A Budavári Palota A épületének aulája önmagában reprezentálta az ötvenes-hatvanas évek monumentális építészetét - egészen mostanáig. A Magyar Munkásmozgalmi Múzeum számára készült, később a Ludwig Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria által használt tér mostanra eltűnt, a tardosi vörös mészkő burkolat összetörve az épület előtt hever. Mielőtt a beruházás eléri a palota többi részét, ezek az építészeti részletek a C, D (Magyar nemzeti Galéria) és E (Budapesti Történeti Múzeum) épületben továbbra is láthatók bárki számára. Most felidézzük a MúzeumCafé Múzeumépítészet (85) lapszám egyik, a hatvanas évek megvalósult beruházásait bemutató írását, annak a palotára vonatkozó részletét.

A nő mint alkotó, muzeológus, mecénás, kiállítás vagy kutatás tárgya – a témát változatos nézőpontok szerint tárgyalja a MúzeumCafé 96. lapszáma.

Svégel Fanni a Néprajzi Múzeum történetének három meghatározó munkatársa, Fél Edit, Kresz Mária és Morvay Judit pályaképét vázolja fel, Szabó Kitti az elfeledett festő- és zongoraművészt, Hacker Máriát mutatja be a Weiner Leó hagyatékában fennmaradt dokumentumokra támaszkodva. Basics Beatrix tanulmánya a női művészeti oktatás kezdeteit idézi fel, míg Krász Lilla kutatásának tárgya a szülés kultúrtörténete a kora újkori Magyarországon. Gyarmati Gabriella Munkácsy Mihályné szerepét ismerteti a festő életében, Ruttkay-Miklián Eszter a finnugor népek kutatója, Schmidt Éva hagyatékát dolgozza fel. Vidra Bernadett írásában hazai és külföldi női gyűjteményalapítókat mutat be, Fejős Zoltán pedig annak járt utána, hogyan vált a tengerentúli művészvilág fontos szereplőjévé Kárász Ilonka, a New Yorker címlapjainak rajzolója. A Fővárosi Képtár vezetői, Molnárné Aczél Eszter és Árvai Mária a női múzeumi pályáról és a gyűjtemény elfeledett női alkotóiról nyilatkoztak Gréczi Emőkének, Berényi Marianna Jette Sandahlt, az aarhusi Nőmúzeum alapítóját kérdezte a nők és a múzeumok kapcsolatáról, Gergely Mariann, az MNG művészettörténésze Karácsony Ágnesnek mesélt múzeumi pályáról, kutatási és kurátori munkáiról.

A Szemlében Fejős Zoltán ismerteti Szijártó Zsolt médiaantropológiai kötetét, a Módszertan rovatban Kómár Éva a mesterséges intelligencia múzeumi felhasználásának jelenlegi eredményeit mutatja be. A Híreket Magyar Katalin szerkesztette, a portréfotókat Szilágyi Lenke készítette, a tervezés Pintér József, a korrektúra Szendrői Árpád munkája.

A festő sem láthatta együtt a Krisztus-trilógiadarabjait, a debreceni Déri Múzeumban járó látogatók viszont megtehetik. Első alkalommal 1995. augusztus 25-én volt erre lehetőség egy időre, azonban a művek jogi helyzetének rendezése, így az állandó kiállítás is még váratott magára: 2015-ben a Magyar Értéktárprogram keretéből a Krisztus Pilátus előtt című festmény is magyar állami tulajdonba került, a Golgota megvásárlását illetően pedig 2019 januárjában sikerült a tulajdonossal megegyezni, így valóban elkészülhetett a templomszerűre megálmodott, véglegesnek tekinthető kiállítótér.

Először a Múzeumok Nemzetközi Tanácsa (ICOM - The International Council of Museums) történetében magyar tagja lett - egyszerre kettő is - az Executive Board mellett működő, állandóan ülésező munkacsoportoknak és állandó bizottságoknak.

Bár a múzeumok a köztudatban az állandóságot jelentik, a műtárgyak helye és szerepe mégis változhat, elméletben és fizikai értelemben egyaránt. A MúzeumCafé 95. száma a műtárgymozgások jogi, gazdasági, kultúrpolitikai és múzeumelméleti felvetéseit veszi sorra.

A Petőfi 200 emlékévhez, a költő korának emlékezetéhez, kultuszához kapcsolódik a MúzeumCafé legújabb, dupla száma.

A Néprajzi Múzeum költöztetésének és megnyitásának példaértékű lebonyolításáért Kemecsi Lajos, az intézmény főigazgatója vehette át az idei MúzeumCafé Díjat. A szakembernek csütörtök este, a múzeum épületében rendezett ünnepségen adták át az elismerést.

Április 14-től a Szépművészeti Múzeumban nyíló Csontváry 170 című kiállításon főként a Magyar Nemzeti Galéria és a pécsi Csontváry Múzeum gyűjteményében őrzött művek lesznek láthatók, ősztől pedig a tárlat Pécsre utazik. Ennek alkalmából idézzük fel Romváry Ferenccel, a Janus Pannonius Múzeum egykori művészettörténészével felvett beszélgetésünket, az interjúnak azt a részletét, amelyben a képek Pécsre kerülésének kalandos részleteit meséli el.

Életének 95. évében elhunyt Gerszi Teréz, a Szépművészeti Múzeum Grafikai gyűjteményének egykori vezetője, a 16-17. századi németalföldi és német rajzművészet világszerte elismert, Széchenyi-díjas kutatója, számos katalógus és monográfia szerzője.

A Kerényi Károly tanítványaiból az 1930-as évek második felében létrejött „szombati társaság” leágazásaként a Szépművészeti Múzeum fiatal művészettörténészei alakították meg a „pénteki társaságot”. Mindkettő lelke Szilágyi János György (1918-2016) ókorkutató, művészettörténész, a múzeum Antik gyűjteményének vezetője volt. A férjekkel, feleségekkel, barátokkal, múzeumi kollégákkal és alkotótársakkal folyamatosan bővülő „pénteki társaság” alapítói közé tartozott Szilágyi mellett Gerszi Teréz, „Pipi”, aki az egyetemi tanulmányait követően, 1951-ben került a Szépművészeti Múzeumba, és általa kapcsolódott a körhöz Stoll Béla (1928-2011) irodalomtörténész, ekkor Gerszi Teréz férje. A harmadik alapító, Lajta Edit (1926-1970) művészettörténész mindössze öt évig dolgozhatott a múzeumban, politikai okokból ellehetetlenítették, 1956-ot követően az Akadémiai kiadónál működött szerkesztőként.

A szomorú ötvenes években a múzeum életébe szellemi pezsgést hozó társaság története feldolgozatlan, néhány epizód visszaemlékezésekből – például Szilágyiéból – még felidézhető. A „péntekiek” első generációja Gerszi Teréz halálával eltávozott, a csatlakozók közül sincsenek köztünk sokan. Talán még nem késő kérdezni azokat, akiket még kérdezni lehet…

Kép: Gerszi Teréz és Szilágyi János György, 1956 (Fortepan)

A vallási örökség kezelésének és bemutatásának kérdéseivel foglalkozik a MúzeumCafé 92. száma, a gyűjtés és megőrzés régebbi és megújuló intézményei közül hoz példákat.