Lapunk legutóbbi számának („az ötvenkettes”, „a nemzetis” vagy „a bevágásos”) borítóját egy testvérpár tervezte, akik a munkafolyamat során három szakmát is képviseltek együtt: a képzőművészetet, a tervezőművészetet és az építészetet. Ugyan a produktumot úgy szeretjük, ahogy van, mégis érdemes egy kicsit többet megtudni arról a gondolatmenetről, amelynek eredményeképpen ezt a finom grafikát kaptuk.

Nagyon messziről indultunk: az elsősorban a Nemzeti Múzeummal foglalkozó számunkhoz kerestünk olyan alkotót, akire rábíznánk a borító megtervezését. Nagyon hamar jött is az ötlet, hogy ezúttal menjünk el az építészet felé, innen Bachmann Bálint és csapatának a Nemzeti Múzeum rekonstrukciójára beküldött 2010-es „nyitott ház” tervére asszociáltunk, hiszen ez az elképzelés nagy mértékben egyezett azzal, amit mi (a szerkesztőség tagjai) a modern múzeumról gondolunk. A vezető tervező örömmel fogadta a MúzeumCafé felkérését, a megoldást pedig arra a Sztranyák Gergelyre bízta, aki akkor a pécsi Doktori Iskola hallgatójaként és a tervezőcsapat tagjaként az egyik fő koordinátora volt a pályázat elkészítésének. Ő pedig úgy gondolta, hogy a könyv- és kiadványtervezésben lényegesen jártasabb testvérével, Zsófiával készíti el a borítót.

A Szombathelyről származó testvérpár a „nemzet”, „nemzeti” fogalmának tisztázásával kezdett hozzá a munkához: hogy mennyire segítette vagy bonyolította a dolgot, hogy nagyszüleik között több, a magyart nem is anyanyelvként használó nemzetiségit (szerb, horvát, sváb) találunk, illetve hogy Zsófia rendelkezik egy néprajzos (és német szakos) bölcsész végzettséggel is, az már mindegy, hiszen jött a következő lépés. A Pollack Mihállyal kortárs német építész, Gottfried Semper építészetelméletét választották kiindulópontként, ezért döntöttek úgy, hogy valamilyen módon a rétegesség megjelenjen a borítón. (Az először megálmodott pauszos megoldást anyagi okokból és idő hiányában nem tudtuk megvalósítani, ami némileg elkeserítette az alkotókat.) Gergely kitalálta, hogy a teret egy bevágással oldják meg, a szövetet, az ornamentikát pedig Zsófia tervezte. (Erről bővebben lásd a Mellékletben olvasható rövid írásukat, amelyet a lapszám fülszövegeként is közöltünk.) Itt is kérdés volt, hogy ha betűkből rajzol, akkor olvasható legyen-e a szöveg vagy csak geometriai elemként funkcionáljon. A harmadik kérdésben pedig művészeti vezetőnk, Salát Zalán Péter döntött, aki a zöldet választotta, utalva az ezen a borítón is megjelenő filodendronra és a fűzés során használt zöld cérnára, ami egy helyen látható is a lapozás során.

Annyit mindenképpen érdemes elárulni, hogy a munka „távkapcsolatban” zajlott, hiszen Gergely Pécsen tanít és dolgozik, Zsófia stúdiója pedig Budapesten van, néha pedig Szombathelyen vannak munkái, de ismerik egymást (és egymás tűréshatárait) annyira, hogy a távolság sem jelentett akadályt. Gergely most tért haza a csopaki Hello Wood workshopról, aktuális munkáinak egyike a fonyódi piac  és a pécsi új vásárcsarnok közbeszerzésének második fordulója. Zsófia pedig továbbra is váltogatja a sokszorosítás hagyományos és digitális formáit: saját grafikai műhelyében minden megvan, ami a rézkarc technikához szükséges, időnként pedig átvált a számítógépre, hogy katalógusokat, szóróanyagokat, könyveket tervezzen – többek között a Maladype Színháznak. Októberben egy rezidenciaprogram keretében Észtországban ismerkedik a biorézkarc (!) technikájával.

A „nemzetis” számunkhoz készült borítójukat nemcsak az olvasók és a szerkesztőség tagjai szeretik, hanem ők is, és ez nagyon fontos dolog!

Melléklet:

Rétegződés

Nemzeti – íme, egy többszörösen rétegzett kifejezés. Nehéz megmondani, hol kezdődik és hol ér véget a szó jelentése. A Nemzeti Múzeum építésének idején a kor meghatározó német építésze és teoretikusa, Gottfried Semper is a szavak, kifejezések behatárolásával és etimológiai elemzésével foglalkozott. A Wand (fal) és Mauer (falazat) fogalmak vizsgálata folyamatában fogalmazza meg a gondolatait, amelyek szerint a Wand sajátossága a síkbeliség. A szó eredete is az öltözékre utal (Gewand), amit az épület öltözékének, kvázi textiljének, szövetének tekint, míg a Mauer szó a térbeliséget, a szerkezetet jelenti. Az egyik a másik nélkül nem alkotna egészet, csak egymásra rétegződésükkel. A mi borítótervünk is erre a kettős rétegre épül, azaz a plasztikus mélyre – kivágott rész – és a síkszerű ornamentikára, a betűkből beszőtt szövetre.

(Sztranyák Zsófia portréját Zergi Borbála készítette)