajza alapvető irodalom az 1945 előtt társadalomtörténet kutatói és kedvelői számára, pláne hogy tárgyi nyomai a szétzúzott történelmi arisztokráciának alig maradtak. Mindennek igazi jelképe ma Tiszadob.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Valló Péter: „a legörömtelibb visszaigazolás, hogy másodszor is engem kértek fel”

irodalom Magyar Nemzeti Galéria színház programajánló Textúra ganymed goes europe iparművészet

Minden ugyanaz másképpen, hogy egy klasszikust idézzünk: a felkért írók a Magyar Nemzeti Galéria egy-egy főművéhez írtak rövid szövegeket, Valló Péter megtalálta a szöveghez, jelenethez leginkább illő színészt, aki olyan jelmezben lép a közönség elé, amelyet a MOME divat- és textilszakos hallgatói terveztek. Egy festmény, egy szöveg, egy színész, egy jelmez - így zajlik majd a Szépművészeti Múzeumban indult, annak rekonstrukciója óta az MNG-ben folytatódó éves összművészeti program, a Textúra.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Divatba jön a hatvanas évek

kiállítás Budapest Galéria beszélgetés politika film építészet iparművészet

Tegnap bezárt az utóbbi hónapok egyik legizgalmasabb kiállítása, a Nagyítások a Budapest Galériában. Az utolsó hét még tartogatott néhány programot: tárlatvezetés, beszélgetés és finisszázs szerepelt a kínálatban, tehát bőven volt alkalom elbúcsúzni az Oldás és kötés ihlette művészet- és társadalomtörténeti projekttől. Annak, aki lemaradt a beszélgetésről, összefoglaljuk a lényeget.

