Mi történik most a Seuso-kinccsel?

Címkék: Seuso-kincs, régészet, MúzeumCafé folyóirat

A Parlamentben több mint három hónapig minden érdeklődő belépődíj nélkül, szabadon megtekinthette a Seuso-kincs március végén Magyarországra került darabjait: hét páratlan késő római ezüstedényt és az elrejtésükre használt rézüstöt. Ez a három hónapos időszak a közelmúltban lezárult, ezért a lelet sorsát figyelemmel kísérők joggal érdeklődnek, miért tűntek el a tárgyak átmenetileg a nagyközönség elől, mikor és hol lesznek ismét láthatók, mi történik velük a parlamenti kiállítás lebontása után?


Még állt a kiállítás, amikor megjelent az Ország- gyűlés Hivatala által kibocsátott szűkszavú közlemény, amely arról tudósított, hogy a tárgyak a nemzet parlamentje után a nemzet múzeumába kerülnek, ahol a Seuso-kincs kutatására a közelmúltban felállított akadémiai munkabizottság megkezdi a tárgyak tudományos vizsgálatát. Ennek lezárulta után a leletek ismét láthatók lesznek a Magyar Nemzeti Múzeum Seuso-kincset bemutató új kiállításán. A közlemény műfaja azonban nem tette lehetővé, hogy részletesen ismertesse, mi is ez a munkabizottság, miért hozták létre, és mik az általa koordinált tudományos kutatások céljai, főbb irányai. Cikkünkben ezekre a kérdésekre igyekszünk választ adni, bemutatni mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a Seuso-kincs kutatása adhat a hazai régészettudomány, az ókortudomány és a kapcsolódó tudományágak kezébe.


A tizenöt tárgyból álló Seuso-kincs még a mai, hiányos állapotában is a fennmaradt legszebb és legnagyobb értékű késő római ezüst tálaló- és tisztálkodókészlet. Lelőhelye vitatott, de a legtöbb érv dunántúli előkerülése mellett szól. Ezek azonban jobbára közvetett érvek, amelyek rendszerré állnak ugyan össze, és egy irányba mutatnak, mégis kevésnek bizonyultak ahhoz, hogy Magyarország 1993–94-ben New Yorkban bíróság útján érvényesíthesse tulajdonigényét. Pusztán magánérdekek miatt tehát a világ kulturális örökségének ez a kiemelkedő darabja eladhatatlanul, páncéltermek mélyére száműzve várta – és felerészben még ma is itt várja – sorsának jobbra fordulását. Évtizedekig nemcsak a nagyközönség számára volt elérhetetlen a kincs, hanem – néhány kiváltságos kutatót leszámítva – a tudományos világ elől is el volt zárva. A tulajdonjog körüli vita fényében érthető – bár elfogadni nemigen lehet –, hogy az ellenérdekelt fél magyar kutatókat soha nem engedett a lelethez. Az a hozzáállás azonban, hogy más külföldi kutatónak sem biztosították a lehetőséget a tárgyak közvetlen tanulmányozására, és gyakorlatilag semmit nem tettek a kincs eredetének tisztázása érdekében, sőt inkább akadályozták azt, már a nemzetközi tudományos közvélemény ellenérzését is kiváltotta. Ez a körülmény a magyar törekvések kimondott vagy kimondatlan szimpátiájához, sőt esetenként közvetlen támogatásához vezetett ugyan, de nem változtathatott azon a tényen, hogy a Seuso-kincs továbbra is kutathatatlan maradt. Bár 1994-ben a neves angol művészettörténész, Marlia Mundell Mango és Anna Bennett régész-restaurátor publikálta a leletet alkotó tárgyakat, és ez az írás ma is a kincs jelentőségéhez méltó alapvető közlésnek számít, máig hiányoznak a kincsleletet értékelő és értelmező összefoglaló tudományos munkák. Rengeteg még a feladat és a nyitott vagy vitás kérdés, amelyek megoldására csak a tárgyak közvetlen tanulmányozásával nyílhat esély.

