MúzeumCafé, A múzeumok magazinja (Tartalom az alábbi címkékkel)

Bőség zavarával küszködünk, ha Frida Kahlóra vonatkozó utalásokat keresünk a pop kultúrában, erre az MNG most megnyílt kiállítása is utal egy külön teremben, ahol a Kahlo tetoválásoktól a - tényleg nonszensz - FK Barbie babáig bőséges fotómontázs jelzi, hogy mára valóban ikonikussá váltak a mexikói művész arcai, színei, viseletei. Egy színpadkép erejéig Madonna is megjelenik a felsorolásban, márpedig ő hosszú évek óta következetesen visszanyúl Kahlóhoz, pályája során számos gesztussal - és a gyűjteményében őrzött képekkel - bizonyította Fridához való kötődését.

Éppen 15 éve annak, hogy fürdőruhára vetkőztette az írókat a Petőfi Irodalmi Múzeum, egy fotókiállítás erejéig: olyan fényképeket mutatott be, amely a nyaraló, többnyire strandoló írókat ábrázolta. A mostani válogatás földrajzi szempontból szűkíti (Balaton), a viseletet tekintve viszont kiterjeszti a témát, hiszen Szigligeten, Balatonfüreden, Sajkodon, Tihanyban számos pihentető elfoglaltság akadt az írók számára, a fürdésen kívül.

Mit tett a nép (ez esetben a magyar) a 20. században? Fogyasztott, szórakozott és sodródott. Nagyjából így foglalható össze röviden, milyen kép tárul elénk a magunk mögött hagyott századról a Tolongó idők című kiállításon, és lényegében adekvát a megközelítés, már csak azért is, mert a plakát a tömegkultúra terméke, a minél több emberre és minél egyszerűbben hatás eszköze. Megmondja, mit egyél, milyen filmet nézz és kire szavazz. Az egyszerű üzenet művészete.

A müncheni születésű, de Berlinben élő, eredetileg építész képzettségű Rosefeldt hírnevét filmjeinek, többcsatornás videóinstallációinak köszönheti. A 2014-ben Berlinben forgatott, teljes hosszában 130 perces (kiállítási verzió) Manifesto premierje 2015 végén Ausztráliában volt, ezt követően Hamburgban és New Yorkban is láthatta a közönség, a 90 perces mozi verziót pedig 2017 januárjában mutatták be a Sundance filmfesztiválon, és ezt vetítették idén év elején a magyar művészmozik is.

Ezekben a hónapokban tűnik el végleg a föld színéről a Kádár-kor egyik ikonikus balatoni épülete, a balatonszéplaki Hotel Ezüstpart, egykori SZOT-üdülő, amit a helyiek csak "tojáskeltetőként" emlegettek. Egy korszak lezárul, de feltehetően elkezdődik egy új: az 1957 és 1989 közötti évtizedek balatoni építészetének kutatása és értékelése. Ennek egyik látványos bizonyítéka a Lechner Tudásközpont most nyílt és szeptemberig látható Strandszezon című kiállítása, amely a vonatkozó tervezővállalatoknak az archívumban őrzött fotóiból válogat, utalva az építészeti szempontból különleges és meghatározó épületekre - ha léteznek még, ha nem.