A Privát nacionalizmus kiállítás láttán felmerülhet, hogy hogyan értelmezhető másképpen (vagy egyáltalán) egy ilyen mélységes mély társadalmi mondani valóval rendelkező, feszes kurátori koncepció alapján felépített program, mennyire érthetőek magyarázat nélkül a kiállított műtárgyak, vetített videók és lehetséges-e ebből bármit befogadni bizonyos fogalmak ismerete, előképzettség nélkül. A választ hamar megkapjuk, mivel folyamatosan válnak nyilvánossá, letölthetővé, hozzáférhetővé a guide-ok, háttéranyagok, az egyes művekre vonatkozó értelmezések és magyarázatok - vagyis elismerten a látvány és amit a kurátor közölni szeretne, együtt teljesítik be a küldetésüket. Okos és merész kiállítás a Fővárosi Képtárban és a Budapest Galériában.
Akkor hát ennyit a nacionalizmusról!
A ló mégiscsak az övé volt
A dél-afrikai színész, rendező, képzőművész, William Kentridge (a minap megjelent nemzetközi művészeti Power 100-as lista 81. helyezettje) Übü és az Igazság Bizottság című darabját a Trafó tűzi műsorra november 19-20-án. Mindezek apropóján felidézzük azt az interjút, amit lapunk közölt a budapesti kiállítása kapcsán.
A Palazzo Reale olasz kurátora szerint még a szállítók szava is elállt, amikor Milánóban kicsomagolták a Szépművészeti Múzeumból érkezett Esterházy Madonnát, pedig ők már tényleg mindent láttak. Annál több ember nem fér be azokba a kiállítóterekbe, mint ahányan jelenlétünk idején voltak, pedig egy kapuval odébb Giotto Firenzéből érkezett freskótöredékeit és táblaképeit, néhány utcával távolabb pedig Michelangelo utolsó szobrát, a Rondanini Pietát lehet megtekinteni. A tárlaton eltöltött bő két óra felért egy passzív közvélemény-kutatással: a javarészt olasz közönség soraiból többen értetlenkedve kérdezték egymástól Rippl-Rónai kalitkás női portréja láttán, hogy tényleg magyar-e ez a művész, mások türelmesen végigfotózták Szinyei Majálisát, hogy egyetlen apró részletről se maradjanak le.
Január óta a Ludwig Múzeum hatáskörébe tartozik a Velencei Biennále magyar részvételének koordinálása, a pályázatok lebonyolítása, az építészeti és a képzőművészeti seregszemlén való kiállítás megszervezése, nemzeti biztosnak a múzeum igazgatóját, Fabényi Júliát nevezték ki. Az intézmény azonban ennél komolyabban veszi a feladatát és Boros Géza (korábban az EMMI Művészeti Főosztályának vezetője) újdonsült osztályvezetőként összeállítja a lehető legteljesebb dokumentumgyűjteményt 1958-tól kezdődően - ekkor nyílt meg újra a felújított magyar pavilon, tíz év szünet után. Az archívumban a kiállításokra és a kiállítókra vonatkozó dokumentáció mellett a magyar kiállítás és a Biennále összefoglaló katalógusai is helyet kapnak. Zajlik az anyaggyűjtés, a nyilvános archívum a Ludwig Múzeum könyvtárában lesz elérhető az érdeklődők számára.
A két Vénusz találkozása a Múzeumban
Számos érvet sorakoztathatnánk arra, hogy II. József miért volt felvilágosult király, jelen esetben csak egyet emelünk ki: Firenzéből viasz anatómiai modelleket rendelt az orvosi képzés elősegítésére, a "borzasztóan szép" modellekből nemcsak a bécsi, hanem a nagyszombati, időközben Budára, majd Pestre telepített egyetemnek is jutott. Ezek a szemléltető eszközök egy idő után kikoptak az oktatásból, múzeumba kerültek, majd egy kortárs művész, Drozdik Orsolya közel negyven éve az egyik darabot, egy női testet ábrázoló modellt felfedezte magának. A találkozásból születő installációsorozat egyik darabja a kapcsolódó szövegekkel most a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban (SOM) látható, az előkép, a viasz Medikai Vénusz társaságában.
Nem minden egyformán pop
Az ősz egyik legjobban várt kiállítása nyílik október 9-én a Ludwig Múzeumban, a Ludwig Goes Pop eddig több mint 11 ezer jelentkezőt számlál a legnagyobb közösségi oldalon, ami egészen rendkívüli érdeklődésről tesz tanúbizonyságot. Az MNG legutóbbi Múzeum+ estjén is a pop volt a téma, a Ludwigtól függetlenül, de kapcsolódva is hozzá. De hogy mi is tulajdonképpen a pop art és mi nem, miért nehezíti a definíciót az érintett művészeink sokszínűsége, arról a kiállítás három kurátora és a galéria Jelenkori gyűjteményének vezetője beszélt lapunk programján.
Videó: Mitől lesz oda Milánó?
Az utolsó simítások zajlanak a Szépművészeti Múzeum milánói kiállításán, amely szeptember 17-től öt hónapon át látható a Palazzo Reále termeiben. Szégyenkezni biztosan nem fogunk, a videón látható, hogy a külföldi kurátorok rácsodálkoznak a Budapestről érkező kincsekre, Raffaellóra, Rippl-Rónaira, Vaszaryra.
Négyszáz év festészetének 80 alkotása képviseli a két nagy magyar képtár, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményét, olyan nevekkel, mint Raffaello, Goya, Leonardo, Canaletto, Monet, Cézanne, Schiele, Szinyei, Munkácsy, Markó vagy Bortnyik. A világkiállítás miatt amúgy is turistákkal zsúfolásig teli városban februárig lehet megtekinteni a kiállítást.
Több évtizede folyik a vita arról, hogy az ásatásokból származó műkincseket az eredeti otthonukban kell-e tartani (leginkább Egyiptom és Görögország az érintett) vagy jó helyük van a világ nagy múzeumaiban, ahol gondosan őrzik és restaurálják ezeket a darabokat. Most úgy tűnik, Palmyra esetében azok a tárgyak maradnak hírmondóként egy kétezer évvel ezelőtt virágzó kultúrából, amelyek valamikor elkerültek onnan, például a mi Szépművészeti Múzeumunkba.
Merészebbek az év kiállításaként emlegetik a Petőfi Irodalmi Múzeum "Maradni szégyen, veszni borzalom" című tárlatát, amely az első világháború centenáriuma alkalmából állt össze és tart nyitva jövő januárig. A tartalom órákig böngészhető, a látvány pedig mellbe vág.
Mi járhatott Vasarely fejében?
Victor Vasarely talán a leghíresebb magyar képzőművész szerte a világon, műveit azonban inkább a látvány felől szokás megközelíteni: a reklámgrafikusnak induló művész nagyszerűen értett hozzá, hogyan kell lenyűgözni a szemlélőt. A nevét viselő budapesti múzeum most a dolgok mélyére hatolna és pályázatot hirdetett az egyik mű, a Quivar megfejtésére.