Vas Istvánról kiállítást rendezni nem könnyű feladat. Nem tanítják, nincsenek versei, amiket egy részlet alapján sokan felismernének, talán nem is része az általános műveltségnek - jelentsen ez ma bármit is. Viszont megírta az életét, sőt, a 20. századi irodalom- és művészettörténet zömét olvasmányosan, izgalmasan és érzékenyen. Élete nagy részét egy képzőművész mellett élte le, aki mindezt rengeteg humorral és empátiával illusztrálta, majd az elakadt elbeszélést folytatta ott, ahol Vas abbahagyta.

Ferenczy Noémi visszatért abba a városba, amelyik éppen borzasztóan nehéz helyzetbe hozza a családnevét viselő múzeumot. Amíg megszületnek az intézmény költségvetését (ezzel együtt munkatársait) érintő intézkedések, a látogató egy másik dimenzióba léphet a képző- és iparművészet határán alkotó művész életműve jelenleg mozdítható, fellelhető darabjai között.

A művészettörténeti viták nem szoktak annyira nyíltak és szenvedélyesek lenni, mint ahogyan az a beszélgetés zajlott a szentendrei Czóbel Múzeumban, ahol Barki Gergelynek egy, az Artmagazinban közölt írása volt a vita tárgya: egy festmény bukkant elő egy Czóbel-kép hátán, ami lehet, hogy Huszár Vilmos műve, és lehet, hogy a legkorábbi, Magyarországon fellehető absztrakt mű - vagy nem.

A világ legfurcsább megnyitóját követően ismét megnyílt az újfent felújított Kovács Margit Múzeum Szentendrén. Először a Csakugyan együttes varázstalanította a 20. század egyik legkülönösebb alkotóját egy, az eseményre írt dallal, majd két beszéd (Gyürk Dorottya és Vadas József) is elverte rajta a port. A kiállítás viszont tényleg érdekes lett, pláne hogy igyekezett a különlegeset, az extrát kiválasztani az életműből és a raktárba száműzni a közhelyeset.

A karácsony előtti napokban nyílt meg a Magyar Nemzeti Galériában Korniss Dezső életmű-kiállítása. Összeszedtünk néhány érdekességet, ami árnyalhatja a művészről alkotott képet, kiegészítheti a kiállításon látottakat, az alkalomra megjelentetett vaskos kötetben olvasottakat.

Írásunk címét egy feledésbe merült költőtől, a Kortárs folyóirat egykori rovatvezetőjétől, a Szentendre krónikásaként is emlegetett Szeberényi Leheltől kölcsönöztük, akinek éppen ezzel a címmel jelent meg a naplója 1977-ben, az illusztrációkat pedig az a Szántó Piroska készítette, aki számára az ÉDEN ugyancsak Szentendrét jelentette, ahol élete egy tekintélyes, feltehetően a legvidámabb részét leélte. A harmadik Art Capital ma nyíló kiállításaival ugyanezt a harmóniát hozza vissza a városba - az Édenkert nyomában címet viselő rendezvénysorozat a kert, mint központi téma köré épül.

A félállandó kiállítás definíciója lehetne a szentendrei Czóbel Múzeum tárlata, amelyhez három évvel ezelőtti megnyitása óta másodszor is hozzányúltak: ismét sikerült külföldről és magángyűjteményekből olyan műveket szerezni, amelyekért megéri a korrekció.

Ahogy az elmúlt években minden alkalommal, ezúttal is áttekintjük, mekkora hatást fejtenek ki a művészeti világra a múzeumvezetők, kurátorok: kit hová rangsorolt a Műértő POWER 50 zsűrije. Nagy meglepetés nincs, hiszen ismét Baán László és Fabényi Júlia került az élre.

Egy muzeológiai folyóiratnak alapvetően nem faladata a kereskedelmi galériák programjaira felhívni a figyelmet, de megteszi önszorgalomból, hiszen egyszeri és megismételhetetlen tárlatok nyíltak és nyílnak mostanában, ettől kezdve pedig teljesen mindegy, ki vagy mi a fenntartó.

Talán még pontosabban méri ki a "régi" és a "mai", a "hazai" és a "külföldi", a "helyi" és a "vendég" művészek részvételét az idei Art Capital, mint ahogyan tavaly tette. Bizonyára nem véletlenül, hiszen központi témája ezúttal az OTTHON, és mert az előző alkalom tapasztalatával már tudható, miért jön a látogató és mire ugrik a szakma. A kiállítások egy része már megnyílt, a programok java még csak most következik Szentendrén.