Az egykor volt Fővárosi Képtár gyűjteményét 1953-ban „lenyelte” a Szépművészeti Múzeum, így lett esély arra, hogy komoly modern magyar anyaggal indulhasson 1957-ben a Magyar Nemzeti Galéria. Ám két évvel később a fenntartó makacsul újra gyűjtésbe kezdett és időnként még nagyobb anyagi támogatással is, mint például az MNG, folyamatos gazdagodásnak indult, mondhatni újjászületett a Képtár, méghozzá komoly kortárs anyaggal. A BTM budavári épületében mérföldkőnek tekinthető kortárs kiállítások nyíltak, mely programot a nyolcvanas évek végén a Kiscelli Múzeum templomtere folytatta. Ez a kiindulópontja a Képtár 1971 – Párhuzamos különidők kiállításának.

 

Az 1971-es évszám kiválasztásának több oka is lehetséges: ekkor indultak a BTM kortárs kiállításai, ebben az évben indította Beke László az Elképzelés című projektjét (erről bővebben később), és ez az évszám jelzi egyértelműen, hogy a lassan ki- vagy túltárgyalt hatvanas évek után a sokrétűsége okán talán még nehezebben feldolgozható hetvenes évtized következik, mint megfejtendő művészettörténeti probléma. A templomtérben a korszak reprezentatív művészete jelenik meg, Hincz Gyulával, Somogyi Józseffel, Domanovszky Endrével, az Oratóriumban az avantgárdok, a lázadók, a kívülállók.

Két művészgeneráció, írja a kiállítás ismertetője, de hogy mennyire nem egyértelmű ez, példaként álljon itt az avantgárdok közé sorolt Korniss Dezső, aki Hincz Gyulával még együtt állított ki az Európai Iskola körében 1948-ig, majd a művészeti színtér két ellentétes pólusára sodródtak, a minden támogatást élvező szocialista realizmuséra és a kiállítási lehetőségektől teljesen elzárt, kirekesztett absztrakt művészetére. Hincz ugyan 1957 után ellépett a modernizmus felé, és aratott emlékezetes sikereket az állami megrendelők körében, Korniss következetesen a világháború előtt megkezdett utat járta, vállalva a mellőzöttek minden kínját. Nem véletlen, hogy szerepelt abban a kezdeményezésben, amely tulajdonképpen a magyar konceptuális művészet kiindulópontja: Beke László művészeket kért fel arra, hogy egy meg nem valósuló kiállításra készítsék el egy elképzelt, nem létrehozott alkotásuk dokumentációját. Az Elképzelés címet viselő anyag, lényegében dokumentumgyűjtemény talán most először látható egyben, egy nagy múzeum terében kiállítva, bemutatva a korszak szinte teljes avantgárd művészetét. Ezen a ponton leragad a látogató, hiszen rengeteg olvasnivalót, értelmeznivalót lát, művek helyett – és vagy átrágja magát sok időt rászánva az olvasásra, vagy többször is felkeresi a Kiscelli Múzeumot a kiállítás kedvéért.

Nem igaz persze, hogy pusztán dokumentumok helyettesítik a műveket, a kastély udvarán ugyanis megépült Korniss Dezsőnek a Beke-féle felhívásra beadott, milliméterpapírra megrajzolt Térrács-terve, Kaszás Tamás képzőművész jóvoltából. Az anyaghasználat alapján látható, hogy az építmény befejezetlen kíván maradni (jelezvén, hogy maga Korniss nem megvalósítandónak tervezte, hiszen ez volt a cél), az épületből felülnézetből is megtekinthető, de körül is járható az udvaron.

A templomtér bejáratánál Kondor Béla A szentek bevonulása című, állami megrendelésre készült, de be nem fogadott pannója fogadja a látogatót, szimbolizálva a „köztes lát” pozícióját, amely számos művésznek kijutott akkoriban. Ezután a BTM két emlékezetes 1971-es kiállítását idézik fel: Hincz és Somogyi közös, illetve Domanovszy Endre egyéni tárlatát. Mindkét anyag képviselte Magyarországot a Velencei Biennálén, az egyik 1970-ban, a másik 1972-ben, pontosan jelezve, hogy mit kívántak a döntéshozók akkoriban. Nem pusztán művek láthatók itt, hanem kritikák, újságkivágások, amelyek nemcsak a két kiállításnak, hanem a BTM-nek a kortárs képzőművészeti életben való szerepét is dokumentálják, ennek megfelelően ez a mostani kiállítás egy lépés az intézmény történetének feldolgozásához.

Az emeleti folyosón tablók, dokumentumok segítenek eligazodni a korszak (intézmény)rendszerében, fogalmakat tisztáz, eseményeket emel ki, az illusztrációt pedig a Fővárosi Képtár gyűjteményéből választott festmények és szobrok adják.

Vasárnaponként 15 órakor a kurátorok tartanak tárlatvezetés. Íme az előttünk álló program:

november 18: Hegyi Dóra, Leposa Zsóka. Róka Enikő, Százados László

november 25: Hegyi Dóra, Leposa Zsóka, Róka Enikő, Százados László

december 2: Százados László, Leposa Zsóka, Róka Enikő, Hegyi Dóra