Ennek lehetősége akkor teremtődött meg, amikor a magyar félnek sikerült megállapodnia a Seuso-kincs felét birtokló testvérpárral, és az általuk őrzött ezüstedények és a rézüst – az angol hatóságok engedélyével – Magyarországra kerültek. Már a kincs parlamenti bemutatásakor elhangzott nyilatkozatokból is kiderült, hogy Magyarország az addigiaktól gyökeresen eltérő módon viszonyul a kiemelkedő leletegyütteshez. Ez nyilvánvalóvá vált egyrészt azzal, hogy megérkezésük után néhány nappal már kiállították a nagyközönség által még soha nem látott tárgyakat, másrészt megfogalmazódott a lelet tudományos kutatásának igénye. Az ötévesre tervezett kutatási program célja, hogy elvégezze a Seuso-kincs egyelőre Magyarországon lévő darabjainak teljes körű tudományos feldolgozását a tárgyak dokumentálásától, készítési helyük vizsgálatától kezdve a feltételezett lelőhelyük kutatásán keresztül történeti, társadalmi, ikonográfiai és művészettörténeti értelmezésükig. Mindezt a munkacsoport a késő római császárkor és a késő ókor kulturális, művészeti, társadalmi közegébe kívánja helyezni, biztosítva ezzel a kincslelet nemzetközi kontextusban való vizsgálatának lehetőségét és szükségességét. A projekt része továbbá a kincs modern kori történetének a feldolgozása is. A kutatómunka támogatása olyan szerencsés helyzetet teremthet, amelyből a magyar tudomány nemzetközi presztízse is tovább növekedhet. Alig ismerünk ugyanis olyan kiemelkedő ókori régészeti leletet, amelynek teljességre törekvő tudományos vizsgálata ennyire szervezetten és ilyen mérvű állami támogatással indult volna meg.


Első lépésként a kutatási program szerkezeti és szervezeti felépítését, illetve kereteit kellett megteremteni, amelynek kidolgozására a felkérést a Török László akadémikus (MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Régészeti Intézet) elnökletével a közelmúltban megalakult akadémiai munkabizottság kapta. Tagjai az ötéves kutatási projektben főszerepet vállaló intézmények: a kutatások összefogását végző és egyben az ókori műtárgyak gyűjtésével foglalkozó két országos múzeum: a Szépművészeti és a Magyar Nemzeti Múzeum, amelyek tudományos együttműködésük egyik legfontosabb feladatának tekintik a Seuso-kincs kutatását. A bizottság az archaeometriai vizsgálatok koordinálásával az ezen a téren több mint húszéves tapasztalattal rendelkező MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Földtani és Geokémiai Intézetét bízta meg. Alapelvként fogalmazódott meg, hogy a tudományos feldolgozás a lehető legszélesebb hazai kutatói bázisra épüljön, ugyanakkor ne maradjanak ki a téma nemzetközi szakértői sem. Ennek köszönhetően a Magyar Tudományos Akadémia több kutatóintézete mellett például az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapesti Műszaki Egyetem és a Miskolci Egyetem természettudományos kutatóhelyei is bekapcsolódnak majd a munkákba. Más európai gyűjtemények mellett szoros együttműködést tervezünk a British Museummal, amely a késő római ezüstedények és más kincsleletek legnagyobb és egyben a legjelentősebb darabokat felölelő gyűjteményét tudhatja magáénak, ráadásul ott dolgozik a téma egyik legelismertebb nemzetközi szaktekintélye is.

