Sorozatunkban megmutatjuk, milyen kiállításokkal készülnek a nagyvárosok múzeumai az idei évre. Párizzsal kezdjük.

"Sohasem tudtam rock and rollozni én, Operettbe vittek mindig a hétvégén, Száz éve már a barométer esőre áll, Helyettem a babám Hajmási Pálra vár" - szólt a Hobo Blues Band első lemezén 1980-ban. Ennél komolyabb bizonyíték nincsen arra, hogy az operett alap a magyar kultúrtörténetben, a hazai könnyűzene és popkultúra gyökere, a magyar lélek metaforája. Az operett szerző, Kálmán Imre nevét viselő Kálmán Központ ezt és ennél még sokkal többet fog kutatni és dokumentálni.

Hála Rockenbauer Zoltánnak, egy kicsit színesebb és objektívebb képet kaphatunk Boncza Berta, Csinszka ihletet adó művészkapcsolatairól, mint az általa is gyakran példaként felhozott Alma Mahleréről, akiben számtalan a közös vonás Ady és Márffy feleségével, ám míg Alma Mahler - a saját naplója szerint - tankként tört be a művészek életébe, ahol többé nem volt helye más asszonyoknak, addig Csinszkának el kellett fogadnia az ellenlábasok ellenérzéseit.

Mezei Gábor művészcsaládba született: anyja, Hauswirth Magda a harmincas évektől a hetvenes évekig portrékarikatúrák százait készítette a kor ismert színészeiről, művészeiről, apja, Pán Imre színházi újságíróból lett az avantgárd egyik központi figurája, az Európai Iskola alapítója, a csoport kiállításainak helyet adó Művészbolt vezetője. Hogyan lehetett ilyen háttérrel Makovecz Imre belsőépítészeként az organikus építészet formai követelményeihez alkalmazkodni? Hogyan tudja feldolgozni egy alkotó, hogy a munkái lassan megsemmisülnek? Milyen felelősséggel jár a Pán-Mezei-féle szellemi és tárgyi hagyaték gondozása?