A szabadtéri néprajzi múzeumok többsége úgy jön létre, hogy más településeken elbontott házakból, azok berendezéséből keletkezik egy mesterséges múzeumfalu, amelynek segítségével bemutathatók az egyes tájegységek építészeti jellemzői, tárgyhasználata és az életmód más tájegységektől eltérő sajátosságai. A szentendrei Skanzen valóban a semmi közepén született meg a hatvanas-hetvenes évek fordulóján. Az intézmény a saját 50. születésnapja alkalmából most viszonozza az érintett több száz magyar település nagyvonalúságát és egy erre a projektre felújított Robur kisbuszban virtuálisan visszaviszi az egykori gesztus dokumentációját.

Talán még pontosabban méri ki a "régi" és a "mai", a "hazai" és a "külföldi", a "helyi" és a "vendég" művészek részvételét az idei Art Capital, mint ahogyan tavaly tette. Bizonyára nem véletlenül, hiszen központi témája ezúttal az OTTHON, és mert az előző alkalom tapasztalatával már tudható, miért jön a látogató és mire ugrik a szakma. A kiállítások egy része már megnyílt, a programok java még csak most következik Szentendrén.

A vívó flashmob csak percekig, a bajnokság pár óráig, a vívástörténeti kamarakiállítás csak két napig lesz látható a Nemzeti Múzeumban (az előbbi a lépcsőjén és a kertjében szombat délben, az utóbbi pedig a hétvégén), de ilyenkor fáj a legjobban a sportmúzeum hiánya, ugyanis már egyetlen kicsi teremben annyi minden összesűríthető a 20. századi magyar történelemből, kizárólag sporteszközök és trófeák kiállításával.

Nehéz felidézni azt, aki már sok évtizede nem él, s barátai közül is már csak kevesen tudnak rá emlékezni. Ország Lili 1926. augusztus 8-án született, Oesterreicher Lívia néven. 1978. október 1-jén halt meg, s én 1977 tavaszán találkoztam vele utoljára. Különleges találkozó volt, mert - szokásától eltérően - legszemélyesebb érzelmeiről beszélt, arról a szerelemről, ami Vasilescu Jánoshoz fűzte - s akinek nevét egyébként nem említette. Láthatóan a legfontosabb az volt számára, hogy ez a kapcsolat továbbra is rejtett, titkos legyen, rettegett attól, hogy kiderüljön. Ugyanolyan szenvedélyesen, majdnem megszállottan elemezte ezt a különös kapcsolatot, mintha a képeiről beszélt volna, mint ahogy azt korábban néha megtette. Passuth Krisztina írása.