A kritikusok és irodalomtörténészek mindig zavarban vannak, ha Déry Tibor G. A. úr X-ben című regényéről kell szólni. Kapitalizmuskritika? Negatív szocializmus-utópia? Kafka-parafrázis? Egy börtönben összeroppant ember gondolatkísérlete? A Kiscelli Múzeum kiállítása nyilván nem fog belefolyni ezekbe a vitákba, viszont egy egészen új kontextusba helyezte, annak apropóján, hogy a Fővárosi Képtár raktárából előkerültek Bernáth Aurél gigantikus, az 1958-as Brüsszeli Világkiállításra készült pannójának darabjai.
A két mű több ponton kapcsolódik egymáshoz, mert amellett, hogy egyazon évben készültek, a két alkotót több évtizedes barátság kötötte össze, és mindketten hozzátartoztak az Aczél-hálóhoz, a rendszerrel kiegyező művésznagyságok köréhez. Persze nem ugyanazon az úton és módon, hiszen míg Bernáth már 1945-től egyike volt a fennálló politikai hatalom kedvezményezettjeinek (akinek még csak szocreált sem kellett festenie), Déry a forradalom idején viselt dolgaiért súlyos börtönbüntetést kapott: 1958-ban az egyikük börtönben ült és egy fizikai és szellemi értelemben is romokban álló városról írt, a másik – Nagy Imréék kivégzésének évében! – Kádárékat legitimáló nemzetközi programban vállalt fontos szerepet azzal, hogy rendelésre derűs életképet készített Budapestről.
Ahogy Mélyi József nemrégiben a Budapest Galériában rendezett kiállításán, itt is adva van egy olyan kortárs klasszikus alkotás, aminek a rétegei lefejtésével igen komoly korrajz készíthető. Most a kiválasztott mű (Bernáth Aurélé) mellé egy másikat is rendelt, egy regényt, és a kettőből állt össze a korszak társadalom – és kultúrtörténetének egy darabja. Gróf Ferenc (Societé Realiste) némileg újragondolta a pannót azzal, hogy Bernáth számozása szerint, de nem függőlegesen, hanem vízszintesen rakta össze a Kiscelli templomterét keresztben elfoglaló képet, így a kellemes fővárosi zsánerből egy töredezett, zaklatott mű született, az eredetileg is hiányzó elemek helyére pedig maga helyezett táblákat, amelyeket – nem véletlenül, persze – egészen X-ig jelölt. Az első kis teremben pedig megvalósította Déry utópiáját, a mutatók nélküli (nap)órát, a 0 és az 1 sajátos tipográfiai újragondolásával
Gróf Ferenc installációit remekül egészítik ki a templomtér másik végében a világkiállítás magyar jelenlétének dokumentumai. A brüsszeli szereplés talán fontosabb volt minden korábbinál (későbbinél biztos), hiszen a Kádár-rendszer nemzetközi megítélése a mélyponton volt ekkor, világhírű művészek sokasága tiltakozott a forradalmat követő megtorlások miatt – Déryért is kiemelten. A Bernáth- és Domanovszky-pannóval, Somogyi József, Kerényi Jenő közös szobrával feldíszített magyar pavilonban hortobágyi húsos palacsintát lehetett enni (ez nem igaz!), Rákóczi-túróssal (ez viszont igen). (A városi legenda szerint itt debütált a húsos palacsinta, de szerencsére a kurátor nagypapája vezette a brüsszeli konyhát, tehát van mód a cáfolatra.) Viszont ekkor kívánták először világhírűvé tenni Csontváryt, éppolyan sikertelenül, mint az összes többi későbbi próbálkozás során.
Mivel december 14-től a Gróf-féle pannó helyett a Bernáth-féle pannó lesz látható, ezért mindenkinek minimum kétszer meg kell néznie a kiállítást, ha a kiállítás minden rétegét meg kívánja ismerni. Egyébként pedig igen sok az olvasnivaló, tehát ettől függetlenül is indokolt…
(A B. A. úr X-ben december 31-ig látható.)
Illusztráció: Fővárosi Képtár Kiscelli Múzeum