Tudjuk, hogy a tudomány és a kincs iránt érdeklődő közönség nagy reményekkel várja a kutatások eredményeit, de elkerülhetetlen annak a ténynek az elfogadása, hogy még messze nem a kérdések megválaszolásának, hanem csak a megfogalmazásának az időszakában, egy hosszú, időigényes kutatási program elején vagyunk. A tárgyak közvetlen tanulmányozásának most először megteremtődött lehetősége gyökeresen új helyzetet teremtett, ezért egyetértés volt abban, hogy a kutatásokat a legelejéről kell kezdenünk, lehetőleg úgy, hogy ne befolyásoljanak minket a korábbi kutatások vélt vagy valós eredményei. Ez segít bennünket annak eldöntésében, hogy a korábban, a kincslelet első kézből való tanulmányozása nélkül felhozott érvek, hipotézisek vajon kiállják-e a már a leletek személyes vizsgálatára épülő próbát, vagy sem. Ez a felfogás azzal is együtt jár, hogy újra fel kell tennünk azokat a kérdéseket is, amelyekre a válasz korábban már egyértelműnek tűnt. Ezek közül a legfontosabb, hogy a Seuso-kincsnek nevezett leletegyüttesnek vajon mind a tizenöt ma ismert darabja azonos lelőhelyről származik-e? A kérdés azért megkerülhetetlen, mert a műkereskedelemben gyakran megesik, hogy eltérő vagy ismeretlen eredetű műtárgyakat egyetlen tárgyegyüttesnek tüntetnek fel, hogy azokat fiktív kincsleletként jóval magasabb áron tudják értékesíteni. Ez a lehetőség a Seuso-kincs esetében is vizsgálandó, hiszen elképzelhető, hogy a lelet hírnevét kihasználva más tárgyakat is megkíséreltek hozzákapcsolni, azokat Seuso- ezüstként eladni. A malibui Jean Paul Getty Múzeummal például így próbált két amerikai üzletet kötni, persze sikertelenül, azt állítván, hogy az általuk eladásra kínált késő római ezüsttál a Seuso-kincs része. Nem zárhatjuk ki, hogy a jövőben is felbukkannak majd olyan késő római ezüsttárgyak, amelyekről azt állítják, hogy a Seuso-kincshez tartoznak. Ezekben az esetekben nagy óvatossággal, körültekintéssel kell majd eljárni, és csak kellő bizonyítékok birtokában lehet végül kimondani, hogy újabb, eddig lappangó darabokkal egészült ki a Seuso-hagyaték.


A Seuso-kincs esetében szerencsére rendelkezünk olyan adatokkal, amelyek a ma ismert tárgyak összetartozását bizonyítják. A rézüst felületét borító korrózióban a kincs mind a négy, nagy átmérőjű táljának a pereme nyomot hagyott. Egyedi peremlenyomataik azonosításával már korábban bizonyították, hogy ezeket az üstben helyezték el, együttes elrejtésük tehát kétségtelen. A közeljövő feladata, hogy, amennyiben lehetséges, tudományos módszerekkel igazoljuk, illetve további adatokkal alátámasszuk a többi, Magyarországra került tárgy összetartozását is. Ennek bizonyítására például a tárgyak felületén kisebb-nagyobb mértékben megmaradt lerakódások tűnnek alkalmasnak. Amennyiben az archaeometriai vizsgálatok során ezeknek az összetétele, kialakulásuk módja azonosságot mutat, akkor ez azt jelentené, hogy ugyanabban a környezetben keletkeztek. Ebből pedig arra következtethetünk, hogy hordozóikat nem csupán ugyanarra a helyre rejtették el, hanem ott együtt, azonos körülmények között vészelték át az elmúlt több mint másfél ezer évet. A talajmaradványok más jellegű, de ugyancsak alapvető információkat hordoznak, jelenleg azonban nem tudjuk, hogy a jelentősen letisztított tárgyak felszínén maradt-e még belőlük. A lerakódások, és – ha lesznek – a talajmaradványok így sokat elárulnak majd a kincs rejtekhelyéről.


