A tavalyi pop art kiállítás után a Ludwig Múzeum ismét talált egy izgalmas területet, ahol a fogyasztói kultúra és a képzőművészet összeér: ez a Szenvedély. Rajongás és művészet című kiállítás, illetve az ahhoz kapcsolódó Rock/tér/idő, amely a magyar könnyűzene és a képzőművészet kölcsönhatásait boncolgatja. Mit is takar ez utóbbi tárlat és itt vannak-e kamaszkorunk legszebb nyarai?
Kamaszkorunk legszebb nyarai
Egyetlen idézettel össze lehet foglalni mindazt, ami a 20. század derekától kezdve a magyarországi műemlékeknek jutott: "A történelemnek ez a fejezete olyan erőteljes kultúraellenes beállítottságnak a tükre, amelyet csak rettenettel tudunk felidézni." Átépítések, széthordások, elbontások, átfestések, a díszítésektől, parkoktól, gazdasági háttértől, berendezéstől való megfosztások. A beszélgetés olyan műemléképületekről, kastélyokról, kolostorokról, zsinagógákról szól, szomorú vagy követendő példákról, amelyek (így vagy úgy) túlélték ugyan a világháborút és az azt követő évtizedeket, azonban eredeti funkciójukat mára teljesen elveszítették.
Lehet-e nőies egy zsidó múzeumi kiállítás?
Persze, hogy lehet, noha a hagyomány szerint a zsidó társadalmat patriarchálisnak tekintik, a lebontott kincseskamra (a Magyar Zsidó Múzeum harmincéves állandó kiállítása) helyét - félállandó kiállításként - egy finom, légies tárlat vette át: a vaskos ezüstnemű helyett kitett apró emléktárgyak, kis érdekességek, szívszorító történetek a bárhonnan érkezű, bármilyen gyökerekkel rendelkező látogatóban a meghittség érzetét keltik.
Az utóbbi időkben láttunk kicsomagolni Rembrandtot, Vermeert, Malevicset, részesei lehettünk annak az emelkedett pillanatnak, amikor elhalkulnak az elektromos csavarozók, fehér kesztyűs kezek leemelik a láda tetejét és előbukkan a MŰ. Nos, ilyesmiről a Picasso kiállítás kapcsán nem tudunk beszámolni, mert szigorúbb szabályok szerint zajlik a művek átvétele, mint valaha. Viszont a saját szemünkkel láttuk, hogy vannak már képek a falakon, monumentális ládák a folyosókon, előkészített posztamensek a szobroknak, helyükre rögzített grafikák selyempapírral letakarva. Fotót viszont nem készíthettünk, pedig hihetetlenül izgalmas tapasztalat a Picassókból álló rendetlenség.
Hangulatos videóklip készült a március utolsó napján tartott lapbemutatónkról és a MúzeumCafé díj átadásáról, amelye(ke)t az El Kazovszkij-kiállítás három kurátora, Jerger Krisztina, Rényi András és Százados László vehetett át. Néhány mondat a lap megújulásáról, a Kazó-tárlat értékeléséről és arról, hogy Jerger Krisztina miért érezte mindhárom színkombinációt a magáénak. (Vajon melyik került hozzá végül?)
Megújult lapunk bemutatóján sok más mellett az is elhangzott, hogy ezt a lapszámot hívhatjuk "az ötvenegyediknek", "a kastélyosnak" vagy "a Hagyatéknak" is, de elképzelhető, hogy évtizedek múlva "a Csáki László-borítósként" él majd a köztudatban, amikor szakdolgozók keresnek benne adatokat a kutatásaikhoz. Miért a fiók a címlapon és miért a kusza növény a hátoldalon, miért alkalmas a szita a krétarajz megjelenítésére? Mindezekre ő maga, Csáki László grafikus, animációs filmrendező adja meg a válaszokat.
Nemcsak a gipsz szobormásolatokat és a Salgó polcokat számolták fel a Szépművészeti Múzeum kísérteties, hetven éve zárva tartott Román Csarnokában, de a talajt is, hiszen alatta jelenleg egy raktárszint épül. A tér hangulata nem lehet sokkal békésebb, mint 1945 februárjában, amikor azt a bizonyos döglött lovat eltávolították onnan.
Elit alakulattal indul a PILLA
A bodrogközi Karos település határában az eddig ismert legnagyobb honfoglaláskori temető maradványait tárták fel 1986 és 1990 között, a leletek alapján feltételezhető, hogy egy hadsereg vezetőit, tisztjeit hantolták el ezekben a sírokban. A miskolci Herman Ottó Múzeum ebből a leletegyüttesből létrehozta a 2014-ben az Év kiálltása címmel is elismert tárlatot. A kurátor vendégszereplésével kezdődik a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (SOM) 4. PILLA című előadássorozata, rögtön húsvét után.
Ki az Ady-művek és -kéziratok kritikai kiadásainak szerkesztőjeként, más tudományos kötetek kiadójaként ismeri. Láng József életpályájából - az egyéb részletek, a hivatalnoki és a könyvtárosi évek érintése mellett - ezúttal elsősorban a Petőfi Irodalmi Múzeumban töltött évtizedeket tekintjük át, hiszen a Kézirattár vezetőjeként fontos szerepet vállalt az intézmény mai struktúrájának felépítésében, a kutatók számára, valamint az állományvédelmi szempontból is megfelelő katalogizálási rendszer megalkotásában, és közreműködésével fontos irodalmi kéziratok sokaságával gazdagodott a múzeum gyűjteménye. Megtudhatjuk, hogy az "átkosban" miért voltak a mainál kedvezőbb helyzetben a tudományos könyvtárak, milyen papírból készül a kéziratokat őrző szabályos pallium, hogyan rögzítették a beérkező fotókat, könyveket és kéziratokat a Petőfi Irodalmi Múzeum hőskorában, miért fakultak értékes kéziratok szinte olvashatatlanná, és mi minden fér el egy 1200-as Lada csomagtartójában.
Micsoda két éjszaka a múzeumban!
Ha nagy értékű múzeumi műkincslopás, akkor bizonyára a Szépművészeti Múzeum 1983-as esete jut a legtöbbek eszébe, a budapesti Zsidó Múzeum tíz évvel későbbi kifosztása mintha kevésbé élne az emberek emlékezetében. Pedig elég sok a hasonlóság: hatalmas értékű volt a kár, a bűntényt egy nemzetközi bűnbanda követte el, mindkét múzeum fel volt állványozva éppen és a tettesek - a kincsekkel együtt - viszonylag hamar megkerültek. Az esetről az 1984-ben nyílt állandó kiállítás finisszázsán hallhattunk egy beszélgetést.