Tovább
Megosztom ezt a cikket

«
12

A múzeumok magazinja

blogavatar

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (134),MúzeumCafé folyóirat (66),Magyar Nemzeti Galéria (60),Szépművészeti Múzeum (50),kultúrpolitika (39),programajánló (36),műgyűjtés (33),történelem (31),építészet (28),kortárs művészet (28),irodalom (27),politika (26),interjú (25),Párizs (24),avantgárd (24),múzeumépítészet (22),fotográfia (21),Szentendre (19),régészet (18),Petőfi Irodalmi Múzeum (18),gyűjteménygyarapítás (18),műkereskedelem (18),videó (17),restaurálás (15),Ludwig Múzeum (14),Műcsarnok (14),iparművészet (14),Nemzeti Múzeum (13),film (13),szobrászat (13),grafika (12),műtárgyvásárlás (11),élő MúzeumCafé (11),Capa Központ (11),restitúció (11),Bécs (10),Picasso (10),digitalizálás (10),Kiscelli Múzeum (9),színház (8),holokauszt (8),Néprajzi Múzeum (7),Garas Klára (7),zene (7),Kassák Múzeum (7),világháború (6),múzeumpedagógia (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Allegro Barbaro (6),London (6),néprajz (6),Román Csarnok (6),könyvajánló (6),Rippl-Rónai József (6),Liget Budapest (6),Power 50 lista (6),könyv (5),Ady Endre (5),Európai Iskola (5),rendszerváltás (5),Nyolcak (5),New York (5),kortárs (5),aukció (5),fotóművészet (5),Értéktár Program (5),Rembrandt (4),Csontváry (4),szocreál (4),városi séta (4),festészet (4),wanted (4),MúzeumCafé Díj (4),Berlin (4),Bauhaus (4),konferencia (4),Skanzen (4),Hopp Ferenc Múzeum (4),Bálint Endre (4),Élő MúzeumCafé (4),Pécs (4),Bartók Béla (4),Louvre-Lens (4),örökségvédelem (4),Baán László (4),Velence (4),látogatottság (4),Louvre (4),kézirat (3),modernizmus (3),Czóbel Béla (3),kulturpolitika (3),ganymed goes europe (3),Aczél György (3),Vasarely (3),műemlékvédelem (3),Erdély (3),Anna Margit (3),Vaszary-villa (3),sport (3),Caravaggio (3),Seuso-kincs (3),I. világháború (3),Budapest Galéria (3),műtárgyvédelem (3),Derkovits Gyula (3),előadás (3),dizájn (3),Iparművészeti Múzeum (3),impresszionisták (3),emlékezet (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),Artpool (2),relikvia (2),keleti művészet (2),zsidóság (2),Balaton (2),Ország Lili (2),MúzeumNegyed (2),internet (2),magángyűjtemény (2),Szántó Piroska (2),pop art (2),múzeumi rendszer (2),Chagall (2),Vadak (2),MúzeumCafé díj (2),Barcelona (2),ajánló (2),címlap (2),múzeumelmélet (2),fortepan (2),Art Market Budapest (2),Csinszka (2),Zsolnay (2),Szeged (2),Milánó (2),Textúra (2),örökség (2),Frida Kahlo (2),Modigliani (2),kert (2),Lektorátus (2),múzeum (2),Art Capital (2),MúzeumCafé könyvek (2),Holokauszt (2),dokumentum (2),fotó (2),Fővárosi Képtár (2),Román csarnok (2),Vermeer (2),MűvészetMalom (2),Schiele (1),Klimt (1),szecesszió (1),műtárgylopás (1),Velencei Biennále (1),Albertina (1),Richard Wagner Múzeum (1),gender (1),kommunikáció (1),op art (1),emlékmű (1),kastély (1),vadászat (1),kastélypark (1),Bosch (1),Andrássy (1),Fortepan (1),Pompidou (1),Madrid (1),KEMKI (1),megnyitó (1),bevándorlás (1),Amerika (1),Győr (1),Balaton (1),orosz művészet (1),Lengyelország (1),Batthyány Gyula (1),digitalizáció (1),politikai (1),Sziget Fesztivál (1),törénelem (1),Kassák Lajos (1),Bukta Imre (1),oktatás (1),Vasarely Múzeum (1),Szombathely (1),Trieszt (1),Leonardo (1),plakát (1), (1),porté (1),Közlekedési Múzeum (1),OSZMI (1),médiaművészet (1),Budavár (1),Centre Pompidou (1),portré (1),interaktivitás (1),jótékonyság (1),Múzeum-kert (1),Múzeumkert (1),1956 (1),BTM (1),Múzeumok Éjszakája (1),egyház (1),MOME (1),Moszkva (1),emlékhely (1),Sopron (1),Bayreuth (1),Budapesti Történeti Múzeum (1),Kijev (1),installáció (1),emlékmúzeum (1),Sziklakórház (1),Vatikán (1),Kecskemét (1),Színháztörténeti Múzeum (1),temető (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),animáció (1),emigráció (1),műkincslopás (1),nők (1),kultúrtörténet (1),belsőépítészet (1),MúzeumCafé könyv (1),Képzőművészeti Egyetem (1),Disputa (1),Tiszadob (1),popzene (1),várostörténet (1),etnográfia (1),art deco (1),beszélgetés (1),helytörténet (1),El Kazovszkij (1),Olaszország (1),Kína (1),muzeológia (1),Kratochwill Mimi (1),védettség (1),Magnum Photos (1),bibliofília (1),Prado (1),Csernus Tibor (1),Dada (1),Vaszary Villa (1),balaton (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),hamisítás (1),Manet (1),Természettudományi Múzeum (1),közösségi oldalak (1),szeged (1),Metz (1),Vajda Júlia (1),Pinault (1),Christie’s (1),François Gilot (1),Vallauris (1),gyerekeknek (1),dinoszaurusz (1),Siófok (1),retró (1),Guernica (1),tárlatvezetés (1),királynő (1),Toulouse-Lautrec (1),Nagyvilág (1),Mravik László (1),felújítás (1),Kieselbach Galéria (1),Rómer Flóris Múzeum (1),MúzeumCafé (1),Prága (1),Óbuda (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Népessy Noémi (1),elhurcolt műkincsek (1),Garas Kára (1),Guggenheim Múzeum (1),MANK (1),műemlék (1),Ani (1),restitucio (1),könyvtár (1),Nagy-Britannia (1),szalon (1),adatbázis (1),Ámos Imre (1),Cloisters (1),Kocsis Zoltán (1),kutatás (1),olimpia (1),Palazzo Grassi (1),irodalomtörténet (1),Sinkó Katalin (1),Munkácsy Mihály (1),Műértő (1),Fabényi Júlia (1),Római Iskola (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),kina (1),szürrealizmus (1),Velázquez (1),Athén (1),Ernst Múzeum (1),Várkert Bazár (1),erdély (1),porgramajánló (1),MTA (1),veduta (1),stressz (1),Amszterdam (1),Miskolc (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),Benczúr Gyula (1),velence (1),Budapest100 (1),egyiptológia (1),Kimt (1), Bécs (1),Műemlék (1),Elgin-márványok (1),Aristide Maillol (1),dada (1),Művészetmalom (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Gyarmati Fanni (1),Radnóti Miklós (1),BÁV (1),századforduló (1),gallery weekend (1),kultusz (1),Guggenheim Muzeum (1),városliget (1),progarmajánló (1),Márffy Ödön (1),Debrecen (1),fotógráfia (1),Magyar Nemzeti Múzeum (1),teremőr (1),Bálint Ház (1),Matisse (1),Rozsda Endre (1),Moholy-Nagy László (1),szobor (1),Székesfehérvár (1),Vaszary János (1),Google Art Project (1),Lucian Freud (1),krimi (1)