Bár a Seuso-kincs pontos vagy hozzávetőleges lelőhelyének lokalizálása fontos célkitűzésünk, legalább ugyanekkora, ha nem nagyobb jelentőségűek azok a komplex kutatások, amelyek a kincset alkotó ezüsttárgyak megértéséhez visznek közelebb. A késő római ezüstművességgel kapcsolatos alapkutatások azonban még a kezdeteknél tartanak. Az elvégzett anyagvizsgálatok sok szempontból a levegőben lógnak, mivel sokszor nem tudjuk értelmezni a kapott adatokat. Hiányoznak ugyanis az összehasonlító vizsgálatok, az egyes műhelyek megkülönböztetése, és azt sem tudjuk, milyen utat járt be az ezüstművesek által felhasznált alapanyag a bányától a műhelyig. A késő római ezüstművesség átfogó kutatása tehát újabb nagy lehetőség a magyar tudomány számára. A különféle készítési és díszítőtechnikák, a szerszámhasználat vizsgálata, az edények díszítésére használt motívumkincs tanulmányozása ebben nagy segítséget jelenthet. Érthető, hogy amíg a leletek vagy legalábbis azok egy része nem került Magyarországra, az érdeklődés fókuszában a kincslelet eredetével kapcsolatos problémák álltak. Ideje azonban ezeken felülemelkedni, és a kincsnek olyan, eddig kevéssé tárgyalt aspektusait is vizsgálni, amelyek kijelölik és meghatározzák a helyét az egyetemes kultúra és művészettörténet világában. Ez a hely pedig igen előkelő, mert a Seuso-ezüstök a saját műfajukban koruk művészetének csúcsteljesítményei közé tartoznak.

Azt is tudni kell, hogy a tervezett tudományos kutatások nem öncélúak, nemcsak a különböző tudományágak alapkutatásai vagy néhány kutató számára fontosak és hasznosak, hanem a kincslelet második felének megszerzését célzó tárgyalások során is jelentős segítséget nyújthatnak az előnyösebb tárgyalási és alkupozíció eléréséhez. Amennyiben a vizsgálatok a kincs dunántúli származását megerősítő, netán bizonyító erejű adatokat eredményeznek – amire jó esélyünk van –, akkor ezek olyan érveket adnak a magyar tárgyalók kezébe, amelyek elősegíthetik a mielőbbi megállapodást a kincs további darabjait illetően, és alkalmasak lehetnek akár a kompenzációs díj csökkentésére is. A rendőrségi nyomozás mellett a tudomány, azon belül is elsősorban az archaeometria képes megalapozott és hiteles érvekkel szolgálni ahhoz is, hogy a nemzetközi szinten jelenleg elismert birtokosi státusunkból a kincs végleges tulajdonosaivá léphessünk elő. Elsősorban a tudományos kutatásoktól várható az is, hogy a kinccsel kapcsolatos összetett történeti, társadalmi, vallás- és művészettörténeti kérdésekre, problémákra a lehető legpontosabb választ adják, és így közelebb hozzák nemcsak a tudomány, hanem a mai ember számára is a Seuso-kincs természetes közegét jelentő késő ókor arisztokratikus világát, annak történelmi és kulturális miliőjét.


Fontos feladatunknak tekintjük, hogy a kutatások eredményeiről folyamatosan tájékoztassuk a közönséget: ehhez az írott és az audiovizuális média mellett 2015-ben a Seuso-program saját honlapja is rendelkezésre áll majd.


Bár a tudományos vizsgálatok a következő hónapokban prioritást élveznek, jogos elvárás, hogy a leletek a lehető leghamarabb ismét a nagyközönség elé kerüljenek. Várhatóan nagy érdeklődés kíséri majd a Seuso-kincs Magyarországon található darabjainak első, a Nemzeti Múzeumban megrendezett kiállítását. A múzeum erre a célra olyan teret biztosít, amely lehetővé teszi nemcsak a tárgyak méltó körülmények között történő kiállítását, hanem a kincsleletet összefüggéseibe illesztve bemutatja a késő római császárság korát is, vagyis azt a korszakot, amelyben a tárgyak létrejöttek, amelyben használták őket, mielőtt a föld mélyébe kerültek.

