Tíz nap múlva Párizsban, a Musée du Luxembourgban válogatás nyílik a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből. Bár a magyar modernizmus gyökereit bemutató Allegro Barbaro (Musée d'Orsay, 2013) után ezúttal külföldi alkotások is helyet kapnak a kiállításon, a tárlat szimbóluma Rippl-Rónai Kalitkás nő című festménye, ahogy ez már városszerte látható a kiállítást hirdető felületeken. Véletlen egybeesés (tényleg!), hogy éppen most került a kezünkbe a Szabad Művészet folyóirat legelső száma 1947 februárjából, a reménykeltő békeidők utolsó szakaszából, Rabinovszky Máriusz írásával, aki egy párizsi magyar kiállítás azonnali megrendezését sürgeti.

Néhány nappal ezelőtt ünnepelték a világ egyes részein, hogy a Dada útjára indult: 1916. február 5-én nyitott meg a Cabaret Voltaire, a városban összegyűlt szökevény (a háború elől békésebb helyre menekülő) művészek dadaista "stand-up comedy" előadásával, Marcel Janco, Hans Arp és Max Oppenheimre műveivel a falon. A baj csak az, hogy éppen a centenárium idején derült ki, hogy a kultikus zürichi helyszín megsemmisülhet.

Ilyen címet adni egy kiállításnak, hogy Jelentés, elsőre nem tűnik többnek megúszásnál, mint a "Cím nélkül" vagy a "Kompozíció", hiszen a pusztán dekorációs céllal készült bútorképek kivételével minden alkotásnak - lehetőleg - van jelentése, még ha nem is könnyű mindig megfejteni. Az installatív művészetnek pedig pláne van, éppen ez a célja. Aztán egy kicsit mélyebbre lmerülve a Capa Központ kiállításában, egyszer csak kiderül, hogy ömlik ránk a jelentés, a szó minden értelmében: ez a tárlat maga egy szemantika erdő.

Holnap, azaz február 13-án hivatalosan is kezdetét veszi a Bosch 500 emlékév, ekkor nyílik az eddigi legteljesebb Bosch kiállítás a művész szülővárosában, a hollandiai 's-Hertogenbosch-ban. A város piacterén egész évben zajlik a fesztivál, pontosan ott, ahol Bosch lakott, pár lépésnyire a műtermétől. Az évfordulót többéves kutatómunka és restaurálás előzte meg, amelynek során ismét változott az életmű részének biztosan (?) tekinthető művek száma.

1956 nyarán igazán forradalmi kísérletnek lehettek tanúi a Műcsarnok látogatói, amikor felkeresték a Kertészet a magyar képzőművészetben című tárlatot: a kurátorok lényegében kiválasztottak egy megbecsült (kétkezi) foglalkozást és ebbe kapaszkodva állítottak fel egy impresszionista, posztimpresszionista tárlatot, ahol kertészekről szó sem volt, kertekről is alig, ellenben egész egyszerűen tájképeket tettek láthatóvá, olyanokat, amilyeneket a megelőző években nem volt mód kiállítani. A korabeli kritika rendesen kiosztotta a szocialista realizmus szigorú kultúrpolitikáját, egyben üdvözölte, hogy a stílushatárokat végre tágabbra nyitották, beengedték Ferenczyt és a nagybányaiakat, nem beszélve Csontváryról. A Zarándoklás a cédrusokhoz felbukkanása több szempontból is váratlan húzás: először is mert Csontváryt egyébként nem állítottak ki sehol, emellett pedig mi köze ennek a képnek a kertészethez…

Ha megnézzük, hogy milyen építészekkel milyen gigantikus múzeumépületek készülnek el idén szerte a világban, a mi Ligetünk már nem is tűnik rendkívüli beruházásnak. Íme, egy kis válogatás!