Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
MúzeumCafé

Itt vannak a számok: a leglátogatottabb múzeumok a Covid második évében

Enyhén nőtt a világ nagy múzeuminak látogatottsága a 2020-as évhez képest, de meg sem közelíti a korábbi időszakot. Tavaly valamivel több napot tarthattak nyitva az intézmények, és felkerült néhány kiállítóhely az újonnan nyitottak közül is. A Louvre megtartotta vezető pozícióját, de a szinte végig nyitott orosz múzeumok a nyomába értek.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Schiele már sok lett volna a Dóm térnek Milánóban


A Palazzo Reale olasz kurátora szerint még a szállítók szava is elállt, amikor Milánóban kicsomagolták a Szépművészeti Múzeumból érkezett Esterházy Madonnát, pedig ők már tényleg mindent láttak. Annál több ember nem fér be azokba a kiállítóterekbe, mint ahányan jelenlétünk idején voltak, pedig egy kapuval odébb Giotto Firenzéből érkezett freskótöredékeit és táblaképeit, néhány utcával távolabb pedig Michelangelo utolsó szobrát, a Rondanini Pietát lehet megtekinteni. A tárlaton eltöltött bő két óra felért egy passzív közvélemény-kutatással: a javarészt olasz közönség soraiból többen értetlenkedve kérdezték egymástól Rippl-Rónai kalitkás női portréja láttán, hogy tényleg magyar-e ez a művész, mások türelmesen végigfotózták Szinyei Majálisát, hogy egyetlen apró részletről se maradjanak le.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Ha kiállítás, akkor Tajvan, ha múzeum, akkor a Louvre

A tajvani nemzeti múzeum kiállításait keresték fel a legtöbben tavaly (megelőzve több brazil nagyvárost), de a legtöbb látogatót még mindig a nagy múltú európai múzeumok vonzzák. Az "egyéni" versenyben Yayoi Kusama legyőzhetetlennek bizonyult.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Szükségállapot Szentendrén

A szentendrei múzeumokban októbertől a munkatársak (muzeológusok, régészek, gazdaságisok, sajtósok, vezetők) látják el a teremőri feladatokat. Volt már ilyen a közelmúltban más múzeumokban is, sőt, Szentendrén olykor egy-egy akció keretében meghívott művészek, kurátorok fogadják a látogatókat, de most a helyzet komoly - bajban vannak a múzeumok a "festők városában".

Tovább
Megosztom ezt a cikket


Impresszionisták: 101 ezer látogató

Mi az: a közönséget zavarja, az intézmény munkatársait kifejezetten örömmel tölti el? A megfejtés: tömeg egy kiállításon. Az MNG-ben hétvégén zárult impresszionista tárlaton nem volt olyan napszak, amikor csak lézengtek volna a látogatók, remélhetjük, hogy mind a 101 ezren még így is élvezték a műveket.

