Ki miért megy mostanában Bécsbe? Az adventi fényekért és illatokért? Dürerért? Carravaggióért és Berniniért? A sorban talán csak ezek után következik Pierre Bonnard kiállítása a Kunstforumban, holott olyan atmoszférában sétálhat a látogató a kiállítóterekben, mintha a színpompás francia Riviérán töltene egy kis időt az egyre szürkébb tél helyett. Bonnard a pálmafák, a kertek, a zöldek és rózsaszínek, a tükör előtt álló aktok festője.

Megszokhattuk, hogy művészeti múzeumaink (MNG, Fővárosi Képtár, Ferenczy Múzeum stb.) rendszeresen foglalkoznak 20. századi festők, szobrászok túlélési stratégiáival, bemutatnak rendszereken átívelő életműveket, olyan életpályákat, ahol a művésznek ellenszélben, mellőzöttként, belső emigrációban kellett megélnie, alkotnia, a pálya során többször is újrakezdenie, felépítenie önmagát. A Magyar Nemzeti Múzeum kiállítása egy különleges személyiséget mutat be, aki nem volt művész, sem politikai személyiség, sem közéleti figura, élete és életműve mégis szimbóluma lehet az erőnek, a tehetségnek, az életrevalóságnak, és akinek révén bemutatható, hogyan működött a szocialista évtizedek elitjének világa. Mit jelentett kiragyogni a szürkeségből, kinek járt alanyi jogon az igényesség és mit jelentett az erőfeszítés a luxusért? Rotschild Klára a divat nagyasszonya volt, akinek lehet, hogy több érzéke volt az önmenedzseléshez, mint a tervezéshez, de ez akkor, úgy tűnik, mindenhez elég volt.

Az ICOM szeptemberi kiotói kongresszusán végül nem szavazták meg az új, az intézmények társadalmi szerepvállalására nagyobb hangsúlyt fektető definíciót, de le sem szavazták - a döntést egy másik időpontra és fórumra hagyták a résztvevők. A vita egyik résztvevője (a szervezet Magyar Nemzeti Bizottságának elnöke, Varga Benedek, az MNM főigazgatója) mellett Toronyi Zsuzsannával, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatójával és György Péter egyetemi tanárral beszélgetett Frazon Zsófia etnográfus (Néprajzi Múzeum) az ICOM MNB és a MúzeumCafé közös programján október 25-én.