 


Szerző: Mráv Zsolt régész, Magyar Nemzeti Múzeum, Dági Marianna klasszika-archaeológus, Szépművészeti Múzeum


Fotó: Mátyus László / Szépművészeti Múzeum


Megjelent a MúzeumCafé 43. számában (2014. augusztus-szeptember)


1. Dionysos kancsó

2.Geometrikus kancsó

3. Vadásztál

4. Vadásztál (részlet)

Komment 0 | Reblog! 0 |


Címkefelhő

kiállítás (128),MúzeumCafé folyóirat (62),Magyar Nemzeti Galéria (59),Szépművészeti Múzeum (49),kultúrpolitika (37),programajánló (36),műgyűjtés (33),történelem (29),irodalom (27),politika (25),interjú (25),kortárs művészet (25),Párizs (24),építészet (24),avantgárd (24),múzeumépítészet (22),fotográfia (21),Szentendre (19),Petőfi Irodalmi Múzeum (18),műkereskedelem (18),gyűjteménygyarapítás (18),videó (17),régészet (16),restaurálás (14),Ludwig Múzeum (14),Műcsarnok (13),film (13),Nemzeti Múzeum (13),élő MúzeumCafé (11),restitúció (11),Capa Központ (11),grafika (11),szobrászat (11),műtárgyvásárlás (11),iparművészet (11),digitalizálás (10),Picasso (10),színház (8),holokauszt (8),Kiscelli Múzeum (8),Bécs (8),Kassák Múzeum (7),Néprajzi Múzeum (7),Garas Klára (7),múzeumpedagógia (6),Power 50 lista (6),Román Csarnok (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),Liget Budapest (6),világháború (6),zene (6),könyvajánló (6),Rippl-Rónai József (6),néprajz (6),Allegro Barbaro (6),London (5),aukció (5),Ady Endre (5),kortárs (5),Értéktár Program (5),New York (5),Európai Iskola (5),könyv (5),fotóművészet (5),Nyolcak (5),rendszerváltás (5),Csontváry (4),szocreál (4),konferencia (4),MúzeumCafé Díj (4),Bauhaus (4),Skanzen (4),Rembrandt (4),wanted (4),városi séta (4),Hopp Ferenc Múzeum (4),látogatottság (4),Bartók Béla (4),Baán László (4),Louvre-Lens (4),Pécs (4),Louvre (4),Velence (4),Élő MúzeumCafé (4),örökségvédelem (4),Bálint Endre (4),Caravaggio (3),Erdély (3),Anna Margit (3),Vaszary-villa (3),Aczél György (3),műemlékvédelem (3),kézirat (3),kulturpolitika (3),Seuso-kincs (3),előadás (3),Budapest Galéria (3),Iparművészeti Múzeum (3),műtárgyvédelem (3),emlékezet (3),modernizmus (3),impresszionisták (3),I. világháború (3),ganymed goes europe (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),Berlin (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),sport (3),Vasarely (3),Czóbel Béla (3),Derkovits Gyula (3),festészet (3),dizájn (3),Csinszka (2),Art Capital (2),örökség (2),címlap (2),MúzeumCafé díj (2),MúzeumCafé könyvek (2),Modigliani (2),múzeumi rendszer (2),internet (2),magángyűjtemény (2),kert (2),relikvia (2),Szeged (2),Zsolnay (2),MúzeumNegyed (2),fortepan (2),Textúra (2),Frida Kahlo (2),Milánó (2),Artpool (2),pop art (2),keleti művészet (2),Chagall (2),dokumentum (2),fotó (2),Balaton (2),Vadak (2),Art Market Budapest (2),Barcelona (2),Fővárosi Képtár (2),múzeumelmélet (2),Holokauszt (2),Szántó Piroska (2),zsidóság (2),Vermeer (2),múzeum (2),MűvészetMalom (2),Lektorátus (2),Ország Lili (2),Román csarnok (2),ajánló (2),Velencei Biennále (1),vadászat (1),Vatikán (1),Múzeumkert (1),kommunikáció (1),Szombathely (1),Tiszadob (1),gender (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),kastély (1),Fortepan (1),KEMKI (1),Budavár (1),emlékmű (1),art deco (1),BTM (1),Múzeum-kert (1),Andrássy (1),megnyitó (1),Trieszt (1),Győr (1),Balaton (1),orosz művészet (1), (1),digitalizáció (1),Batthyány Gyula (1),Sziklakórház (1),Bukta Imre (1),Sziget Fesztivál (1),törénelem (1),Kassák Lajos (1),MúzeumCafé könyv (1),plakát (1),Vasarely Múzeum (1),kastélypark (1),Amerika (1),oktatás (1),Közlekedési Múzeum (1),műtárgylopás (1),porté (1),helytörténet (1),bevándorlás (1),nők (1),Madrid (1),Lengyelország (1),portré (1),OSZMI (1),Leonardo (1),Pompidou (1),1956 (1),Múzeumok Éjszakája (1),Bayreuth (1),Richard Wagner Múzeum (1),belsőépítészet (1),emigráció (1),jótékonyság (1),beszélgetés (1),Képzőművészeti Egyetem (1),kultúrtörténet (1),Olaszország (1),Sopron (1),Budapesti Történeti Múzeum (1),Színháztörténeti Múzeum (1),emlékhely (1),Kecskemét (1),op art (1),egyház (1),MOME (1),Klimt (1),temető (1),műkincslopás (1),interaktivitás (1),médiaművészet (1),Schiele (1),Albertina (1),Centre Pompidou (1),animáció (1),installáció (1),popzene (1),szecesszió (1),Moszkva (1),várostörténet (1),Disputa (1),etnográfia (1),emlékmúzeum (1),Kijev (1),El Kazovszkij (1),Bosch (1),Munkácsy Mihály (1),Kratochwill Mimi (1),Csernus Tibor (1),muzeológia (1),Vajda Júlia (1),Prado (1),Magnum Photos (1),Dada (1),Duchamp (1),tárlatvezetés (1),királynő (1),balaton (1),Vaszary Villa (1),Keserü Ilona (1),bibliofília (1),Manet (1),szeged (1),François Gilot (1),közösségi oldalak (1),Metz (1),Pinault (1),Christie’s (1),Vallauris (1),Guernica (1),dinoszaurusz (1),Természettudományi Múzeum (1),gyerekeknek (1),Siófok (1),retró (1),Nagy-Britannia (1),könyvtár (1),MúzeumCafé (1),Prága (1),Nagyvilág (1),Toulouse-Lautrec (1),felújítás (1),Ámos Imre (1),Cloisters (1),elhurcolt műkincsek (1),Mravik László (1),Sinkó Katalin (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Óbuda (1),Népessy Noémi (1),Rómer Flóris Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),műemlék (1),Ani (1),hamisítás (1),restitucio (1),védettség (1),szalon (1),adatbázis (1),MANK (1),Guggenheim Múzeum (1),Kocsis Zoltán (1),olimpia (1),kutatás (1),Palazzo Grassi (1),irodalomtörténet (1),Kína (1),Garas Kára (1),Műértő (1),Fabényi Júlia (1),Római Iskola (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),kina (1),szürrealizmus (1),Velázquez (1),Athén (1),Ernst Múzeum (1),Várkert Bazár (1),erdély (1),porgramajánló (1),MTA (1),stressz (1),veduta (1),Amszterdam (1),Miskolc (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),velence (1),Műemlék (1),Benczúr Gyula (1),egyiptológia (1),Budapest100 (1),Kimt (1), Bécs (1),Elgin-márványok (1),Aristide Maillol (1),dada (1),Művészetmalom (1),Vaszary János (1),kínai művészet (1),Radnóti Miklós (1),Rijksmuseum (1),századforduló (1),progarmajánló (1),gallery weekend (1),kultusz (1),Guggenheim Muzeum (1),városliget (1),BÁV (1),Gyarmati Fanni (1),Márffy Ödön (1),Magyar Nemzeti Múzeum (1),Matisse (1),fotógráfia (1),teremőr (1),Bálint Ház (1),Moholy-Nagy László (1),Rozsda Endre (1),Székesfehérvár (1),Debrecen (1),szobor (1),Lucian Freud (1),Google Art Project (1),krimi (1)