Tovább
Megosztom ezt a cikket


MúzeumCafé

blogavatar

A múzeumok magazinja

Utolsó kommentek

Címkefelhő

kiállítás (173),MúzeumCafé folyóirat (96),Magyar Nemzeti Galéria (70),Szépművészeti Múzeum (63),történelem (46),kultúrpolitika (45),politika (41),programajánló (40),építészet (39),irodalom (37),műgyűjtés (35),múzeumépítészet (34),fotográfia (33),kortárs művészet (32),avantgárd (30),régészet (29),Párizs (29),interjú (26),Nemzeti Múzeum (25),Szentendre (24),néprajz (23),Petőfi Irodalmi Múzeum (23),gyűjteménygyarapítás (21),iparművészet (21),Ludwig Múzeum (21),restaurálás (20),műkereskedelem (20),grafika (20),Bécs (18),szobrászat (17),videó (17),film (17),Műcsarnok (15),festészet (13),színház (13),digitalizálás (12),műtárgyvásárlás (12),restitúció (11),London (11),Capa Központ (11),élő MúzeumCafé (11),Picasso (10),Néprajzi Múzeum (10),Liget Budapest (10),zene (9),könyv (9),Kiscelli Múzeum (9),holokauszt (8),Kassák Múzeum (8),Hopp Ferenc Múzeum (7),múzeumpedagógia (7),Garas Klára (7),New York (7),Román Csarnok (7),Rippl-Rónai József (6),Iparművészeti Múzeum (6),Semmelweis Orvostörténeti Múzeum (6),képzőművészet (6),könyvajánló (6),Power 50 lista (6),világháború (6),konferencia (6),Allegro Barbaro (6),Közlekedési Múzeum (5),Értéktár Program (5),Nyolcak (5),fotóművészet (5),MúzeumCafé díj (5),Csontváry (5),látogatottság (5),Európai Iskola (5),kortárs (5),Pécs (5),Skanzen (5),Berlin (5),Bauhaus (5),rendszerváltás (5),műemlékvédelem (5),Vasarely (5),modernizmus (5),Ady Endre (5),aukció (5),Rembrandt (4),wanted (4),városi séta (4),Velence (4),Seuso-kincs (4),kert (4),Louvre-Lens (4),Balaton (4),keleti művészet (4),szocreál (4),művészettörténet (4),örökségvédelem (4),múzeum (4),Louvre (4),Bálint Endre (4),MúzeumCafé Díj (4),Vasarely Múzeum (4),Bartók Béla (4),Élő MúzeumCafé (4),Baán László (4),internet (3),impresszionisták (3),kézirat (3),Vaszary-villa (3),digitalizáció (3),covid-19 (3),Aczél György (3),emlékezet (3),előadás (3),Erdély (3),Munkásmozgalmi Múzeum (3),kulturpolitika (3),Trianon (3),Vermeer (3),dizájn (3),műtárgyvédelem (3),Magyar Zsidó Múzeum (3),múzeumtörténet (3),Anna Margit (3),ICOM (3),Textúra (3),Czóbel Béla (3),I. világháború (3),Caravaggio (3),sport (3),Derkovits Gyula (3),ganymed goes europe (3),Budapest Galéria (3),fortepan (2),Art Capital (2),MűvészetMalom (2),BTM (2),múzeumi rendszer (2),Fortepan (2),Munkácsy Mihály (2),Képzőművészeti Egyetem (2),Csinszka (2),Frida Kahlo (2),Debrecen (2),Román csarnok (2),Szeged (2),relikvia (2),Modigliani (2),MúzeumNegyed (2),Budapesti Történeti Múzeum (2),kultusz (2),Milánó (2),pop art (2),Barcelona (2),Ország Lili (2),dokumentum (2),Vadak (2),Bosch (2),címlap (2),divat (2),múzeumelmélet (2),Holokauszt (2),MúzeumCafé könyvek (2),zsidóság (2),Lektorátus (2),fotó (2),Artpool (2),természettudomány (2),Magyar Nemzeti Múzeum (2),1956 (2),magángyűjtemény (2),Zsolnay (2),Chagall (2),ajánló (2),Kecskemét (2),turizmus (2),Szombathely (2),örökség (2),Szántó Piroska (2), (2),Art Market Budapest (2),Fővárosi Képtár (2),beszélgetés (1),Albertina (1),kultúrtörténet (1),megnyitó (1),kastély (1),vadászat (1),etnográfia (1),Disputa (1),El Kazovszkij (1),kastélypark (1),műkincslopás (1),médiaművészet (1),animáció (1),popzene (1),várostörténet (1),emlékhely (1),Sopron (1),Olaszország (1),Andrássy (1),múzeumpolitika (1),Múzeumok Éjszakája (1),nők (1),portré (1),jótékonyság (1),helytörténet (1),múzeumshop (1),akadálymentesítés (1),Dalí (1),cirkusz (1),Városliget (1),zöldmúzeum (1),Budapest (1),fenntarthatóság (1),Tesla (1),Sziget Fesztivál (1),plakát (1),politikai (1),Szendendre (1),gasztronómia (1),Brüsszel (1),történetelem (1),Hold (1),díjátadó (1), Kassák Múzeum (1),covid (1),Budavári Palota (1),Pulszky Társaság (1),közösségi média (1),marketing (1),koronavírus (1),Covid (1),reneszánsz (1),Dürer (1),Bábszínház (1),Róma (1),természettudományi múzeum (1),MMOK (1),KEMKI (1),Schiele (1),egyház (1),MOME (1),installáció (1),interaktivitás (1),Centre Pompidou (1),MúzeumcCafé díj (1),Budavár (1),emlékmúzeum (1),Kijev (1),Leonardo (1),Lengyelország (1),Richard Wagner Múzeum (1),Bayreuth (1),MúzeumCafé folyóirat; régészet; történelem; műemlékvédelem; kultúrpolitika (1),Moszkva (1),Múzeum-kert (1),környezetvédelem (1),Madrid (1),OSZMI (1),belsőépítészet (1),Pompidou (1),op art (1),Klimt (1),szecesszió (1),Színháztörténeti Múzeum (1),temető (1),Vatikán (1),Múzeumkert (1),Tiszadob (1),art deco (1),Magyar Képzőművészeti Egyetem (1),MúzeumCafé könyv (1),emigráció (1),fotógráfia (1),Vaszary Villa (1),balaton (1),tárlatvezetés (1),Keserü Ilona (1),Duchamp (1),Csernus Tibor (1),Dada (1),királynő (1),Nagy-Britannia (1),kutatás (1),MANK (1),adatbázis (1),szalon (1),könyvtár (1),restitucio (1),Kratochwill Mimi (1),muzeológia (1),Guernica (1),retró (1),Vallauris (1),François Gilot (1),közösségi oldalak (1),szeged (1),Siófok (1),gyerekeknek (1),Prado (1),Magnum Photos (1),bibliofília (1),Manet (1),dinoszaurusz (1),Természettudományi Múzeum (1),Guggenheim Múzeum (1),Kieselbach Galéria (1),védettség (1),Vajda Júlia (1),BÁV (1),hamisítás (1),műemlék (1),olimpia (1),Ani (1),Vaszary János (1),Lucian Freud (1),Bukta Imre (1),műtárgylopás (1),veduta (1),Benczúr Gyula (1),Rozsda Endre (1),Matisse (1),Kocsis Zoltán (1),Ámos Imre (1),MúzeumCafé (1),Prága (1),Nagyvilág (1),Toulouse-Lautrec (1),Rómer Flóris Múzeum (1),felújítás (1),elhurcolt műkincsek (1),Népessy Noémi (1),Mravik László (1),Cloisters (1),Garas Kára (1),Sinkó Katalin (1),Óbuda (1),Goldberger Textilipari Gyűjtemény (1),Metz (1),Christie’s (1),velence (1),Műemlék (1), Bécs (1),stressz (1),Amszterdam (1),Csontvary Kosztka Tivadar (1),Miskolc (1),Kimt (1),Budapest100 (1),Molnár-C. Pál Múzeum (1),Fabényi Júlia (1),Római Iskola (1),porgramajánló (1),egyiptológia (1),MTA (1),krimi (1),Sziklakórház (1),Amerika (1),Trieszt (1),bevándorlás (1),gender (1),Velencei Biennále (1),kommunikáció (1),oktatás (1),porté (1),Batthyány Gyula (1),törénelem (1),Győr (1),Balaton (1),Kassák Lajos (1),orosz művészet (1),Műértő (1),Kína (1),dada (1),Művészetmalom (1),kínai művészet (1),Rijksmuseum (1),Gyarmati Fanni (1),Radnóti Miklós (1),századforduló (1),progarmajánló (1),Palazzo Grassi (1),Pinault (1),irodalomtörténet (1),gallery weekend (1),városliget (1),Guggenheim Muzeum (1),Márffy Ödön (1),Székesfehérvár (1),Ernst Múzeum (1),Velázquez (1),Várkert Bazár (1),erdély (1),kina (1),szürrealizmus (1),Athén (1),Elgin-márványok (1),Google Art Project (1),szobor (1),Moholy-Nagy László (1),teremőr (1),Aristide Maillol (1),Bálint Ház (1),emlékmű (1)